Pesti Srácok

Demeter Márta szerint a magyar külügy bűncselekmények elkövetésére használja a külképviseleti hálózatot

null

Az LMP társelnöke szerint "a magyar külügy bűnözők utazási irodájává vált". Demeter Márta pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: a külképviseletek nem a magyar embereket és a magyar államot képviselik, hanem Orbán Viktor miniszterelnök személyes döntéseit hajtják végre. A hálózatot bűncselekmények elkövetésére használják, diplomáciai fedésben - jelentette ki, az egyik legnagyobb biztonsági kockázatnak ítélve mindezt.

Sérelmezte, hogy a külképviseletekre szinte ugyanannyit költ az állam, mint a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságra és a végrehajtó alakulatokra, a forrást pedig például egy "elítélt szöktetésére" fordítják. Visszásnak nevezte többek között azt, hogy a moszkvai magyar kulturális intézet biztosított helyet az egyik letelepedési kötvényeket forgalmazó cégnek, amely az orosz tényfeltáró sajtó szerint maffiakapcsolatokkal rendelkező üzletembernek is biztosított letelepedési engedélyt.

Demeter Márta hozzátette: a külügyi iratbetekintésekor derült ki, hogy a taskenti nagykövetség felújítása során ellenőrizetlen üzbég magánszemélyek ismerhették meg a nagykövetség teljes alaprajzát és műszaki paramétereit. Ide sorolta Kiss Szilárd volt moszkvai agrárattasé ügyét is, aki szerinte bűnözőket juttatott vízumhoz, ám az ügyben megszüntették a nyomozást, mert "a külügy egyszerűen bedarálta a vízumigényléssel kapcsolatos dokumentumokat". Az állam közös céget is alapított a terrorizmus finanszírozásáért is körözött nemzetközi bűnözővel, Ghaith Pharaonnal - folytatta.

A képviselő kérdést kapott azon videóval kapcsolatban, amely szerint Szávay István (Jobbik) a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. Demeter Márta kijelentette: ha a kijelentés így hangzott el, az elfogadhatatlan, amiért elnézést kell kérni, tudomása szerint ez meg is történt. Elvárhatónak ítélte azt is, hogy Szávay István pártja is elhatárolódjon a kijelentéstől.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy Szávay Istvánnak vissza kell-e adnia parlamenti mandátumát, azt felelte: bármilyen, szankcióval kapcsolatos kérdés a Jobbikra tartozik. Hogy a történtek után az LMP vállal-e még politikai közösséget a Jobbikkal, a társelnök azt felelte: az együttműködésük a Jobbikkal nem politikai közösségvállalás és nem is ideológiai alapú. Napi gyakorlati munkáról van szó - tette hozzá -, amelyet eredményesnek tart. Közölte: a munkát folytatják, az pedig a Jobbik döntése, milyen feladatokra delegálja Szávay Istvánt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.