A taco és a tikka masala meg tudták csinálni – a migránsoktól is elvárható lenne
Rettenetesen ostobák a baloldaliak. Fingjuk sincs, hogy mi az az epazote vagy a masa harina, de állítják, hogy nagyon fognak nekik hiányozni a mexikói ételek azután, hogy Trump az illegális migránsok kitoloncolásába kezdett. Sőt, megtiltanák a Trump-szavazóknak, hogy mexikói ételeket egyenek. A helyzet az, hogy amit az amerikaiak esznek, annak csak nagyon kevés köze van a mexikói konyhához, mert ezek az ételek – a határon átszökdösőkkel meg drogcsempészekkel ellentétben – asszimilálódtak az amerikai ízléshez, illetve kénytelenek voltak alkalmazkodni, ha túl akartak élni. Szóval a tacónak sikerült amerikaivá válnia, ahogy a gyros is magyar lett, amit a belpestiek a körúton beb@szva esznek hajnali kettőkor. És akkor miért is nem várható el a migránsoktól is, hogy alkalmazkodjanak, és hogy beolvadjanak a befogadó ország kultúrájába? Vagy legalább az, hogy megpróbáljanak papírokkal, legálisan megérkezni?
Igen, tudjuk, úgy szép a világ, ha változatos, ha kulturálisan sokszínű. Csakhogy az az igazság, hogy Amerika totálisan lenyomta például a hagyományos mexikói konyhát és a saját képére formálta azt. Amit az amerikai ember ismer, az csak a nevében hordozza Mexikót, de valójában ízig-vérig amerikai. Ahogyan egyébként az európai ízléshez kellett alkalmazkodni az indiai konyhának is, mert csak nagyon kevés fehér ember van, aki bírná gyomorral az igazit. De említhetnénk a shawarmát is, vagyis azt az ételt, amit mi csak gyrosként, döner kebabként ismerünk, és aminek az eredetije teljesen más.
A fehér ember egészen egyszerűen nem ehhez volt hozzászokva, tehát változtatni kellett.
Mondok néhány példát: az eredeti mexikói ételek gyakran erősen fűszerezettek, sokszor csípősek, bonyolult elkészítési módokkal és helyi alapanyagokkal (pl. epazote, kaktusz, különböző chili paprikák). Az amerikai közönség azonban az enyhébb, krémesebb, sajtosabb és húsosabb ételeket részesítette előnyben, így az ételeknek alkalmazkodniuk kellett.
És már a legalapabb dolognak is: az eredeti tortilla ugyanis nem sima kukoricalisztből, pláne nem fehér lisztből készül Mexikóban, hanem masa harina az alapja, ami szárított kukoricaszemekből készül. Attól teljesen más, hogy a szemeket oltott meszes oldatban áztatják, a héja leválik, különböző vitaminok, fehérjék szabadulnak fel. És csak ezután szárítják és őrlik. Olyanról, hogy hard taco, Mexikóban korábban nem is hallottak. Aztán ott van a fűszerezés: az eredeti receptek kakukkfűvel, epazotéval, guajillo- és pasilla chilivel készülnek, míg az amerikai Tex-Mex konyhában az oregánó, fokhagymapor és chilipor dominál. Plusz az amerikai verziókban gyakran tejföllel és különféle sajtszószokkal lágyítják az ételeket, ami az eredeti mexikói fogásokban ritkán fordul elő. De bármennyire is meglepő, a mexikói konyhában kevés sajtot használnak, és ha igen, az általában fehér, friss sajt (pl. queso fresco). A Tex-Mex verziókban viszont olvadt cheddar vagy Monterey Jack kerül az ételek tetejére.
Érdekesség: az egyik leghíresebb mexikói taco, a taco al pastor nagyon hasonlít a shawarmára (vagy “magyarul” gíroszra), ugyanis libanoni bevándorlók hozták magukkal a technológiát. Rengeteg fűszerrel és ananásszal marinált sertéshúsból készül. De imádnak marhanyelvet betekerni, amit meglepő módon a Taco Bellben nem árulnak.
Az arab országokban főként bárányt, vagy kecskét használnak. Ezen kívül az eredeti arab shawarma fűszerezése sokkal intenzívebb, keletiesebb, gyakran használ fahéjat, kardamomot és köményt. Szóval míg az eredeti arab döner egy lassan sült, pácolt húsétel, amelyet könnyű lapos kenyérben vagy tányéron tálalnak, addig az európai döner kebab egy nehéz, gyorséttermi fogássá vált, amelynek célja az olcsó, laktató és gyors fogyasztás. Na meg a másnaposság kezelése.
Mondjuk szerintem ez a szerep tök méltatlan egy ilyen jó kajához.
Az indiai konyha rejtelmeibe talán most nem megyünk bele, de erről érdemes tudni, hogy a chicken tikka masala valójában egy brit étel, amely az Egyesült Királyságban született, nem pedig Indiában. A legenda szerint egy skót-indiai étteremben, Glasgowban találták ki valamikor a 20. század közepén. Egy történet szerint egy vendég panaszkodott, hogy a sült csirke túl száraz, ezért a szakács egy paradicsomos-tejszínes mártást készített hozzá, és így született meg a tikka masala. Mondjuk én joghurttal szoktam csinálni.
Talán már mindenki érti, hogy mire próbálok kilyukadni: egy országban természetes, hogy az ott élő emberek elvárják a közös normák betartását, ahogy azt is, hogy a fűszerezés az ő ízlésük szerint legyen.
És nem, nem arról van szó, hogy a taco ezentúl legyen az, amikor két kenyér közé mogyoróvajat ken az ember, hanem igenis őrizzen még néhány szerethető vonást az eredetiből, de mégis legyen olyan, amitől nem lesz az embernek hasmenése.
Ha pedig lesz, akkor fel kell őket nyomni a Nébihnél. Aztán ha ellenkezik, akkor jöhetnek a népegészségügyi hatóságok.
