Külföldi írók, művészek az 1956-os forradalomért – Gloria Victis! Dicsőség a legyőzötteknek, kik legyőzhetetlenek!

A magyar nemzeti népfelkelés igazi szellemi támogatói a magyar mellett a világ nagy költői, írói, művészei lettek. Ez egész más támogatás volt. Nem ígérgettek, mint a politikusok, hanem írtak, cselekedtek. Nemzetközileg is elismert írók, szellemi emberek a világ minden tájáról megszólaltak, felrázták a közvéleményt, mert azt érzékelték, hogy ez a kicsiny Magyarország bátor, hősies népe - mint Dávid a Góliáttal - szembeszállt a kétszázmilliós Szovjetunióval. Az pedig a kétszázezer fős hadseregével mindent letarolt, a második világháború után másodszor is szétbombázta a műemlékekben gazdag Budapestet.

A legerőteljesebben a francia költők, írók, művészek tiltakoztak. Többen kiléptek a francia kommunista pártból és szembefordultak a Szovjetunióval. Így a Nobel-díjas Albert Camus, aki megírta A magyarok vére című esszéjét:

Camus, a francia filozófus több mint hatvanöt évvel ezelőtt írott sorait az élet igazolta. Európa gyorsan felejt, kétezer éves keresztényi hitét, tapasztalatait, humánumát félretolja és engedi magát befolyásolni a könnyűnek, kártékonynak ítélt eszmékkel.

Hol van már ez a bátor kiállás, ez az egyenes gerinc, amelyet a magyarság 1956-ban felmutatott? Hol vannak a Camus-k, akik Nyugat-Európában a hatalom ellenében bátran ki merték mondani, amit gondoltak? Camus nyíltan dicsérte, támogatta Borisz Paszternák orosz írót, aki élesen kritizálta a szovjet diktatúrát. A francia író nem sokáig élt. Talán nem véletlenül. Negyvenes évei közepén, fiatalon egy autóbalesetben meghalt. Egyes elemzők szerint a szovjet KGB keze is benne volt. A gépkocsit megmachinálták.

Még számos nagy francia költő sem hagyta szó nélkül ötvenhatot. Jean Cocteau ezt írja:

illetve ugyanebben a kötetben egy képversében ezt írja:

"DRÁGA MAGYAROK TI CSILLAGOK AZ ÉGITESTEK KÖZÖTT - S MINDANNYIAN KÖLTŐK A TETT TRAGIKUS LÍRÁJA ÁLTAL"

Milyen gyönyörű, szeretetteljes sorok. Cocteau-ék kezét nem a hatalom mozgatta, nem kicsinyes érdekek irányították. Határ Győző fordítása tűpontosan érzékelteti a francia költő érzelmeit. De megszólal a másik nagy francia költő óriás, Jules Supervielle. Ő a Magyar Barátainkhoz címezte a versét:

Igen, Superville tudta, ki merte mondani, hogy a franciák, amerikaiak, angolok, a felséges Nyugat odadobta Közép-Kelet Európát a bolsevista szovjet birodalomnak. A francia költő mások helyett, saját magát érzi bűnösnek azért, ami a magyarokkal történt. De sorban írnak verset a magyarokhoz a francia költő, így Jean Cayrol Vörös lap címmel, Jean Lescure A magyar költőkhöz címezi költeményét vagy Pierre Seghers megírja a Magyarország, 1956 december versét:

Seghers ezt úgy írta meg, mintha maga is itt lett volna a véráztatta Magyarországon. A két hétig tartott kivívott demokráciát taposták el a szovjet tankok. Köszönjük ezt Seghers-nek, hatvanhét évvel később mindannyiunk nevében. Aztán Gerard Prevot nagy belga-francia író sem szűkölködött a csodálatban, A magyar költőkhöz írja:

Milyen jó is lenne, ha a mai belgák, hollandusok, luxemburgiak, az Európai Unió zöldpárti, szocialista, komcsi képviselői olvasnának Prevot verseket, mert akkor megismernének olyan szavakat, mint emberség, becsület és civilizáció. Ezeket a költő a magyaroknak adta. Talán ezek az újdonász ,,európaiak" rádöbbennének, hogy a civilizációt, az európaiságot még mindig Magyarországon kell keresni. A görög költők sem takarékoskodtak a csodálattal. Szpirosz Panajotopulosz a görög nép nevében a Magyar Testvéreinkhez szól:

Lehet e ennél nagyobb dicséret, hogy egy görög a magyarok harcát a spártai hős király, Leonidasz küzdelméhez hasonlítja? Bizonyára nem. Az osztrákok sem hallgattak.

