Pesti Srácok

Gyurcsány adott egy nyalókát Karácsonynak – Megdicsérte a főpolgármestert az ellenzék vezére

null

Bár az összefogósdi tavaly áprilisi kudarca után feszültnek látszott a viszony a DK és a főpolgármester között, úgy tűnik, eljött a békülés ideje. Mondhatnánk, Gyurcsány megsimogatta Karácsony Gergely fejét és adott neki egy nyalókát, mert jól viselkedett.

Az összefogás totális kudarca után az ellenzék vezére gyakran támadta a főpolgármestert, azonban úgy tűnik, eljött a békülés ideje. Gyurcsány Ferenc az RTL-nek adott interjújában megdicsérte Karácsony Gergelyt, mert jó kisfiú volt.

− mondta Karácsony Gergelyről a baloldal vezére. A Demokratikus Koalíció elnöke magatartásból is egy piros pontot adott a főpolgármesternek, és mint fogalmazott, vannak köztük ellentétek, de Gergő azért jól viselkedik.

PestiSracok facebook image

− mondta a bukott miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc kifejtette azt is, hogy ha választani kell, hogy a fővárosiak éljenek jól vagy a kormány (értsd: az egész ország), akkor ő a fővárosiakra szavaz. Majd hozzátette, hogy szerinte helyesen döntött a városvezetés, amikor megtagadta, hogy befizesse a szolidaritási adót. Ferenc úr ezután kifejtette, hogy Karácsony jól gondolkodik, hiszen azt gondolja, amit ő:

Gyurcsány Ferenc békülékeny hangneme azért is érdekes, mert korábban nyíltan is kritizálta a főpolgármestert, sőt, már azt is belengette a DK, hogy Bősz Anettet indíthatja főpolgármester-jelöltként Karácsony Gergely ellenében. Korábban pedig komoly kritikával illette a főpolgármestert. A Spirit FM műsorában úgy fogalmazott, hogy Karácsony Gergely "nem teljesíti hazafias kötelességét, mert nem vállal elég nyílt konfliktust a kormánnyal".

Forrás: RTL; Fotó: MTI/Balogh Zoltán (képünkön: Gergő nagyfiú, és egyedül is menetelhet)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.