Nem lehet már azzal illetni az MSZP-t, hogy következmények nélküli párt lenne, ahogy azzal sem, hogy bármelyik elvtársukat az út szélén hagynák, miután kiderült: a kispesti korrupciós botrány egyik főszereplője, a „Mr. negyven százalékként” is ismert Kránitz Krisztián fizetését nemrég a kétszeresére emelte Gajda Péter polgármester, így az már havonta meghaladja a bruttó egymillió forintot. A törődés érthető, hiszen Kránitzot nem indították az önkormányzati választáson, így a kerületi vagyonkezelő újabb öt évre kinevezett vezetőjeként kénytelen volt félmillió forintból tengődni október óta. Kránitz volt az, akiről a botrány másik kiemelt szereplője, Lackner Csaba azt állította, hogy egy vélhetően korrupciós ügyletből a Krinyónak tizenkétmillió, míg Gajdának csak hárommillió forint jutott.
Megkétszerezte a „Mr. negyven százaléknak” nevezett Kránitz Krisztián (k) fizetését a kispesti polgármester, Gajda Péter (j). A korrupciós botrány kulcsfigurája, Lackner Csaba (b) által többször megemlített kispesti vagyonkezelő vezetője ezután bruttó 1,1 millió forintot keres majd – írta a Hír TV. Kránitz a Hír TV és a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott hangfelvételek egyik főszereplője volt: róla mondta Lackner Csaba, hogy egy vélhetően korrupciós ügyletből neki tizenkétmillió, míg Gajda Péter polgármesternek csak hárommillió forint jutott.
Gajda bizalmasáról a Hír TV-hez került hangfelvételen beszél Lackner Csaba. A vagyonkezelő igazgatóját a különféle visszaosztások miatt „Mr. negyven százaléknak” is gúnyolták a háta mögött. Lackner mesélt arról is, hogy Kránitzot a mohósága miatt a helyi MSZP kiszavazta az őszi önkormányzati választások jelöltjei közül. A hangfelvételekből kiderül az is, hogy ezek után Lackner és Gajda mégsem akarták teljesen elengedni Kránitz kezét, így ötletelni kezdtek azon, hogy hogyan mentsék meg őt. Érdekesség, hogy a botrány kirobbanásakor, az önkormányzati kampány hajrájában Gajda még azt állította, hogy nem is ismeri Lacknert. A felvételek szerint mivel ezt nem tudták letárgyalni az ellenzéki összefogás többi pártjával, ezért Lackner elmondása szerint Gajda Péter polgármester azt találta ki, hogy Kránitzot nevezzék ki a vagyonkezelő igazgatójának újabb öt évre, kétszeres fizetésért.
A Péter meg egy hülye kijelentést tett, amit gyorsan lecsaptam. Újra gyorsan kinevezzük a Kránitzot öt évre, duplaannyi fizetésért. Így is keres öt kiló bruttót
– mondta Lackner. A hivatkozott hangfelvétel valamikor a nyár elején készült, most pedig pontosan ez történt, amely tovább erősíti a hangfelvételen elhangzott információk hitelességét. Érdekesség, hogy Kránitz „megmentésének” ötletéről Lackner Csaba már korábban is beszélt az említett felvételeken, így az akciót már régebben előkészíthették.
Forrás: Hír TV/PS; Fotó: Facebook
CsZ
2019-11-27 at 19:38
Remélem a fidesz most nem játszik strucost és a hatoságokkal feltáratja ezt a bünbandát és végre megkapják azt a büntetést, amit minden nem politikus megkapna, akinek nincs kapcsolata.
De miért feledkezünk meg a xi kerületi szatir munkásőr felcser ”polgármesterről” és a puha pö.. wittinghoffról??
albert heim
2019-11-27 at 16:30
Hát egyre többen akik DK-a meg ezekre szavaztak döbbennek most le .Semmi változás, sót a kiskanalat szedőkanálra cserélték.Elvégre 10 éve nem jutottak konchoz és most vérszemet kaptak.
Polgar
2019-11-27 at 16:09
Meg senki nem jelentette fel ezt a tolvaj bandat?
Polgar
2019-11-27 at 16:00
Lackner szajat egy zsiros allassal befogjak, kulonben el kezd enekelni, ha nem o, aķkor az asszonyka!
kivagyok!
2019-11-27 at 15:53
A baloldal évek óta világgá kürtöli, hogy Magyarországon mekkora a korrupció. Csak azt nem teszik hozzá, hogy ki a korrupt. Hát ők.
Nem tudom Kunhalmi bérlet hamisító elvtársnőnek mi a véleménye erről, ha egyáltalán a sminkjén és a parókáján kívűl érdekli valami más is, elvégre az ő választókörzete.
A cserbenhagyó gázoló ATV-s Rónai Egon meghívta-e már a fenti urakat egy kis baráti kvaterkázásra a műsorába? Ki kéne mosdatni őket, mert még Kispest kocsmatöltelékei kérdőre vonják a fizetett agitátorokat és abból még kellemetlenségük adódhat.
Jozsika
2019-11-27 at 15:39
De bolondok az emberek Magyarországon.Mit tesz a rendörség? Semmit? Persze ha az egész ország sumákol akkor sokat nem lehet tenni.
Gabi
2019-11-27 at 15:37
Mire vár a rendőrség,ügyészség?Az éneklő lacknert még csak be sem vitték kihallgatni, hiszen alapos a gyanú! Ez azt is jelentheti,hogy a bűnüldöző szervek bűnpártolást követnek el? Azonnal le kellene tartóztatni ezt a három bűnözőt!
Dr. Béres-Deák Attila
2019-11-27 at 15:35
cserébe viszont megígérte, hogy csak 20%-ot kell visszaosztani.
Királytigris
2019-11-27 at 15:15
Teljesen logikus a fizetésemelés, mert különben nem jön össze az évi 200 milcsi!
Ezt ők a kampányban megmondták, és a választóknak ez így tetszik. Hát akkor csak szopjanak…! Mármint a kedves választók, mert előbb utóbb ebből adóemelés lesz, akárki meglássa. Ha nem emelnének adót, akkor meg negatív lesz a szaldó, másnéven hiány lesz. Aztán lehet majd a kormányhoz menni, rinyálni, hogy tüntesse el a hiányt.
ella
2019-11-27 at 15:05
úgy vircsaftolnak ezek a gazemberek, mintha szocialista lenne a kormány…
Le se tojják a Fideszt, nemhogy rettegnének a diktatúrában..2022-ig teljesen a fejére nőnek a Fidesz kormánynak, pedig az húzza az pország szekerét, szép csendben és tökegyedül, mert “Karigeri meg a 40 rabló” a 100 millás Városházi szarháziak rablóbandája semmi mással nem foglalkozik, mint a saját politikai hatalmuk épitgetésével, meg a kormány gazdaságpolitikájával a költségvetésben felhalmozott pénz követelgetésével.
Semmit sem csinálnak, csak lopják a közpénzt meg helyezkednek és kizsarolják attól a kormánytól, amelynek, velük ellentétben sikerült feltölteniuk az ország kasszáját.