A szociológust meggyőzte Orbán bécsi rasszizmus elleni kiállása. Legújabb levelében azt írja: „büszke vagyok Rád”, a „segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt 20 évhez hasonlóan, számíthatsz” – szúrta ki a levelet a Mandiner.
Mint ismert, Orbán Viktor csütörtökön Bécsbe látogatott. A Karl Nehammerrel közös sajtótájékoztatóján a tusványosi beszédére is kitért, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott:
Az, hogy néha félreérthetően fogalmazom, az előfordul. De arra kértem a kancellár urat, hogy legyen kedves minden ezzel kapcsolatos információt kulturális kontextusba helyezni, mert Magyarországon ezek a kifejezések, mondatok és az a pozíció, amit én képviselek, az egy kulturális, civilizációs pozíció. Szeretném megismételni, hogy büszke vagyok azokra az eredményekre, amelyeket Magyarország rasszizmussal szemben eredményként az elmúlt években elkönyvelhetett.
Hegedüs Zsuzsa a magyar miniszterelnök szavaira új levélben reagált, amelyben kifejtette: 20 év alatt egyetlenegyszer sem volt az a benyomása, hogy bármilyen diszkrimináció vagy etnikai előítélet megfordulhat Orbán Viktor fejében.
20 évi ismeretségünk és barátságunk következtében azt is tudom, hogy ez a nyilvános korrigálás mibe került neked, ezért még annál is jobban értékelem a mai lépésedet, mint amit maga a téma indokol. Olyannyira, hogy az első reakcióm az volt, hogy ezzel a nyilvános megszólalással a lemondásom is okafogyottá vált. De ami még fontosabb, ezt, némi gondolkodás után, néhány órával később is így gondolom, azaz okafogyottnak tartom
– írta. Hozzátette: bejelentését a nyilvánosság előtt, már csütörtök este el is fogja mondani az ATV-ben, hasonlóképpen a nemzetközi sajtóban is.
A legnagyobb örömömre az szolgál, hogy ezért a mai kiállásodért megint azt mondhatom, mert így is érzem: büszke vagyok Rád! Úgyhogy, ahogy 2010 előtt is és természetesen utána is, függetlenül attól, hogy hivatalosan a főtanácsadód vagyok vagy nem, a segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt 20 évhez hasonlóan, számíthatsz
– fejti ki Hegedüs Zsuzsa.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Netta
2022-07-29 at 13:36
Ha Orbán visszaengedi, akkor azt azt jelzi, hogy az országnak kaput.
Kitekintő
2022-07-29 at 13:34
Sajnálom. Orvosi segítségre szorul, aki ilyeneket tesz. Teljesen kicsúszott lába alól a talaj.
Nahát
2022-07-29 at 13:34
Nyilvánvaló, hogy a grafomán néni kicsit bolond, ha nem éppen nagyon. Mivel nem sikerült a magyar zsidóságot a nem zsidókkal összeugrasztania, ráadásul megbánta, hogy lemondott a jól fizető pozíciójáról, hátraarcot csinált. Tegnapelőtt még hosszan sorolta, hogy mi mindentől kapott gyomorgörcsöt Orbán Viktor “segítése” közepette. Miniszterelnök Úr akkor jár el jól, ha megkíméli Zsuzsa nénit a további egészségkárosodástól és kíntól, amivel az ő közvetlen munkatársi beosztása jár.
dr. Kolompár Genitália
2022-07-29 at 13:34
Margit! Noooormááális???
Orbán Viktor nem Biden!!!
2022-07-29 at 13:34
Always Zsuzsa!
Mit képzelsz, ki Dr. Orbán Viktor miniszterelnök, Európa legkarizmatikusabb
legfelkészültebb, nemzetközi szinten is köztiszteletnek örvendő politikusa!
.
És te ki vagy, te Lukács-Heller-Kis kutricájában szocializálódó, szocioLÓGÓS büdösbogár?!
TS
2022-07-29 at 13:32
Az állami takarékoskodást az ilyen és ehhez hasonló semmirevalók kirúgásával kell kezdeni. Legfeljebb néhány újabb regiszter csatlakozik a csaholókhoz.
halacska
2022-07-29 at 13:32
Nos, ha magának ilyen tanácsot adott, akkor milyet fog másnak? Ennyire nem ismeri megbízóját? Nem kér lemondása előtt tőle magyarázatot?
Remélem, alkalomadtán magával is ilyen szigorú lesz.
László54
2022-07-29 at 13:30
Erre mondják hogy ügyes,várom a fejleményeket köpönyeg fogató bibsi múmia!
