Ha háborúról van szó, megszokhattuk, hogy mindegyikfél igyekszik a saját igazát bizonygatni, ha kell, valótlanságot beleböfögni az éterbe, mert ez a politikai üzenete. Éltek ezzel már eleget az ukránok és az oroszok is. A haditudósító dolga azonban az, hogy a reális helyzetet elemezze és tárja az olvasók/nézők elé. Ott nincs helye politikának, főleg nem vágyvezérelt hazugságoknak. Magyar B. Tamás nemrégiben tűnt fel a youtube-on, rövid idő alatt közel 20 ezer követőt szerzett, mindezt annak köszönhetően, hogy bár van véleménye, az nem befolyásolja a harctérről érkező információk közlését, arra törekszik, hogy az igazságot adja át. Ellentétben a Jelentések Ukrajnából nevezetű kamucsatornával, akik vágyvezérelt meséket tálalnak a követőik elé, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Magyar B. Tamás külön videóban buktatta le és szedte ízekre a szélsőségesen ukránbarát és hazug csatornát.
A háború önmagában pusztító és félelmetes dolog. Könnyű persze a fotelból drukkolni, de közben nem bábuk dőlnek el a csatatéren egy lépés következtében, hanem százezrével pusztulnak emberek. Természetesen az információáramlás rendkívül fontos dolog, az pedig még inkább előnyös, ha nem a fake news terjed, erre vannak a haditudósítók. Általában gyorsan kiderül, hogy ki mond igazat és ki hazudik, ez pedig ráég azokra, akik ezt a szakmát űzik, vagy megcsúfolják.
Így járt a Jelentések Ukrajnából nevű csatorna is, akik 1945 áprilisában érzik magukat, amikor a berlini Führer-bunkerból irányítják a nemlétező csapatokat nemlétező győzelmek felé, miközben a szovjetek már az elővárosokban járnak. Lehet persze szorítani az ukránoknak, de orbitális hazugságokkal tömni az emberek fejét teljesen fölösleges, mert igen gyorsan kiderül a turpisság. Igaz, a vágyvezérelt embereket ez nem érdekli, ilyenkor újabb hazugságok érkeznek tőlük, hiszen úgy gondolják, ha nem vallják be maguknak, hogy nagy a baj, akkor nincs is. De van.
Magyar B. Tamás az orosz-ukrán háborúról tudósít youtube-csatornáján, ahol rövid idő alatt közel 20 ezer követőt gyűjtött. Nyilván ő sem tévedhetetlen, de a videóit tekintve arra következtethetünk, hogy a valóságot igyekszik megmutatni, orosz és ukrán forrásokat egyaránt felhasználva és leellenőrizve. Ma reggel betelt nála a pohár és ízekre szedte a teljesen elfogult, csak (általában nem létező) ukrán sikerekről beszámoló Jelentések Ukrajnából youtube-csatornát, ahol éppen azt taglalták, hogy Kurahove térségéből ezrével dezertálnak az oroszok. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy az oroszok éppen megtörték az ukrán ellenállást, amiről a legnagyobb ukrán haditudósító oldal, a deepstate.live is beszámolt és elismerte azt. Magyar B. az ukránbarát kamucsatornát a haditudósítás pöcegödrének, a háború aljas firkászainak nevezte és ezt alá is támasztotta. A valósághajlítás és hazugságok vérlázító példája az ugyancsak közel 20 ezer feliratkozót számláló Jelentések Ukrajnából csatorna, ahol egyébként minden egyes cáfoló vagy negatív kommentet törölnek, magukat pedig a legobjektívebbnek nevezik. Nézzétek meg bátran és ne felejtsétek, mindig a valóság és a realitás az egyetlen járható út, még ha egyeseknek fáj is.
Logikus
2024-12-03 at 20:59
Ime a ballibek, akik állandóan háborúznának.
Fegyvereket akarnak küldeni meg pénzt ahelyett hogy egy asztalt küldenének két székkel és rávennék Zselét hogy üljön le.
Érdekes mód az ukrán lakosság nagy része nem ért egyet a vezetőjével, ezért is csak 15% a támogatottsága. Az ukrán lakosság népírtásnak nevezi, amit a saját elnökük művel a saját lakosságával.
Az ukrán lakosságnak nem fontos az oroszok által elfoglat terület, mert egy fia ukrán sem él ott. Ott kizárólag USA tulajdonú cégek/gyárak és szántóföldek vannak.
Az ukrán lakosság szívesen likvidálná Zselét, minden információm szerint!
Bakonyi Gábor.
2024-12-03 at 17:52
Mindegy, hogy a követ csapják a tojáshoz, vagy a tojást a kőhöz, a végeredmény nagyjából ugyan az. Arra célzok ezzel, hogy mindegy, hogy az EU szankciókat vezet-e be Oroszország ellen, vagy Oroszország vezet-e be szankciókat az EU ellen, a végeredmény ugyan az. Márpedig úgy tűnik, hogy az USA szempontjából éppenséggel a szankciókkal az EU tönkretétele a fő cél, ehhez pedig véres és hosszan elhúzódó háború kell, akárcsak az USA hadiipar profitjához, és az olaj és gáz árának manipulálásához. A hamis győzelmi jelentések pedig a háborút elnyújtják, hogy tovább tartson, és így még többen haljanak meg, a szerencsétlen ukrán besorozottak jó kedvűen menjenek a frontra, abban a hiszemben, hogy éppen nyerésre állnak…”Adtak a szarnak egy nagy pofont”, szokták mondani az olyasféle viselkedésre, mint ahogyan az EU viselkedik.
kanigunda
2024-12-03 at 16:19
Jelentések Ukrajnából-ról komolyan azt hittem, hogy egy humorsorozat
Annyira látható volt. Hát…Mindenki téved.
Ponty Kelemen
2024-12-03 at 15:08
Brit tudósok, az ukrán titkosszolgálat és Rácz András geostratéga szerint Putyin már rég nem él és színészek helyettesítik. Miután ez az igazság – inkább előbb, mint utóbb – napfényre kerül Oroszországban is, ezért Moszkvában a helyi, ál-nemzeti Poloska “Ludas Matyi” Péterék színes forradalmat robbantanak ki, amibe belebukik a Kreml. Ezután rá lehet fordulni Kínára 😀
💩🤡 csatorna
2024-12-03 at 14:27
Kurakhovónál már vagy 2 hete áttörték az oroszok a 2. védvonalat a háromból. Nemrég a harmadikat is.
A Jelentés Uukrajnából meg előadja azt, ami a cikkben is le van írva.
Ugyanezt játszotta el az egyik kurszki “tudósításában” is. Katlanban szoptak az ukránok, a hájfejű ukránszopó meg előadta, hogy verik az oroszt, meg százával hullanak ott az észak-koreai katonák.