Pesti Srácok

Kövér László visszavonta Demeter Márta közgyűlési tagságát

Kövér László visszavonta Demeter Márta közgyűlési tagságát

Kövér László házelnök az országgyűlési törvényben, valamint a NATO parlamenti közgyűlés alapszabályában rögzített jogkörével élve december 21-én visszavonta Demeter Márta képviselő NATO parlamenti közgyűlési tagságát, egyben felkérte Keresztes László Lóránt frakcióvezetőt, hogy jelöljön a frakcióból új tagot, hogy az LMP közgyűlésbeli képviselete a jövőben is megvalósulhasson – tájékoztatta a Magyar Időket Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Ismert: az LMP társelnöke egy iratbetekintésre hivatkozva azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy lányát a honvédség repülőgépével utaztatta, ám még aznap kiderült, hogy összekeverte a miniszterelnök lányát a Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával.

A történtek után Kövér László (képünkön) az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál kezdeményezte az LMP-s politikus nemzetbiztonsági felülvizsgálatát, a Fidesz képviselőcsoportja pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, amely megállapította, hogy az ellenzéki politikus nem nyilvános „minőségű” adatokat hozott nyilvánosságra.

A Központi Nyomozó Főügyészség visszaélés gyanújával rendelte el a nyomozást Demeter Márta ügyében, aki ellen többen is feljelentést tettek. A gyanú szerint az LMP társelnöke harminc évre titkosított, nem nyilvános, érzékeny katonai adatokat tett közzé, felvetve a hivatali visszaélés gyanúját.

PestiSracok facebook image

Magyar Idők; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.