Nekik mindegy (csak nekik legyen minden jó)
Fotó: Balogh Zoltán
Nekik mindegy, és ez lehetne egy pozitív dolog is, de valamiért mégsem az. És, hogy miért nem? Mert azokat, akiknek mindegy, őket a legkönnyebb megvezetni, őket a legkönnyebb átverni és őket a legkönnyebb befolyásolni. Nekik mindegy, de közben mégsem, mert ha nem lázadhatnak, ha nem szitkozódhatnak, ha nem “élhetnek szabadon”, akkor ők vannak a legjobban felháborodva, hogy őket elnyomják. Nekik mindegy, csak legyen már más, csak legyen már végre nem Orbán.
A kedves olvasók már megszokhatták, hogy szívügyem a generációmról elemzést, ha úgy tetszik kritikát írni, így most sem lesz másképp. Minden héten meg tudnak ugyanis lepni valami újjal, valami botrányos hülyeséggel, valami eget rengető baromsággal. Így történt ez ezen a héten is, amikor a múlt heti cikkem után én lettem a “támadó propagandista”, aki bántott egy szegény, szorongó, mentális problémákkal küzdő lányt, mert fel mertem használni a nyilvánossággal megosztott videóját és annak történetét egy általános társadalomkritika megfogalmazásához. A fiatal lányt megvédő ismeretlen kommentelők jogi következményekkel fenyegetőznek és arra kíváncsiak, hogy egy ilyen “gusztustalan ember”, mint én, hogyan képes a gyermeke szemébe nézni, na meg az a kérdés is elhangzott, hogy mit fogok én csinálni 2026 áprilisa után, ha majd már nem dolgozhatok. Mert nekik mindegy ki, mindegy mi és mindegy hogyan, csak ne az legyen, ami most van, ne legyen “azorbán” meg “afidesz”, én és a munkatársaim ne dolgozhassunk és fogalmazhassunk meg gondolatokat a világról és a fiatalokról. Nekik mindegy ki, hogyan, mikor és miért, csak lehetetlenítsenek el minket, mert mást gondolunk a világról, mint ők. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy mi gondolunk valamit, ők pedig nem.
Nekik mindegy, csak minden legyen jó, meg szabad, meg kényelmes
“Több mindent, kevesebb semmit” - hangzott 2019-ben a Kutyapárt egyik választási szlogenje, idén pedig a “Legyen minden jobb” - “gondolattal” rukkoltak elő. Annak idején csak húztunk egyet a szánkon a viccpolitizáláson, de úgy tűnik mára valahogy ez a vicc vált a valósággá, legalábbis a virtualitásban élő generáció számára. És ez rendkívül félelmetes. Ők mondhatnak bármit, de neked nem lehet róla véleményed. Ők lehetnek áldozatok és “betegek”, sőt, ezt meg is oszthatják a nagy nyilvánossággal, de te fojtsd magadba a véleményed, mert ha nem így teszel, akkor egy rosszindulatú propagandista leszel. Ők beszélhetnek akármiről, de te hallgass, sőt hallgasd inkább csak őket, mert ha neked van egy véleményed, egy értékrended és igyekszel átlátni és megérteni a komplex helyzeteket, akkor arról ne írj, ne beszélj, mert azzal megsérted azokat, akik ezek közül semmivel nem rendelkeznek, csupán üres szavakkal töltik be a virtuális világot. Mert másuk nincs. Mert nekik amúgy mindegy, csak nekik legyen jó.
Egy olyan “ellenféllel” nézünk most szembe, amilyen talán még nem volt. A világtalanokkal. Egy olyan “lázadó” generáció akar nekünk mindenképpen rosszat (jogi következményeket, munkanélküliséget), akik a világtalanságukból eredően képesek lennének akár leszavazni olyan jelöltekre egy választáson, akikről csak egy fantomképet látnak, mert nekik amúgy mindegy. Egy olyan generáció akarja a jobboldal vesztét (is), akik a világtalanságukból eredően valójában nem akarnak mást, mint ami most van, csak közben ártani akarnak olyanoknak, akik velük ellentétben gondolnak valamit a világról és tudnak komplexen gondolkozni.
