Nagy a rosszlét
Furcsa párhuzamok tudnak eszébe jutni az embernek az autentikusan berendezett amerikai étteremben, a pin-up faliképek és a lehúzható ablak alatt, a jókora hamburger vagy barbecue borda után kihozott cukorbomba, a gazdagon megrakott amerikai palacsinta közben. Amikor ez az amerikai filmekben is visszaköszönő, színes-szagos közeg az élet szerves része lett odaát, amikor ilyeneket ehettek ott a városokban, és Hank Williams meg Jerry Lee Lewis énekelt olyan dalokat, amelyeknek a szövegét nem kellett jóváhagyatni a Táncdal és Sanzonbizottsággal, ugyanakkor nálunk rosszul öltözött emberek sorakoztak órákig az utcán kenyérért, lisztért, cukorért. Hál’ Istennek nagyon messze vagyunk már ettől a megrendítő állapottól, mégis kiirthatatlanul nyomul a diktatúrázás meg a „de szar itt élni”. Vannak, akiknek ennek a terjesztése a munkájuk, de hinni nekik, az iszonyú önsorsrontás.
Kellőképpen nehéz sorsa volt Magyarországnak a 20. században ahhoz, hogy bármilyen rosszat el tudjunk hinni. Generációs, sőt korszakos traumákra adott sikertelen megküzdési mintákat hurcolunk magunkban, tele van az ország meghajlott, szomorú, eleve lelki deficittel induló emberekkel – aztán erre rakódik még rá mindaz, amit a globalizációtól kapunk: magány, kiszolgáltatottság, élvhajhászó kiüresedés. Végül erre épül rá a közhangulatot mérgező, végtelenül toxikus balliberális média, amely elérte ezzel, hogy a jobboldali sajtó és politikum szintén kommunikációs páncél mögé bújt, így semmit nem lehet hisztéria nélkül, nyugodtan megvitatni. A felsorolt tényezők eredményeként sokkal többen és sokkal rosszabbul érzik idehaza magukat, mint amit a helyzetük indokolna. Nem beszélve az ország adottságairól, lehetőségeiről!
Saját lakásban élő, akár már hitelmentes, Szép Kártyával évente két-háromszor wellnesshétvégéző, nyáron egzotikus helyen nyaraló, télen külföldi hegyekben síelő, fapados akciókkal számos európai városba 48 órára elutazó és ott az évente lecserélt mobiljukkal szelfiző emberek, milliókkal megtámogatott családi autóval a fenekük alatt szenvednek és panaszkodnak, hogy itt nem lehet rendesen élni, ennél rosszabb már nem lehet.
Elhiszik, hiszen ezt olvassák nagyon régóta az amerikai külügy és az uniós háttérszervek által pénzelt, hazai globalista propagandasajtóban. Ott minden nyáron drága, vagy üres, vagy drága és üres a Balaton (ellenőriztem, egyik sem – a szerk.), megfizethetetlen a lángos (nem drágább, mint Budapesten vagy Szlovákiában – a szerk.), össze van dőlve az ország, nem működik az oktatásügy (a nagyobbik gyerekem iskolás, határozottan működőnek tűnik az iskolája – a szerk.), nem működik az egészségügy (sajnos ezt is többször ellenőriztük az elmúlv években, és de, működik – a szerk.), a lakástámogatási intézkedések csak ártanak (a csok segítségével tervezünk éppen most saját lakáshoz jutni, mert nélküle esélytelen – a szerk.), és nem növekszik a családi pótlék (nem cserélném el nagyobb családi pótlékra az adókedvezményemet – a szerk.). Persze rázhatnánk az öklünket a feleségemmel a 25 év alattiak adómentességéért, mint a szingli multis alkalmazott férfi, aki szerint őt meglopják, amiért nem kap nagycsaládos adókedvezményt, de nem tesszük, mert már felnőttünk. És igaz, hogy Magyarországon is vannak olyan húzós helyek, ahol még a rendőr is megigazítja az övét meg a sapkáját, mielőtt bemegy, de ezek azért nem olyanok, mint a Nyugat-Európában százával prosperáló no-go zónák, amelyekben már saría bíróság vette át a hatalmat az állami szervektől, és amelyekből kijárnak az ottani új „hatóságok” megöléssel fenyegetni a város más részein élő zsidókat.
