
Visszavásárolta az Indamedia az Index.hu részvényeit. Szombathy Pál jelenlegi vezérigazgató-főszerkesztő közös megegyezéssel távozik az Indextől, Bodolai László, a korábban a hírportál munkáltatói jogait gyakorló alapítvány kuratóriumi elnöke pedig a jövőben médiajogászként támogatja a csoport működését.
Az index.hu-n hétfőn megjelent tájékoztatás szerint az Indamedia Network Zrt. a középtávú stratégiájának elfogadását követően döntött az Index.hu Zrt. részvényeinek teljes körű visszavásárlásáról, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Index hírportált működtető Magyar Fejlődésért Alapítvánnyal történt egyeztetés után az Indamedia-csoport igazgatósága döntött az újság visszavásárlásáról. Ezen döntést azzal indokolták, hogy kizárólag az így megvalósuló csoportszintű integrációval látják biztosítottnak az Index jelenlegi pénzügyi helyzetének konszolidációját, valamint az újság zavartalan további működését. Az Indamedia igazgatósága felkérte Starcz Ákos igazgatósági tagot, hogy vezérigazgatóként vizsgálja meg a csoportszintű integráció mielőbbi felgyorsításának módozatait, és lehetőség szerint a legrövidebb határidőn belül stabilizálja az újság pénzügyi helyzetét – tették hozzá.
Emlékeztettek: az Index azt követően került nehezebb pénzügyi és szervezeti helyzetbe, hogy működési költségeinek ésszerűsítése az év során folyamatosan téma volt a cég igazgatóságában, majd több sikertelen konszolidációs kísérlet után nyáron távozott a korábbi főszerkesztő (Dull Szabolcs) és az akkori szerkesztőség jelentős része. Azt írták: a nyári változás után Szombathy Pál vezetésével a szerkesztőség újraépült, és a látogatottsága csökkenésének jelentős részét is sikerült ledolgoznia. Hozzátették: a kedvező folyamatok ellenére azonban a digitális reklámpiacon tapasztalható általános drasztikus visszaesés jelentősen érzékelteti hatását a mindennapi működésben. A fenntartható, eredményes gazdálkodás feltételeit az elmúlt hónapokban nem sikerült kialakítani, az újság folyamatos finanszírozásra szorul. Értékelésük szerint a stabil pénzügyi háttér megteremtésének feltételeit az Indamedia most meghozott döntése biztosítja.
Szombathy Pál jelenlegi vezérigazgató-főszerkesztő közös megegyezéssel távozik az Indextől. Az új tulajdonos Indamedia Network Zrt. az újság zavartalan működésének biztosításáért felajánlotta Bodolai Lászlónak, hogy eddigi munkáját az Index.hu Zrt. igazgatóságában folytassa, azonban Bodolai László a felajánlással nem kívánt élni, így a jövőben, mint médiajogász támogatja a csoport működését – tudatták a hírportálon.
Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel
hozzaszolo
2020-11-24 at 10:01
de hozzá nem értő:
Most Fideszes volt/van/lesz ez az Zsindex, vagy dehogy? A mai állás szerint?
Knerten
2020-11-23 at 23:54
@futóbolond
Kapásból felsorolok 30 szélsőségesen kormány- és nemzetellenes médiát, te mi a lófszról beszélsz?
Kezdjük a legnézettebb kereskedelmi tévékkel, a legolvasottabb internetes hírportálokkal, a leghallgatottabb kereskedelmi rádiókkal. De van print sajtó is szép számmal.
Titeket az zavar, hogy Magyarországon még van egyáltalán nem szélső-balliberális média. És hogy a kormánypárti sajtó merészeli nem az ellenzéki narratívákat tolni.
moliere
2020-11-23 at 23:28
Úgy lenne az igazi a történet, ha a következő lépés az lenne, hogy mielőtt a régi indexesek visszamennek a “felszabadított” indexhez dolgozni, előtte úgy számolnák fel a telexet, hogy azt is nemzetközi visszhangot kiváltó üldöztetésnek állítsák be, mondjuk például a CNN bréking nyúz szalagcíme az lenne, hogy “Orbán Magyarországán ismét ellenzéki újságírókat rúgtak ki, újságot zárattak be”, majd Lüsziliu és Kventintarantínó bemondaná, hogy eddig Orbán, s ne tovább, a 100 éves Zsiszkárdeszten meg bemondaná, hogy zsöszüí telex.
.
Aztán a második forduló: mielőtt megszállnák a régi munkahelyüket, valamikor februárban, előtte januárban ki kéne rugdalni a mostani újzsindexeseket, persze előtte mindnek jó zsíros állást találva az államigazgatásban (!!!), beállítva úgy, hogy azt is Orbán rendelte el, elég egy szalagcím CNN bréking nyúz, hogy “az orbáni Magyarországon ismét ellenzéki újságírókat rúgtak ki”, és Merilsztríp és Madonna sírva gyászolná a magyar újságírást, a 100 éves Dzsimikarter pedig bemondaná, hogy áj em dzsindex, és inafiz inaf.
.
A cigány kupec ilyen lóról álmodik. Amiről három bőr lejön. És utána feláll és el tudja adni. Aztán visszaszökik hozzá, levágja, és eladja a kolbászt is.
ilkin jozsef
2020-11-23 at 22:50
talalo nicked van FUTO-BOLOND
Namond
2020-11-23 at 21:26
Mi van Bodolai nem kapott bankkölcsönt a vételárhátralék kifizetésére?
Mekkelek
2020-11-23 at 20:37
Na akkor még jobban fel lehet pörgetni az o1g-t 2022-re.