Pesti Srácok

Van lejjebb: 2022-től a Jobbik frakciójában folytatná pályafutását Demeter Márta – Az LMP válaszul megvonja tőle a támogatását

Van lejjebb: 2022-től a Jobbik frakciójában folytatná pályafutását Demeter Márta – Az LMP válaszul megvonja tőle a támogatását

Az ellenzéki összefogás ha másra nem is jó, azt mindenesetre jól bizonyítja, hogy a baloldal politikusainak sohasem volt konkrét politikai irányvonala, csak beálltak egy-egy álideológiát megragadó párthoz. A DK-Jobbik paktumok, a zsidózó jelöltek baloldali támogatás után íme az újabb bizonyíték: a "meggyőződéses zöldpolitikus", Demeter Márta bejelentette, hogy a választások után a Jobbik frakciójában folytatná pályafutását. Azt még megkérdeznénk, hogy marad valaki az LMP-ben?

Úgy tűnik Demeter Márta arra törekszik, hogy megdöntse Karácsony Gergely rekordját a legtöbb párttagságot begyűjtő politikusok között. Facebookon derült ki, méghozzá Jakab Péter bejelentéséből, hogy az MSZP-ből az LMP-be igazolt politikusnő 2022-től a Jobbik frakciójában folytatná munkáját.

– áll Jakab Péter bejegyzésében. A hírt az pártszédelgő politikusnő is megerősítette, aki úgy fogalmazott, úgy látja, hogy "személyesen a legtöbbet akkor tudja tenni a kormányváltásért és az Orbán-rezsim lebontásáért, ha jövőre az ellenzék legharcosabb politikusa, Jakab Péter vezette Jobbik frakciójában folytathatja a munkáját". Kitért arra is, hogy már eddig is rengeteg támogatást kapott a párttól. Szép ez az elköteleződés. Úgy látszik Demeter Márta hazudozása Orbán Viktor lányáról és a Magyar Honvédségről a legjobb ajánlólevél Jakab Péternél. Meg sem lepődtünk.

PestiSracok facebook image

És az sem lep meg senkit, hogy a lépés kissé megborította a gránit szilárdságú baloldali összefogás pártközi viszonyait. Demeter ugyanis még LMP-s támogatással indult volna az előválasztáson, azonban a mai bejelentés után kitört a cicaharc:

reagált Kanász-Nagy Máté a párt társelnöke az Azonnalinak, a lap arról is érdeklődött, hogy mivel Demeter Márta támogatását most visszavonják, elgondolkoztak-e már azon az LMP elnökségében, hogy választókerületében valaki mást támogatnak az ellenzéki előválasztás során. A felvetésre, hogy a Párbeszéd, MSZP és Szikra Mozgalom által is javasolt független jelöltet, Jámbor Andrást – aki 2009 és 2013 között az LMP tagja és munkatársa is volt – támogatnák-e, Kanász-Nagy úgy reagált, ebben az ügyben türelmet kér, amíg az elnökség döntést hoz, de ez "magától értetődően adja magát".

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?