Merz előtt a választás: Merkel árnyékában vagy új jobboldali korszakban?
Fotó: Kai Försterling
Az Európai Néppárt mostanra teljesen a baloldal foglyává vált, de sokan keresik ebből a csapdából a kiutat a párton belül is. Brüsszeli olvasónk ennek a küzdelemnek egy olvasatát írta meg. Friedrich Merz, a küszködő német kancellár számára Manfred Weber inkább tehertétel, mint szövetséges.
Friedrich Merz előtt egyre világosabb a dilemma: ha valóban ki akarja vezetni a német kereszténydemokratákat a válságból, akkor szakítania kell a Merkel-örökséggel, és nemet kell mondania arra a politikára, amelyből végül csak a szocialista és neoliberális erők profitálnak. Merkel politikai öröksége ugyanis tele van téves döntésekkel az európai színtéren is – elég csak felidézni, hogy Manfred Webert támogatta Alexander Stubb helyett, vagy még korábban Jean-Claude Junckert Michel Barnier ellenében.Tegyük fel a kérdést: mi lett volna, ha 2014-ben Barnier győz? A francia politikai pályán egészen másképp alakulhatott volna minden. Lehet, hogy Macron soha nem tudott volna akkora lendülettel elindulni az elnöki szék felé. Az Európai Uniónak valódi jobboldali vezetője lehetett volna, nem pedig egy olyan „alvó elnök”, akit sokan Bidenhez hasonlítanak.
Manfred Weber helyett Roberta Metsola a jövő embere lehet az Európai Néppártban?
Weber 2019-es spitzenkandidat bukása pedig előkészítette Ursula von der Leyen felemelkedését. Nehéz nem arra gondolni, hogy Merkel pontosan tudta: sem Macron elnök, sem Orbán miniszterelnök soha nem fogják Webert elfogadni. Így Merkel lényegében előre lejátszothatta Weber vereségét és előkészíthette vdL előretolását, mint az Európai Bizottság elnöke.
A magyar példa is figyelmeztető. Ott egyértelműen kiderült, hogy a valójában neoliberális „poloska” oldal – amelyik hazug eszközökkel próbálta átvenni a konzervatív térfelet – nem tudta meghódítani az országot egyelőre, de mindenképpen annak a jobbik felét! Akkor miért segítene Merz most egy olyan politikus hatalomra juttatásában, aki végül csak a bal-liberálisokat erősítené az EPP-ben? Összeségében, Merznek inkább célszerűbb lenne elengedni Webert, és új korszakot nyitni. Roberta Metsola vezetésével az Európai Parlamentben, az új Patrióta párttal összefogva a már csak inkább nevében Európai Néppárt képes lenne domináns erővé válni az Európai Parlamentben, és minden lényeges kérdést átvinni.
Roberta Metsola, a máltai származású politikus 2022 januárja óta vezeti az Európai Parlamentet a Néppárt színeiben. Már elnöki munkája első pillanatától kezdve bebizonyította, hogy nem igazán a brüsszeli liberális fősodorhoz igazodik, hanem képes kiegyensúlyozott, konzervatív értékeket képviselő politikát folytatni. Ezt a magyar soros EU-elnökség idején is láthattuk, amikor higgadtan és pártatlanul irányította a plenáris vitát a magyar miniszterelnökkel – szemben sok más uniós vezetővel, például von der Leyen elnök asszony és balliberális EP képviselők, akik inkább politikai támadások terepévé tették az ülést.
Metsola politikai karaktere éles ellentétben áll Manfred Weberével. Weber mára tipikus brüsszeli hatalomtechnikus lett: halmozza a pozíciókat, egyszerre ül az EPP frakcióvezetői székében az Európai Parlamentben és a pártelnöki székben európai szinten. Központosító politikája egyre több EP képviselőt taszít a háttérben, hiába keresi a kegyeit poloska Péter, Weber a múlt, sokan érzik úgy, hogy Weber személye inkább bénítja, mint erősíti a Néppártot. A háttérben már egyre többen suttogják: itt lenne az ideje, hogy távozzon, és átadja helyét egy frissebb, erőteljesebb vezetőnek.
Roberta Metsola erre a szerepre tökéletesen alkalmas lenne. Konzervatívabb, hitelesebb, és nem terheli az a fajta politikai múlt, amely Weber körül mára mérgezővé vált. Ráadásul családi kapcsolatai – finn férje révén – jó hidat teremtenek a német kereszténydemokrata elit felé is, ami nem elhanyagolható szempont az EPP jövője szempontjából.
Metsola tehát az Európai Parlament elnöksége után akár a Néppárt új korszakának kulcsfigurája is lehet. Kérdés, hogy a párt hajlandó-e maga mögött hagyni a Weber-féle hatalmi játékokat, és egy olyan vezetőt választani, aki képes valóban megújítani a jobbközép politikát Európában. Ez azzal is járhatna, hogy poloska péteréknen is Weberrel mennie kellene majd az EPP-ből. Hiszen, az értékek, amiket követnek, nem a konzervatív oldalat képviselik, európai szinten nincsenek is bent a néppártban.
Nem lenne ellenfele a megfogyatkozott liberális baloldal. Mert miért is jött létre a Patrióta frakció? Hogy a jobboldalt is végre képviselje valaki, mert erről az EPP lemondott.
Merz számára tehát az igazi kihívás az, hogy képes-e felismerni: a konzervatív, valódi jobboldali erőkben van a jövő. Csak velük összefogva állítható meg a CDU látványos lejtmenete. A liberális baloldal mindig csak kihasználja a kereszténydemokratákat, majd félrelöki őket. Merkel pedig a háttérből elégedetten figyelheti a folyamatot és Merz bukását.
A jövő tehát két út előtt áll: vagy marad a „merkelizmus szteroidokon”, amely a globalista, gender- és háborúpárti logikát követi; vagy pedig elindul egy új, konzervatív alapokon nyugvó korszak. Ez utóbbi a békéről, a nemzeti szuverenitásról és a világos értékekről szólna. Ha Merz valóban vezető akar lenni, el kell döntenie, melyik oldalon áll.