Mert a fiataloknak úgy általánosságban most amúgy jó, de az mindegy, a gondot számukra azok az emberek jelentik, akik képesek kritikát megfogalmazni róluk és a valóságban nem létező világukról. És ez rohadtul fáj nekik. Fájnak a kritikák, fáj, amikor találkoznak a valósággal, fáj nekik, amikor valódi gondolatokkal szembesülnek. Nem értik a világ és a közbeszéd miért nem csak arról szól, hogy ők (a fiatalok) most éppen miért szoronganak. Nem tetszik nekik, ha nem csak arról van szó, hogy kinek mi a szexuális identitása, és fáj nekik, ha nem csak arról szól a diskurzus, hogy ki milyen jó outfitet rakott össze reggel, meg milyen pilates edzésre jár és milyen termékeket vásárolt meg az adott hónapban. Fáj nekik, ha azzal kell szembesülniük, hogy a gázai konfliktus nem arról szól feketén fehéren, hogy az izraeliek gonoszak, a palesztinok meg ártatlanok. Fáj nekik, ha két outfit videó között találkoznak egy történettel, ahol a kegyetlen ukrán toborzások során történt borzalmakról mesélnek. Fáj nekik, ha szó esik az anyák SZJA-mentességének megannyi pozitív vetületéről, és fáj nekik, ha valaki elmagyarázza, hogy a brüsszeli vezetés jelenleg az egyik legundorítóbb és legkorruptabb módszerekkel igyekszik még sok-sok pénzt kifacsarni egy Európában zajló háborúból. Fáj nekik, amikor a valóságról indít valaki diskurzust, mert nem értik, ezért elkezdenek áldozatpózba helyezkedni és kiabálni, hogy őket elnyomják. Pedig amúgy valójában nekik jó, csak már ezt sem képesek a valóságban értelmezni.
A Z-generáció annyira nem érti a valóságot, hogy szerintük ők elnyomásban élnek
Nekik mindegy, de sokaknak nem
Tehát van egy generáció, amely a saját mikroproblémáikat felnagyítva kiteszi a közösségi médiába, s mindezt olyan szintű énközpontúsággal teszi, hogyha valaki kritikát mer róluk megfogalmazni, akkor azt fenyegetni kezdik és erőszakosan megrohamozzák. Van egy generáció, amely szerint egyesek szorongása a világ problémája. Van egy generáció, amelyik annyira nem tanult meg közösségben gondolkozni, hogy nem érti miért nem mindegy, hogy ki és hogyan, milyen levek szerint irányít egy országot. Van egy generáció, amelyik nem érti mit jelent a gazdaság, csak annyit tudnak, hogy külföldön mindenki többet keres és ott amúgy minden jobb. Van egy generáció, amelyik nem tudja mi az a munka, csak azt tudja, hogy vannak a jó gazdagok, meg a gonosz gazdagok (akik persze mind a NER-ből keresték meg a pénzüket). Van egy generáció, amelyik nem érti, hogy mi az a geopolitika, csak azt tudja, hogy vannak a gonosz oroszok, meg a gonosz izraeliek, meg a jó ártatlan ukránok és a jó ártatlan palesztinok.
Van egy generáció, amelyiknek fogalma sincs a valóságról, csak annyit akar, hogy nekik minden legyen jó, mert nekik az jár. Nekik jár a béke, nekik jár a szabadság, nekik jár a gazdagság, nekik jár a boldog, felhőtlen élet, jár a Sziget, jár a buli, jár az ingyen sör, örök élet. Nekik mindez jár és alap, dolgozni, tenni és küzdeni ezért azonban nem akarnak. A hozzáadott “értékük” a világhoz a közösségi médiás jelenlét és a “lázadás”. Mert nekik mindegy, csak nekik legyen jó és amúgy “mocskosfidesz”. Tisztelet a kivételnek.
