Adjuk vissza Magyarországot a fiataloknak – ezzel a kijelentéssel és célkitűzéssel tartotta meg budapesti évadnyitó rendezvényét a Vona Gábor által vezetett Második Reformkor (2RK) január 20-án este.
Valami nagyon újra, valami nagyon másra, valami nagyon a jelenlegitől elütőre vágyunk. Valami ilyet kerestünk, és most azt érezzük, hogy talán itt megtaláltuk egymásban
– fejtette ki Vona Gábor.
A világ azt üzeni, hogy kiszámíthatatlan, Magyarország meg azt üzeni, hogy kiszámítható. Teljesen különböző üzenetek, de mindkettő ugyanazt üzeni, hogy valami nagyon másra, nagyon újra, nagyon frissre van szükség
– vélekedett. A politikus szerint a XXI. század a világ legkiszámíthatatlanabb időszaka.
Minden lüktet, minden fortyog, minden változik. Nincs semmilyen kapaszkodó, nincsen semmilyen iránytű. Fogalmunk nincsen, hogy mi lesz holnap
– fogalmazott a pártelnök, hozzátéve: Magyarország befagyott, múltjába ragadt ország.
Áll a cövek
– idézte Orbán Viktort, hozzátéve:
csak ez a múlt sarába van beleállva.
Szavai szerint Magyarország nem demokrácia, nem is diktatúra, hanem a kettő között valami „kutyulék”. A szót szintén Orbán Viktor használta korábban. De itt még nem volt vége az ország ócsárolásának: Vona szerint Magyarország a száz éve az újra és újra elszalasztott lehetőségek országa vagyunk, „egy törzsi iszapbirkózásra és a fojtópolitikai klímaválságra épülő Magyarország”. Vona Gábor ezzel kapcsolatban többek között elmondta: a magyar társadalom gyengeségeit és erényeit is látni kell, és ezekről őszintén tudni kell beszélni, akkor is, ha nem hoz szavazatot. A pártelnök szerint az európai parlamenti választásnak két tétje van:
- Lehet-e Magyarországnak tiszta és őszinte hangja az Európai Parlamentben? Hozzátette a felvetéshez, hogy a Második Reformkor egy „tiszta, sallangmentes, őszinte, kritikus”, az EU-val együttműködni akaró és az EU számára megbízható partneri hangot kínál.
- Milyen alternatíva épülhet tovább Magyarországon a NER-rel szemben? Egyáltalán épülhet-e alternatíva? Vona Gábor szerint jelenleg két alternatíva látható: az egyik a Demokratikus Koalíció, a másik a Mi Hazánk.
Forrás: Index; Fotó: Facebook/Második Reformkor
Ezek szerint
2024-01-23 at 10:16
Lehet, hogy nem tudjuk mi lesz holnap, azt aránylag ritkán szoktak tudni, de te azt sem tudod, hogy tegnap milyen hülyeségeket csináltál.
Mekkelek
2024-01-22 at 11:54
Vonagabcsinak elfogyott a táska lóvé amit szabógábor hozott simicskától. Kéne egy ep hely neki. Fél százalék sajnos nem lesz elég.
Ezek szerint
2024-01-21 at 21:06
Vona Gábor! Mondhatsz már akármit, vissza a hatalomba nem kerülhetsz.
Olyan pompásan elcseszted a karriered, hogy az már művészet.
Egyedül nem is tudtad volna ilyen perfekt módon elintézni magad.
Legalább valld be, hogy segítettek.
amintazvagyon
2024-01-21 at 19:54
Vona célja(megbízói elvárásainak megfelelően) továbbra is-szavazatokat rabolni Orbántól
a jobb/nemzeti oldal megosztása(ahogy Lengyelországban is történt)
Gáspár Zoltán
2024-01-21 at 17:59
Egyszer volt Budán kutyavásár. Többé nem lesz. Ezt Vonának is tudomásul kell vennie.
Orientál
2024-01-21 at 17:26
Vona=dk=Jobbik=MIHAM
T.rex
2024-01-21 at 15:58
Kibujtál valamelyik kukából Vona? Egyben biztos lehetsz; Magyarország nem a te iránytűd alapján fog tájékozódni,mert neked olyan nincs!Bújj vissza a kukába!
sanya
2024-01-21 at 11:33
Gabicica, az öreg tenáger – a tizenévesek gondolkodásmódjával operálva
X3
2024-01-21 at 11:28
Mi van Vona? Büdös a munka? Imkabb pártot alapítassz? Elkéstèl. Nem hiányzol a politikából. Aki ilyen pàlyàn akar startolni ne járassa le magàt.