Mert-írok
2022-07-29 at 13:22
Gyula cézár egyik tőrdöfést kapta a másik után míg nem jött az Ő Brutus-a. Nos megjött és merő megfelelni vágyásból ő is döfött. Megfelelt – árulónak.
Gyula cézár már nem hallhatta, hogy: – Jaj! Bocsika! Én nem úgy gondoltam, csak hát a haverok …
A mai napig nem tudom, hogy Brutus milyen tanácsokat adott a cézárnak és azt sem, hogy azok mire és mennyire voltak jók – az igen bőkezű császári apanázsért, de nem ezért undorodunk tőle, hanem a döfése miatt.
Vélemény
2022-07-29 at 13:22
Na NEM!!!
Ez illetlenség, a bunkóság és a mérhetelen pimaszság tetőfoka. Ezt még ő sem engedheti meg magának. Ilyen NINCS!!!…
Ha Hegedűs Zsuzsa szája egyenlő a hátsójával, az az ő baja, de a mi miniszterelnökünket hagyja békén. Nem rángathatja le Orbán Viktort az ő szintjére. Vége,.. kinek képlzeli magát, hogy kegyeskedik megbocsájtani. Nem,…. mi nem bocsájtunk meg neki, somfordáljon csak szépen el… Vegye tudomásul, hogy az aljas csel nem jött be, az árulása és robbantása csődöt mondott. Szemtelem, pofátlan banya….
BOHÓCOT AKAR CSINÁLNI EZ AZ ÁGENS A MINISZTERELNÖKBŐL?
2022-07-29 at 13:21
Orbán Ajánljon fel neki egy takarítónői állást.
SOHA TÖBBET SEMMIFÉLE ÁLLAMTITOK, TERV, STB. KÖZELÉBE SEM SZABAD ENGEDNI EZT
A SZÖRNYETEGET.
.
REMÉLEM, ORBÁN NEM HAGYJA MAGÁT DRÓTON RÁNGATNI: A VÉN DURVA TEGNAP AZZAL FEKSZIK, VILÁGSZERTE RÁGALMAZZA, HOGY RASSZISTA, MA MEG ARRA ÉBRED, HOGY
MÉGSEM?.
ORBÁN SOHA NEM MONDOTT MÁST, MI TEGNAP, TEGNAPELŐTT, MÚLT HÉTEN ÉS A JÖVŐBEN IS AZT FOGJA MONDANI.
.
A Nagy Testvér figyel téged
2022-07-29 at 13:20
Rájött, hogy a tejdús csecs, kiesett az ocsmány pofájából!
gyozo2018
2022-07-29 at 13:18
Ezek után szépen csöndben leváltanám és nyugdíjba küldeném,
mondjuk, Párizsba, hogy maradjon is ott.
Tetű vén madárijesztő.
Mit képzel ez magáról?
Tán csak nem az a képzete, hogy ő fogja megmondani,
hogy Orbán Viktor mikor, hol és mit nyilatkozzon?
Heller, Vásárhelyi, Heisler meg a Zsuzsika… Mega(k)durvanyja.
Mi van, a hálózat még nincs kész a “robbantásra”, te féltetű.
Ba
2022-07-29 at 13:18
Van az a pénz. Szégyellje magát! Ilyen mély erkölcsi világítótornyokra semmi szükség.Remélem , már nem veszik vissza , mert felvenni is hiba volt.
Tudományos libsizmus
2022-07-29 at 13:15
Két nap alatt észbe kapott, hogy most vissza kéne mennie a nem létező SZDSZ-be és nincs több állami fizu meg költségtérítés.
Remélem, Orbán már elfogadta a lemondását.
János
2022-07-29 at 13:14
Miért érdekes ez?
2022-07-29 at 12:42
Azért érdekes, mert nagy baj, hogy nagyon sok ilyen érdekes, hozzád és hozzá hasonló személy él ebben az országban.
Nemhogy érdekes, de fontos, hogy mielőbb eltakarodjanak.
Theo
2022-07-29 at 13:13
Ez elég röhejes.
És ez a döbbenetes külső!
De ez mind nem számítana, ha lett volna bármi haszna a tevékenységének. Sztem városi szociológusokra semmi szükség vidéken.
Remélem vmi francia kapcsolattal segítette Orbánt, mást nehéz lenne találni mellette.
Főleg ezek után.
Tudományos libsizmus
2022-07-29 at 13:12
Ez hülye.
Királytigris
2022-07-29 at 13:11
Zsuzsikának a felfogóképessége eléggé lassú. Napokkal később esett le nála a tantusz, hogy Orbán mit akart kifejezni a mondandójával. A “lángeszű” hölgy rájött, hogy szó sincs antiszemitizmusról, és megnyugodott, hogy nem indulnak a szerelvények Auschwitzba.
