Vége a rózsaszínű amerikai álmoknak Afganisztánban

Májusban, amikor virágzik a mák, Afganisztán műholdképe rózsaszínbe borul, ami jelzi, hogy a helyi parasztok abban az évben is keményen dolgoznak a földeken. Az itt termelt mák igen jó minőségű, és nagy a kereslet rá a világpiacon. Ebbe az idilli, színpompás környezetbe érkeztek meg már több, mint tizenöt éve az Amerikai Egyesült Államok és szövetségeseinek csapatai. Céljuk az volt, hogy virágzó demokráciát teremtsenek. Ez még várat magára, ám az afganisztáni ópiumtermelés valóban felvirágzott, és időközben elérte az évi 9000 tonnát.

Az afgán birodalom az 1700-as években India, Pakisztán és Irán egyes részeit uralta, és délen elérte Delhit, India mai fővárosát. Aztán megjelentek az angolok, akik sorozatos háborúkban legyőzték őket, és fokozatosan elveszítették az ország területének nagy részét. A britek meghúzták az úgynevezett Durand-vonalat, amely a mai Afganisztán államhatára. De ez régen volt; a mostani történet 1973-ban kezdődött. Uralkodott ugyanis akkoriban egy Zahir nevű sah, akinek a mostohatestvére, Daud kán volt a miniszterelnök. Ez a Daud egy szép napon megpuccsolta a testvérét és kikiáltotta magát uralkodónak. A szomszédos Szovjetunióban felfigyeltek a zavaros helyzetre és elkezdték támogatni az Afgán Demokratikus Néppártot, amely 1978-ban átvette a hatalmat és Daud kán egész családját kiirtotta. Ez az új kommunista kormány aztán testvéri segítséget kért és kapott a Szovjetuniótól és ennek folyományaként az orosz tankok elözönlötték az országot. A hidegháborús stratégiának megfelelően 1979-ben az Egyesült Államok kormánya (Jimmy Carter elnök és Zbigniew Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó idején) titokban megkezdte a kormányellenes mudzsahedek felszerelését és kiképzését a pakisztáni titkosszolgálatot (Inter Services Intelligence – ISI) használva eszközként. A történet innentől kezdve már ismerős. A szovjetek hatalmas vereséget szenvedtek, ami az egyik kiváltó oka volt a Szovjetunió felbomlásának. A mudzsahedek (akiket akkoriban már gyakran talibánoknak neveztek) megszerezték az ország irányítását. Igazi iszlám államot rendeztek be, kegyetlenül üldözték a más vallásúakat és szorgalmasan termelték a mákot.

A terrorellenes háború

Aztán következett 2001. szeptember 11.-e, amikor ledőltek a New York-i ikertornyok. George W. Bush akkori amerikai elnök azt az álláspontot alakította ki, hogy ezért a merényletért a feltehetően Afganisztánban élő Oszama Bin Laden felelős. Ebbe most ne menjünk bele, hogy ez valóban így volt-e, mert a lényeg az, hogy az amerikaiak ezek után bevonultak Afganisztánba, alig tíz évvel a szovjetek távozása után. Azóta tart a háború, amely az amerikaiak számára nem sok sikert hozott. Lényegében csak az ország fővárosát, Kabult tartják ellenőrzésük alatt. Sőt, pontosabban csak a város egy részét, a repülőtér környékét. Az áldozatok száma egyes becslések szerint 100 ezer fő, és a katonai beavatkozás költsége eléri a 600 milliárd dollárt. (Sokak szerint a tényleges kiadások ennél jóval nagyobbak.)

Afgán fiú máktejet, nyers ópiumot nyer egy mákgubó bemetszésével a kelet-afganisztáni Nangarharban. Fotó: MTI/EPA/Gulamullah Habibi

Trump kivonulna, de nem hagyják

Donald Trump jelenlegi elnök kampányígéretei közé tartozott az Afganisztánból való kivonulás. Elnökké beiktatása után elkezdte ennek a módját keresni, de olyan ellenállással találkozott, hogy végül elállt a szándékától. Sőt, az elnök menesztette Steve Bannont, akkori vezető tanácsadóját, aki az afganisztáni kivonulás legaktívabb szószólója volt. Hiába reménytelen és értelmetlen az afganisztáni kaland, a befejezéséhez az amerikai katonai elit és a mainstream politikai erők nem járultak hozzá. De a globális problémák csak sokasodnak, és újabb válságok alakultak ki. Gondoljunk csak a koreai atomhelyzetre, vagy az éppen most kialakuló venezuelai krízisre. Az USA ennyi helyre egyszerre nem tud koncentrálni, és nincs hozzá elég pénze és embere. Valahol engedményeket kell tenni és csökkenteni a költségeket, mert az egyébként szupergazdag ország sem tudja azt kifizetni. Erre a problémára igyekeznek megoldást találni Rand Paul és Tom Udall szenátorok, akik beterjesztettek egy törvényjavaslatot. Ahogy fogalmaztak:

Hamarosan olyan katonákat fogunk küldeni az afganisztáni háborúba, akik még meg sem születtek, amikor a háború elkezdődött. Miért kell Sam bácsinak fizetnie mindent? Ez az egész helyzet sérti az amerikai adófizetők érdekeit.

Afgán tömeg ünnepel a perzsa újév (noruz) köszöntő ünnepségén a Karte Szakhi szentély előtt Kabulban. Az ókori Perzsiából származó, háromezer éves noruz ünnep az új nap, az élet, a tavasz és az újjászületés ünnepe. Fotó: MTI/EPA/S. Szabavún

A háborús célt elérték

Az Al-Kaida gyakorlatilag már nem létezik és Oszama Bin Laden már halott, vagyis akár kijelenthetik, hogy sikerült elérni a háborús célt. Paul szenátor felsorol néhány olyan „nemzetépítő építő projektet” Afganisztánban, amelyek a nevetségességbe fulladtak. Több luxusszállodát épített az amerikai állam az unatkozó katonáknak Kabulban. Vagy megkezdték a tálibok ellenőrzése alatt lévő területek villamosítását. Ezért a szenátorok azt javasolják:

Fontos tudni, hogy mikor kell kinyilvánítani a győzelmet és félbehagyni a háborút. Ennek ideje már rég lejárt.

Kimondják, hogy a tálibok az ország területének több, mint felét ellenőrzik, és ezen nem tud a hadsereg változtatni. Ezért javasolják, hogy a szenátus vonja vissza a 2001-ben háborúra adott engedélyt, és az amerikai csapatokat egy éven belül vonják ki. Ez nyilván nem fog megtörténni, de a törvényjavaslat jelzi, hogy már az amerikai eliten belül is nagyon unják az afgán háborút. És így vagy úgy, de muszáj lesz valamit csinálniuk.