Annyi pozitívuma van ennek az Orbán-kormánnyal egyidős, azt folyamatosan támadó, erős propagandaviharnak, hogy végignézhetjük az azt végrehajtó sunnyugók megérdemelt leépülését. A balos újságírókra, megmondóemberekre is átragadt a 15 éve visszhangzott propagandájuk, rájuk száradt, és már nem bírnak kijönni alóla. Érdemes figyelni az arcukat, a szomorúságot, az összehúzott szemeket és szájakat. Eleve meg vannak őrülve a baloldalon attól, hogy egyszerűen bármit próbálnak ki, már egy fél emberöltőn át nem tudják újra megkaparintani a politikai hatalmat az országunkban. Alapból terhelt lelkiállapot ez, amit súlyosbít, hogy a saját destruktív szövegeiket ők is hallják, olvassák.
Kötelező nyomniuk, hogy Orbán Magyarországán minden borzalmas, a szerencsésebbje elmenekül innen, a többiek pedig itt szenvednek. Csakhogy ezek a propagandisták is itt élnek, és annyiszor elsírták már, hogy itt csak szenvedni lehet, mígnem ők is valóban elkezdtek szenvedni. A sors, amelyet nemcsak megérdemel az ember, hanem meg is dolgozott érte.
Pedig ők is választhatnák a napfényt, a nevetést, a boldogságot, a jó életet. Mi, itt Közép-Európában, ahova keletről és nyugatról is előszeretettel járnak rabolgatni mindenféle birodalmak, kénytelenül megtanultuk a jó kedélyű túlélés módját, a saját nyomorúságunkon is röhögést. Ilyen adottságokkal végképp óriási ostobaság a mai körülményeink közepette azon nyekeregni, hogy minden rossz. Persze, hogy nem jó minden, de bőségesen van mit ennünk (túlságosan is, de ez egy másik cikk témája lenne), biztonságos helyen élhetünk, egyre többeknek saját fedél van a fejük fölött, amelyet sem a szovjet, sem a német, sem a török nem lő el onnan. Ráadásul valakikből mégiscsak állnia kellett annak a dugónak, amely augusztus legvégének egy csütörtök délutánján araszolt a Balaton, illetve az Adria felé az M7-esen.
Valószínűleg sosem volt még ilyen gazdag, ilyen szabad és ilyen színes élet Magyarországon, mint most. Aki ebben csak azt képes látni, hogy másoknak még ennél is jobb, az önmagát ítéli örök keserűségre. Az ő dolga, csak legyen már benne annyi illemtudás, hogy a többieket elkerüli az önmaga teremtette poklával!
A tapasztalatok szerint ugyanis nem ezt teszik az ilyenek, hanem mindenkire próbálják rákenni a saját lelki exkrementumukat. Forradalmat emlegetnek, erőszakra, IFA-platóra vágynak, mert semmi más nem számít, csak az Orbán bukjon. Nos, előbb csak emlékezzen vissza mindenki 2006 őszére. Szép volt, kellemes? Jó volt azon a Budapesten élni? Pedig az nem forradalom volt, hanem csak egy fékezett habzású, rövid zavargás. Egy forradalomban bármi megtörténhet, bármilyen irányban eszkalálódhatnak a dolgok, bármilyen bomlott elméjű, veszélyes ember hatalomba férkőzhet, bármikor eltévedhet egy-egy golyó vagy akár kivégzés, és az bárkit leteríthet. A túlzott jólétben meglágyult agy szokott elkezdeni kivágyódni a biztonságból, mert izgalmat és valami újat keres, aztán egy hosszabb lövöldözés, felfordulás és vérontás után ugyanez az agy megint elkezd a biztonságra vágyódni. Na, ekkor szokott felbukanni egy valóban diktátor, aki ezt a biztonságot kínálja – ez a forradalmak menetrendje. Igen, értelmetlen és felesleges körnek tűnik, mert az is.
Az életed nem Orbán Viktor miatt szar, hanem mert magadnak teszed azzá, és nem egy forradalomtól válik majd izgalmassá, hanem attól, ha magadnak azzá teszed.
(vezető kép: MTI)
