Pesti Srácok

Varga Mihály szerint nagyot javított a Világbank a magyar előrejelzéseken

Varga Mihály szerint nagyot javított a Világbank a magyar előrejelzéseken

A kormány azért dolgozik, hogy a megőrizze a magyar gazdaság újraindításában elért lépéselőnyt, és a lassuló világgazdasági környezetben is dinamikus növekedési pályán tartsa a magyar gazdaságot – így kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy a Világbank szerdán ismertetett legfrissebb prognózisában felfelé javította a magyar gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését.

Varga Mihály felidézte: a szervezet 2021-re a korábban jelzett 6 százalék helyett 6,8 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban, míg erre az évre 4,7 százalék helyett 5 százalékos bővüléssel számolnak. Előrejelzésük szerint 2023-ban is jelentősen, 4,3 százalékkal erősödhet a magyar gazdaság teljesítménye. A miniszter kitért arra is, hogy a Világbank szerint a globális fellendülés lassulni fog, a pénzügyi kockázatok és az új vírusvariánsok is bizonytalanságot okozhatnak. A világgazdaság teljesítménye tavaly 5,5 százalék körül növekedhetett a nemzetközi szervezet szerint; idén 4,1 százalékos bővülést várnak, míg 2023-ra 3,2 százalékot.

Forrás: Varga Mihály Facebook-oldala; Fotó: MTI/Európai Tanács/Mario Salerno

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.