Pesti Srácok

Döntött a Házbizottság: Demeter Mártának felelnie kell tetteiért

Döntött a Házbizottság: Demeter Mártának felelnie kell tetteiért

Amint azt megírtuk: nem áll jól Demeter Márta szénája. Kövér László javaslatot tesz a képviselőnő kizárására a honvédelmi és rendészeti bizottságból, miután így döntöttek a soron kívüli házbizottsági ülésen. Ha az Országgyűlés is megszavazza, kizárják Demetert a bizottságból.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal megküldte az Országgyűlés elnökének a Demeter Márta képviselőre vonatkozó - korábban a házelnök által kezdeményezett - nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárás eredményeként készített biztonsági szakvéleményét, amely a képviselő személyében nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg. Ennek értelmében - a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény bekezdése alapján - haladéktalanul meg kell szüntetni a képviselőnek az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában betöltött alelnöki tisztségét és tagságát, kivéve, ha az Országgyűlés a kockázati tényező ellenére annak fenntartása mellett dönt. Demeter Márta bizottsági tagságának kérdésével a Házbizottság a mai soron kívüli ülésén foglalkozott, amelyen azonban az ellenzéki frakciók képviselői nem vettek részt. A házelnök Demeter Márta honvédelmi és rendészeti bizottsági alelnöki tisztégéből és tagságából való felmentésére tesz javaslatot. E javaslatról az Országgyűlés várhatóan a tavaszi ülésszak első ülésnapján, 2019. február 18-án dönt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.