demeter márta
Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálatát kezdeményezi Kósa Lajos
Demeter Mártának, az LMP országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága alelnökének nemzetbiztonsági felülvizsgálatát kezdeményezi a testület fideszes elnöke.Demeter Márta szerint kártyavárként fog összeomlani a rendszer – az LMP készen áll a kormányzásra (PS-videó!)
Sokan viharosabb napot jósoltak az LMP-nek a mai kongresszusra, a délutáni sajtótájékoztatón a botrányokkal teli párt azonban a Jobbikhoz hasonlóan, saját egységességét, hatékonyságát és dinamizmusát hangoztatta. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Demeter Mártát némi meglepetésre közel kétharmados támogatottsággal választották meg, igaz, ellenjelölt nélkül, társelnöknek. A helyzet azért volt érdekes, mert délelőtti sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára dokumentumokkal igazolta, hogy Demeter Márta titkosított adatokat hozott nyilvánosságra, ráadásul mindazokat meg is hamisítva. Az egységes, dinamikus és hatékony LMP-t azonban ez láthatólag nem zavarta, így a komoly botrányba keveredett politikus lett a párt másik társelnöke Keresztes László Lóránt mellett. Nézzék meg videónkat!Németh Szilárd: Demeter Márta titkos adatokat hozott nyilvánosságra és hamisított meg, le kell mondania a tisztségeiről (PS-videó!)
Sajtótájékoztatót tartott Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, ahol nyilvánosságra hozta azokat a dokumentumokat, melyek bizonyítják, hogy a Demeter Márta által kiszivárogtatott papírok egyrészt jogtalanul kerültek nyilvánosságra, másrészt hamis adatokat közölnek. Az államtitkár szerint bizonyítást nyert, hogy nem Orbán Viktor lánya utazott a katonai gépen, aki pedig rajta utazott, jogosan volt rajta. Demeter Márta titkos adatokat hozott nyilvánosságra olyan személyekről, akiknek semmi köze nincs olcsó, politikai haszonszerzési törekvéseihez. A PestiSrácok.hu részt vett a sajtótájékoztatón, és kíváncsiak voltunk, hogy vajon lesz-e következménye a botrányos ügynek, tesznek-e feljelentést, vagy egyelőre Demeter Márta lelkiismeretén múlik a döntés. A bizonyítékok alapján kíváncsiak leszünk, hogy mit lép erre az LMP képviselőnője, kér-e bocsánatot az általa igazságtalanul meghurcoltaktól, akiknek nyilvánosságra kerül a neve. Az is komoly kérdés, hogy az LMP mai kongresszusa megválasztja-e ezek után társelnöknek, hiszen eddig is rezgett a léc az előzetes felmérések alapján. Ne felejtsük el, hogy Demeter Mártának nincs kihívója, így még súlyosabb csapás lenne számára, ha nem választanák meg. Nézzék meg videónkat!Németh Szilárd: Demeter katonai titkokat szivárogtat, távoznia kell
Az LMP-s Demeter Márta ismét nem nyilvános, érzékeny katonai információt szivárogtatott ki és hamisított meg - mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján. Demeter Márta bebizonyította, hogy ő maga nemzetbiztonsági kockázat - vélekedett, kiemelve, Demeter Mártának nincs keresnivalója a honvédelmi és rendészeti bizottságában, sem alelnökként, sem tagként; távoznia kell. (PS-videó a sajtótájékoztatóról.)Felkészül Demeter Márta - Női társelnököt választ az LMP
Részleges tisztújító kongresszuson választ női társelnököt az LMP Keresztes László Lóránt mellé szombaton. A Szél Bernadett távozásával megüresedett posztra Demeter Márta az egyetlen jelölt.Orbán Flóra csak a kezdet volt: Demeter Márta 300 új „kérdést” (tehát hazugságot) ígér
Úgy tűnik, gyorsan sikerül betömnie az LMP-nek azt az intellektuális és morális űrt, amelyet Hadházy Ákos és Szél Bernadett fájó eltávozta (kirúgása) keltett. Amennyiben ma Demeter Mártát választják társelnöknek – és erre van is némi esélye, nem lévén ellenjelölt –, akkor ővele és őáltala (no meg briliáns kérdéseivel) soha nem látott magasságokba szárnyalhat a szélturbinás párt. A Mariana-árok sem elérhetetlen!A Fidesz az ügyészséghez fordul Demeter Márta ügyében
A Fidesz parlamenti frakciója az ügyészséghez fordul Demeter Márta országgyűlési képviselő ügye miatt. A nagyobbik kormánypárt pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a frakció megvizsgálta az LMP-s Demeter Márta ügyét, amelyben nem nyilvános adatokat tett közzé és hamisított meg politikai haszonszerzés céljával.Büntetőjogi következménye is lehet Demeter Márta vádaskodásának
Az immár LMP-s színekben politizáló Demeter Márta bebizonyította, hogy katonai és nemzetbiztonsági kockázatot jelent – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Egy büntetőjogász szerint az ügy kapcsán valóban felvetődik a jogosulatlan adatkezelés vétsége és a rágalmazás, valamint a becsületsértés is. A valótlan hírt közlő ellenzéki média felelőssége is felmerül. Ifj. Lomnici Zoltán nyilatkozott az ügyben az Origónak.Ajánljuk még