Az ilyen lassú észjárású, hisztis “tanácsadóra” nagy valószínűséggel Orbánnak nincs szüksége.
Aki meg abba a tenyérbe szarik, amelyből etetik….
egon samu
2022-07-29 at 13:11
Zsuzsika kellemes nyugdíjas éveket kívánok Izraelben….
A minap önkéntes mediális fellépése után már kezdtem örülni, hogy megszabadultunk Öntöl.
Kérem próbáljon szavahihetö módon viselkedni.
Köszönöm!
Vízöntő
2022-07-29 at 13:10
SzDSz-es szabad madár hess!
Legyen csak határozott, egyenes ember, döntött vigyázni kell rá hogy betartsa!
Lehet hogy valakik visszatáncoltak a fogadásától és bejött a két szék között a földre …, ezért most igyekszik kidumálni magát a felmondásból!
János
2022-07-29 at 13:08
Ez a szerencsétlen ❗NINCS ABBAN A HELYZETBEN❗, hogy a kenyéradójára büszke legyen.
Csodálkozik azon, hogy a felsőbbrendűségi érzése miatt utálják? Ez nem a vallási-kulturális státusza, de inkább egyéni,”emberi” megnyilatkozásai miatt. ??? A zsidóság szégyene.
Hát mit képzel ez a némber magától❓❓❓
Ezt. De ezért utálják
hufi
2022-07-29 at 13:08
Ez az egész az ötvenes évekre hajaz, be voltak szarva az elvtársak Rákosi pajtás AVH-jától, Péter (Eisenberg Benjamin) Gábor vezetésével, bűnbánó önkritikát gyakoroltak, hisz élet-halálról volt szó.
Nem szabad az ilyen kétszínűt visszavanni, majd mehet tüncizni, van ott szivárványos zászló dögivel, jól fogja ott magát érezni.
Cser Borbála
2022-07-29 at 13:05
Remélem, Orbán miniszterelnök úr és tanácsadói, egyetlen szóra sem fogják méltatni.
Antal Béla
2022-07-29 at 13:04
… hát igen. A kocsi kulcsot, telefont és bankkártyát le kell adni a felmondáskor.
Hipp, hopp, és már nem is náci még akár Hitler sem. Lenin is megmondta, hogy a lét (LÉ) határozza meg a tudatot!
ViAM
2022-07-29 at 13:04
“… azt is tudom, hogy ez a nyilvános korrigálás mibe került neked…”
Na zsazsa(:) ezt fejts ki bővebben, mert ez kíváncsivá tesz sok embert, ha nem esik nehezedre!
Nagymama
2022-07-29 at 13:03
Ez a nő szimplán buta. Jó nagy izgágasággal megfűszerezve.
Rózsa Zoltán
2022-07-29 at 13:03
Szerintem viszont a teljesen feleslegesen pattogó, agitáló és pénznyelő Hegedűs menjen mielőbb a lehető legmesszebb a közpénztől és közhatalomtól.
Eddigi munkássága nettó pénzkidobás, próbáljon muciológuskodni valahol a versenypiacon a vén matróna.
Takarodó!
Orientál
2022-07-29 at 12:58
Zsuzsa te szándékosan hazudtál és szándékosan félre is magyaráztad amit a Miniszterelnök elmondott Tusványoson abban a bizonyos mondatában. Nálad mint a többi liberális kommunista és a jobbikos fasisztáidnál szokásotok az egymással ordítozásotok és ezt Orbánnal szemben is alkalmaztad ,szóval te Adyt Kölcseyt és a többi hasonlóan éleslátású költőinket is képes vagy meggyalázni azzal hogy a balliberális kommunista fasiszta elvtársaiddal együtt szemétnek nézitek és őket kitakarítanátok ti a magyarságtudatból együtt még az irodalmunkból ,történelmünkből is.
na4
2022-07-29 at 12:58
Húzzá te a sunyiba sötét némber!
Rné Ilona
2022-07-29 at 12:55
Most kell kirugni 2 lábbal. Ugyis menni akart…..
Krisz
2022-07-29 at 12:55
Kellenek az ilyen szélsőliberálisok egyáltalán a kormány környékére? Ha igen, akkor meg mi célból?
Irene
2022-07-29 at 12:54
Én el tudom képzelni, hogy “parancsot kapott” a baloldalról, aminek végrehajtásához vissza kell térnie. Ezért én még fokozottabban figyelném, figyeltetném. Lehet, hogy még nem sikerült elég államtitkot kisíbolni
marika
2022-07-29 at 12:54
…..kétszék közzé estél luvnya!Ezt már nem hiszem h vissza csinálhatod.Ország-világ előtt mocskoltad a “barátodat” a Magyarok megválasztott Miniszterelnökét és a Magyarok kormányát,nincs szükség rád a továbbiakban.Eddig sem volt hasznos “hozadéka” a tevékenységednek.Remélem Miniszterelnök Úr is így érzi,tudomásul veszi.Árulónak TAKARODJa neve!!!
TS
2022-07-29 at 12:53
Vajon mennyi lóvét szednek be ezek az altatott vagy akár nyílt ellenség ügynökök mint kormányfőfőtanácsadók? Vajon abból nem eshetett le volna egy kis cafeteria a tanároknak is? Avagy az óvónőknek, szociális dolgozóknak stb.?
Egy adat: a közoktatás dolgozóinak egyszeri, 100 000 Ft-os értékű SZÉP-kártya kb. 12 milliárd forintba került volna. Ennél többet nyelnek el EZEK.
TS
2022-07-29 at 12:50
8-D!
Talán eszébe jutott a múlt havi fizetési szalag…amin biztos több van, mint egy tanárén…az enyémen vagy molierén. “Mert megérdemli”.
Bejla
2022-07-29 at 12:49
amúgy milyen ‘tanácsokat’ tud adni 1 cociológus???
a cociológia lényege: az 1etem alatt már halott fickók műveit kell olvasniuk, utána pedig 1máséit
(a volt sógórom ilyen csóka volt – katasztrofális)
Bejla
2022-07-29 at 12:44
árnyékra vetődött a múmija 😀
mégsem kapja/kapta meg a júdáspénzt a csótányéktól, ellenben jól jönne az állami autó, a költségtérítés meg a millás fizu
(arról nem is beszélve, hogy mi lesz a fodrászával és kozmetiqsával, he nem lesz rájuk lóvé? XD )
Gede
2022-07-29 at 12:43
Ennek a lotyónak aztán van gerince.
VAGY nem?
Mert ez egy baromarcú FÉREG!!!
Miért érdekes ez?
2022-07-29 at 12:42
Egy százhuszadrangú szereplő Hegedűs Zsuzsa, kér ennyit foglalkozni vele…
Patriota
2022-07-29 at 12:41
Hát én rögtön BÉxaROK….
Mit szívott ez az aszott banya, mikor tele ugatta a balos sajtót?????? Most meg visszadörgölődzne ?
Remélem Viktor Urunk nem fogadja vissza….
Ilona
2022-07-29 at 12:41
Ez a Zsuzsika mindenkinél veszélyesebb.
Aki ért hozzá, jól húzza el a nótáját… vigyázat, veszélyes!!!!
Pilaszanovich Ildikó dr.
2022-07-29 at 12:40
Ez az igazi “vastag bőr”!
Remélem a min.eln. válaszra sem méltatja!
kgl3
2022-07-29 at 12:40
Az öregasszony a viszontválaszában azt írta, hogy el kellett volna már zavarni Orbánt (a kormányt, de ki a kormány?), mert elszállt az agya. Emiatt (is) joggal lehet sértődni, és nem megbocsátani. Orbán helyében nem venném vissza az öregasszonyt.
Játékos
2022-07-29 at 12:39
?????
Tapfer Mariann
2022-07-29 at 12:38
Hiteltelenné vált, mert nem hiszem, hogy elsőre nem szándékosan értette félre. Lehet, hogy mégis kellene neki továbbra is a jól fizetett állás .Én nem bíznék benne, már az SZDSZ-es múltja miatt sem.
Hesslerezredes
2022-07-29 at 12:38
Ha kedd van, akkor ez Belgium! – volt egy ilyen film a 60-as években.
Úgyhogy “belga” ez a ráncos szatyor.
Majd holnap mégiscsak raccista lesz Orbán.
Holnapután meg mégsem.
Kedves Zsuzsa nem lehet egyszerre baszni is meg szűznek maradni.
Döntse el, hogy szűz marad vagy kurvának áll??!! (utóbbi ilyen külsővel már nehéz lesz, de madámnak még elmegy…:)))))))))))))))))))))))))))))
Lee tábornok
2022-07-29 at 12:37
Kedves Torockó! Még a végén úgy járna,mint Heller Ágnes.
Ungarn über alles !
2022-07-29 at 12:31
ki a rohadó anyádat érdekel te szikkadt ribanc, hogy immár mit akarsz ?
O.V. elfogadta az eltakarodási szándékod – ergo a továbbiakban ott szophatsz ahol akarsz
(ocsmány fajzat az SzDSz-es állat)
Torockó
2022-07-29 at 12:28
Egy balatoni úszás segíthetne ennek a napra-pénzreforgónak…