ellenzéki összeborulás
Most már inkább mégsem volt úgy egészen, ahogy most mondom, hogy úgy volt – Karácsonyizmus a Telexen
Ismerik azt az érzést, amikor egy egész napos kemény fizikai munka vagy edzés után úgy érzik, mintha a testük minden izomrostját kifacsarták volna és addig csavarják, amíg éppen a tűréshatáráig nem ér, hogy aztán elengedjék? A fájdalmat, amit a jól végzett munka öröme tesz kellemessé? Nos, megnézve a Telex Karácsony Gergellyel készített interjúját én most éppen ezt érzem, csak az izmok helyett az agysejtjeimben, minden kellemes feloldás nélkül.Kilép a DK mosonmagyaróvári elnöke, mert nem tetszik neki, hogy Gyurcsány parancsára a jobbikos jelöltet kellene támogatnia
Még el sem kezdődött, máris hasadozik a következő ellenzéki összeborulás. Sajtóértesülések szerint ugyanis kilép a Gyurcsány-pártból a DK mosonmagyaróvári elnöke, mert nem tetszik neki, hogy Ferencék ukáza szerint be kellene állnia jobbikos ellenfele mögé.Gyurcsány adott egy nyalókát Karácsonynak – Megdicsérte a főpolgármestert az ellenzék vezére
Bár az összefogósdi tavaly áprilisi kudarca után feszültnek látszott a viszony a DK és a főpolgármester között, úgy tűnik, eljött a békülés ideje. Mondhatnánk, Gyurcsány megsimogatta Karácsony Gergely fejét és adott neki egy nyalókát, mert jól viselkedett.Újabb szög a Jobbik koporsójában: Tapolcán is széthullott az egység, kisebbségben maradt a jobbikos polgármester
Újabb pofont kapott a Jobbik: ezúttal egyik dunántúli bástyáját, Tapolcát veszítheti el az egykor szebb jövőt szebb napokat megélt párt. Kedden este ugyanis az ellenzéki összeborulás négy önkormányzati képviselője jelentette be, hogy a továbbiakban nem az Egységben Tapolczáért Egyesület tagjaként vesznek részt a képviselőtestület működésében, mivel a város felső vezetésével nem tudnak feltételek nélkül együttműködni. Közleményükben azt írják, "kialakult értékrendbeli különbségeket, szakmai és szemléletbeli ellentéteket nem sikerült rendezni", illetve, hogy döntésük egy hosszú folyamat eredménye. A PestiSrácok.hu 2019 márciusában írta meg, hogy hagyományőrző civil szervezetnek álcázva tömörítették össze Tapolcán a néhai szélsőjobboldali és baloldali politikai erőket. Az önkormányzati választáson az Egységben Tapolczért Egyesület színeiben indultak a jobbikos és balliberális jelöltek, az egyesület polgármester-jelöltje volt a jobbikos Dobó Zoltán is. A tizenkét fős testületben a polgármesterrel együtt 9 mandátum lett az övék. Azzal, hogy négyen most kiszálltak az összefogásból, a polgármester és hívei kisebbségbe kerültek.Orbán Viktor: háború vagy béke a tét
Háború vagy béke – ezt tartja az április 3-i országgyűlési választás tétjének Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, aki a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjújában azt a meggyőződését hangoztatta, hogy az ellenzéki pártok az összefogásukkal mindent kockára tettek, és vasárnap mindent el fognak veszíteni.A nagyképű Róna Péter újabb problémákat okozhat az ellenzéknek a kampányban Bencsik Gábor szerint
Az ellenzéki összefogásban meg lehet bízni. Több lehetőségből mindig, biztos kézzel választják ki a számukra legrosszabbat, komoly fogadóirodáknál erre már csak a leggyengébb oddsszal lehet fogadni. Tegnap éppen Róna Pétert választották államfőjelöltnek. És már ma azzal a dilemmával küszködnek, hogy vajon az-e a kisebb rossz, ha gyorsan megszabadulnak tőle, vagy ha most már cipelik magukkal a parlamenti döntésig – világított rá az ellenzéki összeborulás soraiban terjedelmesedő káoszra Bencsik Gábor a közösségi oldalán.Már megint a baloldal használja ki és hergeli a pedagógusokat a Fidesz szerint
A választás közeledtével már megint az a baloldal használja ki és hergeli a pedagógusokat, amely kormányzása alatt elvett a pedagógusoktól egyhavi bért, több száz vidéki iskolát zárt be, utcára tett több ezer pedagógust és megalázóan alacsony bérért dolgoztatta – így reagált a nagyobbik kormánypárt arra hírre, miszerint ismét rátelepedett az ellenzék a tanársztrájkra.Elkészült az ellenzék "szakpolitikai" listája – Gréczyt lecserélték
Az ellenzék közreadta "szakpolitikaikabinet-vezetőinek listáját". A névsorban sok érdekesség nincs, attól eltekintve, hogy bár korábban Gréczy Zsoltot nevezték meg kulturális felelősként, azonban ezt a helyet a végleges listán Inkei Péter vette át.Kiteregette az ellenzék szennyesét a szélsőliberális 444 – A baloldalon nincs konszenzus semmiben
Terjedelmes cikket közölt a balliberális 444.hu portál a közelgő országgyűlési választások kapcsán, amelyben A főnökök tanácsa című részben kiteregetik az ellenzéki összeborulást szétfeszítő ellentéteket. A cikkből kiderül, hogy Jakab és Márki-Zay nincsenek beszélőviszonyban egymással; viszonyuk annyira elmérgesedett már, hogy a közös rendezvényeken Z. Kárpát Dániel képviseli a Jobbikot a pártelnök helyett. A cikkből az is kiderül, hogy paprikás hangulat övezi a jelöltállítást, és még arról sincs konszenzus a ballib körökben, hogy állítsanak-e közös köztársaságielnök-jelöltet. Olvasva a fideszes elfogultsággal igazán nem vádolható szélsőliberális portál anyagát a rengeteg torzsalkodásról, karrierharcról, belegondolni is rémisztő, mi lenne, ha ezek kormányra kerülnének.Ajánljuk még