kis kíváncsi Fáncsi
2024-01-21 at 11:15
megfigyelés: Amikor Vona pártelnök volt, a presstv.ir honlapján minden jelentősebb hír a jobbikkal kapcsolatban helyt kapott. Más magyar vonatkozásút én soha nem találtam.Kérdésem Vonához: miért is?
füredi46
2024-01-21 at 11:08
Hát, ha ez a frázisos, közhelyes kutyulék program… Olyan zázriveczes – semmitmondó!
oshon
2024-01-21 at 10:56
Legyen mindenkinel benzin es gyufa … ezektol a bdos magyargyulolo csuszomasoktol csak igy lehet szabadulni … ezek mar szivattyuval akarjak szivni verunket … fujjj a fold ala budos disznok – fjjj !
Ungarn über alles !
2024-01-21 at 10:51
sültparaszt zsidó gatyaszakadék – hiszi hogy egyszer még kimászhat a fajtája által ásott pöcegödörből
Patkó Bandi
2024-01-21 at 10:50
Külföldi felforgató ügynök, ennyi.
Böngér fia Bors
2024-01-21 at 10:49
Hazavágta, hiteltelenné tette a magyar radikalizmust, szégyen, hogy van pofája szerepeltetni magát!
matrix
2024-01-21 at 10:40
A Jobbikos genny tócsa egy hete a soros gayropa (buzi brüsszelben !
“A magyar cégeket ki kell tiltani az EU piacáról !”
Rühes parazita patkány a hazaárulás maximuma és van még most is van olyan sötét agymosott agykárosult pszichopata aki ezt a férget támogatja!
Elképesztő !!
matrix
2024-01-21 at 10:20
Milyen primitiv egy agyhalott JOBBIKOS ?
5 = 5 nép pártján pártot generált a maradék Jobbik saját magából !
Ezek olyan sötétek ,hogy 10 x átbasszák öket mint szart a palánkon és még
11 x is sorban állnak repetáért !
Miután a Jobbik nyilvánosan látványosan darabokra tépték egymást mint a híénák a koncot velőscsontot !( Csak a földtúró vakond nem látta halotta )
A szélrózsa minden írányába menekültek és osztoztak a birkanyájon!
Mind az 5 a nép pártján(hátán) % és birka hajcsár
(“önzetlenül” nép pártján kormányváltó -:)) és most külön külön terelik a birkákat az akolba!
Mind az 4+(1?) párt a balodali Dobravertné bugyijában !
1) a Jobbik jelenlegi tetü vezére aki zs-listát akatt csinálni a parlementbe alig egyhete a legaljasabb modon (nem Orbán/Fidesz ellen hanem Magyarország ellen habzó pofával üvöltött ez a genny tocsa parazita féreg !
2) Tusek-Dóra Mihaszna fake populista óscska szlogenekkel más farkával verik a csalánt!
Olyan dolgokat parasztvakizó igérteket propagandáznak a birkáknak amit egy 5-6 % pártnak soha de soha nem kell teljesíteni és soha nem lehet rajtuk számon kérni !Mert önerőből soha nem kerülnek a kormányzás közelébe!
3)Az 0-1 % Jakab primitiv bunkó parazita felforgató semmirekellő szintén parasztvakizó -:))
4) Vona detto a naiv hülyék ostobák 0,1 %-kos aki előbújt az üregböl az állami-pártokat támogató pénzekböl amit a választási kampányra szánnak ebböl egy darabot leharapni -:)) utánna ismét eltünik a lyukban!
5) Volner párt (nemzeti és hiteles lenne” de Ö is esélytelen!
HUXIT
2024-01-21 at 09:51
Felejtésre játszik. Aranyhalakhoz beszél. Világ aranyhalai egyesüljetek!
SZJ
2024-01-21 at 09:30
Most éppen kinek a lelkét kívánja elvenni ?
Piszkos Fred a kapitány
2024-01-21 at 09:18
Vona Gabriella egy levitézlett, hazaáruló buzi.
Theo
2024-01-21 at 09:14
Ha Magyarország azt üzeni, hogy kiszámítható, az miért baj, ha egyszer máshol dúl a fortyogas ?
A többit meg ismerjük, a szokásos balos szöveg.
Vona ott téved, hogy őt is ismerjük és arulasat sosem felejtjük. Jelige: Szürke farkas, cím: Spinoza ház, Heller.
na4
2024-01-21 at 08:54
Üres, megszokott frázisok pufogtatása. Kell a zsé. Munkával nem megy, mert nem értünk semmihez, meg kedvünk sincs dolgozni, ezért pártot kell alapítani. Na helyben vagyunk.