Christine Rusta költőnő Magyarország árnyékában írja meg bölcsődalát 1956 novemberében: ,

A bolgár költő, Sava Manolova-Ungerer értette meg igazán a ,,civilizált, humánus" Nyugat némaságát, amikor 1956 október hőseihez írt:

Tollas Tibor fordította Jan Klánsky cseh költő versét, aki Szent István jele felé mutat:

A dánok sem maradtak némán. Halfdan Rasmussen A Hang-ra lett figyelmes: ,

A rabnemzetek közül, a szovjet elnyomás alatt élő észtek is velünk rokonszenveztek. Maria Under sokat sejtő verse a Várunk:

Az észteknek, a letteknek és a litvánoknak még 35 évet kellett várniuk, hogy a jogos adósságot, a függetlenségüket megkapják. Ez következett be a Szovjetunió összeomlásával, amihez a magyarok jócskán hozzájárultak. A finnek a Szovjetunió elleni honvédő harcukat az 1956-os szabadságharchoz hasonlították. Ezt tette Lauri Kettunen finn költő is. Írja "A harangok pedig zúgjanak" című versében:

A bitorló a szovjet volt, akinek a finneket nem, de Magyarországot mégis csak sikerült leigáznia.

Világszerte a költők megmozdultak. Nem kellett nekik elmagyarázni, hogy mi történt 1956-ban Magyarországon. Minden költő nem fér bele ebbe az írásba. Most már csak néhány alkotót emelnék ki. Itt van például a jugoszláv Mico Vlahovic, aki megírja az AVE HUNGARIA című versét: ,

A szerb-magyar ősi ellentét itt kimúlt. A szabadságért, a függetlenségért folytatott harc összehozza az egykori ellenfeleket. A németek praktikusak voltak. Heinz-Winfried Sabais így látta 1956-ot:

Igen, csak kivárni ezt! Ehhez kell türelem. Mi még 1987-ben is azt hittük Magyarországon, hogy a szovjet katonák százötven évig itt lesznek, mint a törökök. Az olasz Ferdinando Durand így ír:

Az orosz költők sok verssel tisztelegtek ötvenhat előtt. Alexander Guidoni Petőfi bosszúért kiált című versében a világhírű magyar költőhöz fordul:

Igen, a szabadság értéke a világ minden részében ugyanazt jelenti. A bolsevista, az őrült kommunista ideológia alatt szenvedett az orosz nép is. Számunkra ők nem az elnyomó orosz csizmát, a lánctalpas tankokat jelentették. Az öt világrész szellemi elitje megmozdult a magyarokért. A portugál, a román, a norvég, a spanyol, a svéd, a szlovák, a török, az amerikai, a kanadai, az argentin, a brazil, a chilei, a hondurasi, a salvadori, az uruguay-i, az ausztráliai, a thaiföldi, a vietnámi, a kínai, az algériai, a kenyai, a nigériai és a világ még számos nemzeti költője, egy családot, egy eszmetársulást jelentett, amikor verseikkel kiálltak az ötvenhatos magyarokért, a függetlenségükért harcoló Magyarországért.

A földrészek különböző költőinek antológiáját, az 1956-os magyar szabadságharc költői visszhangját a Rákosi börtöneiben raboskodó, Tollas Tibor magyar költő adta közre 1986-ban Bécsben és Münchenben, a Nemzetőr kiadásában. Ebből válogattam, de maga Tollas Tibor sem érezte teljesnek a válogatást, mert sokkal többen írtak ötvenhatról, ami további kutatásokat igényel. Mindenesetre ez a dokumentum a nemzetek, a népek lelkiismeretének és együttérzésének lenyomata, a nagyvilág tanúságtétele az 1956-os magyar szabadságharc eszméi mellett.

Hogy mekkora világtörténelmi jelentősége volt 1956-nak - amit máig igyekeznek elhallgatni, átírni, kisebbíteni- annak igazolásához végezetül idézném Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin, a Gulag rabtáborait megjárt üldözött orosz író gondolatát:

A magyarok 67 év óta nem sokat változtak. Most a XXI. században Magyarország megint ezt a külön utat választotta, ezen az úton halad.

Vezető kép: Budapest, 1952. szeptember 17. Pór Bertalan Kossuth-díjas festőművész és Pierre Seghers francia író beszélgetnek egymással, amikor a francia vendég látogatást tesz a magyar képzőművész műtermében, értelemszerűen még jóval a forradalom előtt. A háttérben pedig feltűnik egy Rákosi Mátyásról készült kép. Magyar Fotó: Farkas Tamás