Pesti Srácok

Visszatért Ron Werber, a gyűlöletkeltés mestere

Visszatért Ron Werber, a gyűlöletkeltés mestere

Választásokat csak egyéni körzetekben lehet nyerni, nem tv-stúdiókból, nem sajtótájékoztatókról és nem is szép szlogenek vagy grafikák révén – fogalmazta meg kritikáját Ron Werber az ellenzéki összeborulás bénázását értékelve a HVG360-nak adott interjúban. Az izraeli tanácsadó korábban az LMP-nek segített, és ő építette a gyűlöletre a baloldal 2002-es kampányát.

A tanácsadó szerint a baloldali parlamenti többség eléréséhez nem elég csupán egy közös jelölt indítása, hiszen saját erejükből csak kevés körzetben tudnak nyerni, a többiben országos szintű támogatásra lesz szükségük. Az is kulcskérdés Werber szerint, hogy van-e elég embere az ellenzéknek az utcai jelenléthez és tud-e megfigyelőket delegálni az összes szavazóhelyiségbe. A tanácsadó szerint nagyon rossz jel, hogy néhány hónappal a választások előtt a háttérben még mindig feszültek a tárgyalások, hiszen a szervezettség kérdése mindent felülír. Werber szerint a sikerhez alulról kellene építkezni, nem pusztán a közvélemény-kutatások mérésére hagyatkozni.

– magyarázta Ron Werber, aki szerint Márki-Zay Péter miniszterelnöki jelöltségét örömmel fogadták ugyan az ellenzéki térfélen, ám párton kívüliként tapasztalatlanul mozoghat az összefogásban. Werber úgy véli, Márki-Zay karakterében megvan minden, ami a győzelemhez szükséges.

PestiSracok facebook image

Forrás: hvg.hu; Fotó: Népszava

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.