Csicskák vagytok, és úgyis beszopjátok a történelem színpadán
Nem tudok túllendülni "noÁr" videóján. Pedig próbáltam. Arról a videóról van szó, amiben Molnár Áron az ukránokhoz szól, magyarul, ukrán felirattal, és arról beszél, hogy le akarja váltani a saját hazájának a kormányát. Egyébként szíve joga nem szeretni az éppen regnáló kormányt, de nyíltan felvállalni azt, hogy le akarja váltani, és ezt hangsúlyozottan egy másik nép érdekeivel szoros összhangban tenné meg, és ezt meg is üzeni ennek a népnek… Hát, nem is tudom, hogy volt-e ennyire nyílt, és egyben balfasz hazaárulás valaha bármelyik országban, bármikor. Mert persze régen is létezett ilyesmi, csak annak idején legalább titkolták, mert féltek a következményektől, tudták, hogy rosszat csinálnak. Talán most abban hisznek ezek, hogy fő szövetségesük a Sátán majd megvédi őket. Pedig pont ő nem fogja. És talán másoknak sem fog tetszeni.
De mi is történt ezen a hazaárulás-partin? Molnár Áronka egy ukrán nyelven feliratozott videóban elmondja, hogy ő köszönti az ukránokat. Majd elmondja, hogy le akarja váltani a kormányt, mert az nem nyalja ki a Zelenszkijt. Oké, nem így mondta, de ez a lényeg. Szokásos komoly, forradalmi fej, a tekintetben a téboly és valami álértelmiségi hangulat, a lájkok miatt.
A szerencsétlen még egy inget is felvett az ukránok kedvéért, pedig leginkább rappernek szeret öltözni, vagy “szabad” aktivistának. Szóval ezek szerint a saját szimpatizánsait nem tartja elég nagyra ahhoz, hogy nekik inget vegyen. De ez már mikrorészlet kérdés.
„Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy leváltsuk ezt a rendszert” – mondja. De kik? Azt hittem, ez egy civil tömörülés, nincsen terv, vagy hálózat. Most akkor mégis van, kedves Áron? Meglepődnék, ha kiderülne, hogy amúgy van. Mert tök hülye vagyok és naiv, ahogy sok millió magyar is.
„Mélyen elítéli az ukránellenes propagandát.” – mondja. Pedig amúgy ilyen nincs. Van egy magyarpárti politika, ami néha nem egyezik az ukrán érdekekkel, néha viszont igen, mert például egy csomó ukrán ember itt lelt menedéket a háború elől menekülve. Bár az ilyesmi csak apróság.
„Hősök vagytok.” – mondja.
Persze, vannak ott hősök, akik elhitték Zelenszkij és a globalista főnökei hazugságait, és tényleg a hazájukért akarnak harcolni. Igen, vannak ott ilyen hősök. És Isten áldja őket.
Viszont nem hallottam még Molnár Áront hősnek nevezni az ’56-osokat. De ezt csak így zárójelbe teszem, mintha le sem írtam volna.
De mint már említettem, volt már ilyen. A történelem legnagyobb rohadékságai nem kívülről jöttek. Nem ellenséges katonák okozták a legnagyobb fájdalmat, hanem azok, akik belülről adják el a saját népüket. Őket hívjuk hazaárulóknak. Ez nem csak egy régi, poros szó. A jelentése ma is világos: amikor valaki a saját országát – vagyis azt a közösséget, amelyhez tartozik – elárulja, eladja, vagy szándékosan rossz helyzetbe hozza mások kedvéért.
Én nem vagyok a téma szakértője, de a józan paraszti eszem valamiért azt súgja, hogy ez nagyrészt kimeríti ezt.
De legyen egy kis történelmi áttekintés is arról, hogy más hazaárulók hogyan csinálták. Nem vagyok történész, csak a tanulmányaimra hagyatkozom.
Szamuely Tibor és a Tanácsköztársaság vezetői 1919-ben nemcsak idegen ideológiákat hoztak be, hanem fegyverrel fordultak saját honfitársaik ellen. Az egész egy gusztustalan kommunista mészárlás volt, és a történelmi következmény: romok, megszállás, nemzeti megaláztatás. És a hírhedt páncélvonat. És gyakorlatilag leszopták a szovjeteket.
Aztán a másik ismert példák között van Benedict Arnold, aki az amerikai függetlenségi háború alatt pénzért akarta átadni az ellenségnek a saját hadseregét. Lebukott. Azóta az „Arnold” név Amerikában egyet jelent az árulóval. Nem dicsőség lett belőle, hanem szégyen.
Aztán menjünk visszább az időben: Alkibiádész. Először Athénnak szolgált, majd Spártához, később Perzsiához pártolt. Mindig odaállt, ahol éppen neki volt előnyös. Gyakorlatilag bárkit elárult, ha érdekei úgy kívánták. Mi lett vele? Végül senki sem bízott benne. Egy ismeretlen orgyilkos ölte meg száműzetésben. Állítólag zseni volt, de jellemtelen. A nevét azóta is úgy emlegetik, mint a politikai árulás mesterét.
Meg volt még egy híres: Marcus Antoniusz. Ki volt ő? Római hadvezér, Julius Caesar örököseinek egyike.
Mit tett? Miután beleszeretett Kleopátrába (mostanság valakik Ukrajnába), egyre inkább ellenségként kezdett viselkedni saját hazájával, Rómával szemben. Egyiptom oldalán háborúzott a másik római örökös, Octavianus ellen. És milyen jó a híre. Bár mondjuk egy Noár féle idióta még erre sem képes.
Amúgy az Egri csillagokban is volt hazaáruló, aki eladta magát a töröknek. Meg volt az a levél… ismerjük. Nem járt jól, és nem úgy tanulunk róla a suliban, mint a hősökről.
Szóval színes a paletta, ők mostanában szeretik, ha valami színes, de úgy általában igaz az, hogy őket soha nem hálálta meg nekik a történelem, de mind hatalmas egyéniségnek hitték magukat.
Ez akarjátok? Mert az árulókat mindenki gyűlöli.
Ennyire hülye egyébként senki nem lehet, hogy ennyire nyíltan csinálja. Vagy talán akkor, ha valaki nagyon nyeregben érzi magát. De az okosabbakban még egy ilyen helyzetben is van némi tartás.
Ha csak az a cél, hogy bekerüljenek a hírekbe, akkor nyilván ez egy siker. De akár a rák ellenszerét is feltalálhattátok volna, és az is hozott volna hírnevet. Csak ahhoz nem egy kis csicska senkinek kellene lenni. De ti csak ezek tudtok lenni. A többi elismeréshez meg munka és szív is kell.
