Nem lehet már azzal illetni az MSZP-t, hogy következmények nélküli párt lenne, ahogy azzal sem, hogy bármelyik elvtársukat az út szélén hagynák, miután kiderült: a kispesti korrupciós botrány egyik főszereplője, a „Mr. negyven százalékként” is ismert Kránitz Krisztián fizetését nemrég a kétszeresére emelte Gajda Péter polgármester, így az már havonta meghaladja a bruttó egymillió forintot. A törődés érthető, hiszen Kránitzot nem indították az önkormányzati választáson, így a kerületi vagyonkezelő újabb öt évre kinevezett vezetőjeként kénytelen volt félmillió forintból tengődni október óta. Kránitz volt az, akiről a botrány másik kiemelt szereplője, Lackner Csaba azt állította, hogy egy vélhetően korrupciós ügyletből a Krinyónak tizenkétmillió, míg Gajdának csak hárommillió forint jutott.
Megkétszerezte a „Mr. negyven százaléknak” nevezett Kránitz Krisztián (k) fizetését a kispesti polgármester, Gajda Péter (j). A korrupciós botrány kulcsfigurája, Lackner Csaba (b) által többször megemlített kispesti vagyonkezelő vezetője ezután bruttó 1,1 millió forintot keres majd – írta a Hír TV. Kránitz a Hír TV és a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott hangfelvételek egyik főszereplője volt: róla mondta Lackner Csaba, hogy egy vélhetően korrupciós ügyletből neki tizenkétmillió, míg Gajda Péter polgármesternek csak hárommillió forint jutott.
Gajda bizalmasáról a Hír TV-hez került hangfelvételen beszél Lackner Csaba. A vagyonkezelő igazgatóját a különféle visszaosztások miatt „Mr. negyven százaléknak” is gúnyolták a háta mögött. Lackner mesélt arról is, hogy Kránitzot a mohósága miatt a helyi MSZP kiszavazta az őszi önkormányzati választások jelöltjei közül. A hangfelvételekből kiderül az is, hogy ezek után Lackner és Gajda mégsem akarták teljesen elengedni Kránitz kezét, így ötletelni kezdtek azon, hogy hogyan mentsék meg őt. Érdekesség, hogy a botrány kirobbanásakor, az önkormányzati kampány hajrájában Gajda még azt állította, hogy nem is ismeri Lacknert. A felvételek szerint mivel ezt nem tudták letárgyalni az ellenzéki összefogás többi pártjával, ezért Lackner elmondása szerint Gajda Péter polgármester azt találta ki, hogy Kránitzot nevezzék ki a vagyonkezelő igazgatójának újabb öt évre, kétszeres fizetésért.
A Péter meg egy hülye kijelentést tett, amit gyorsan lecsaptam. Újra gyorsan kinevezzük a Kránitzot öt évre, duplaannyi fizetésért. Így is keres öt kiló bruttót
– mondta Lackner. A hivatkozott hangfelvétel valamikor a nyár elején készült, most pedig pontosan ez történt, amely tovább erősíti a hangfelvételen elhangzott információk hitelességét. Érdekesség, hogy Kránitz „megmentésének” ötletéről Lackner Csaba már korábban is beszélt az említett felvételeken, így az akciót már régebben előkészíthették.
Forrás: Hír TV/PS; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS