Pesti Srácok

Varga: Erős állam csak hagyományainkra és a keresztény tradícióra támaszkodva épülhet

Varga: Erős állam csak hagyományainkra és a keresztény tradícióra támaszkodva épülhet

Létkérdés, hogy olyan, a keresztény tradíciókra és magyar hagyományokra támaszkodó erős államot építsünk, amely képes biztonságot teremteni, érdekeit érvényesíteni és megteremteni a gyors fejlődés lehetőségét - jelentette ki a pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes hétfőn a Szent István-napi díszünnepségen, Egerben.

Varga Mihály hangsúlyozta, Szent István államalapító tevékenysége minden tekintetben a fejlődést és haladást, a magyarok számára pedig az életet és biztos jövőt jelentette.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.