Pesti Srácok

Vona Gábor már kopogtat a pártoknál, de a legrosszabb véleménnyel a volt társai vannak róla

null

Ügyek mentén, az együttműködés reményében kopogtat a frissen pártot alapított Vona Gábor a pártoknál, de egyelőre nem sok sikerrel. A Mi Hazánk Mozgalom elutasította, mivel nekik már bemutatkozott korábban a Jobbik volt pártelnöke; az LMP nyitott, a legtöbben viszont egyelőre nem reagáltak a kezdeményezésre. Vona utódja, Jakab Péter pártját azonban nem kereste semmilyen együttműködési lehetőséggel.

Bő egy héttel a Második Reformkor (2RK) zászlóbontása után Vona Gábor már fel is kereste a legalább egyszázalékos pártokat, civil szervezeteket, hazai egyházakat, valamint szakszervezeteket, hogy bemutassa pártja programját, és együttműködését ajánlja fel. Minderről a pártelnök számolt be közösségi oldalán. Mint fogalmazott, céljuk, hogy elmondják elképzeléseiket, valamint azt, hogy milyen alapelvek mentén szeretnének politizálni.

– közölte Vona. Jelezte: nem ellenségei vagyunk egymásnak, hanem versenytársai, és szeretné, ha ez a politikában megjelenne sárdobálás és karaktergyilkosság nélkül.

PestiSracok facebook image

– reagált a Magyar Nemzetnek a pártelnök kezdeményezésére a Mi Hazánk Mozgalom, amely korábban is bírálta Vona pártalapítását. Akkor Novák Előd alelnök azt mondta, Vonának 2016-ban kellett volna új pártot alapítania, nem a Jobbikot kisiklatnia.

Az LMP nyitott

Az LMP a Mi Hazánknál nyitottabb Vona kezdeményezésére. A párt úgy fogalmazott: ahogyan eddig is, úgy a jövőben is a valódi, az emberek mindennapjait és jövőjét befolyásoló ügyekkel kívánnak foglalkozni.

– közölték.

Jakab Péter kimaradt a sorból

Nem kapott levelet a Jakab Péter vezette Nép Pártján – erről Molnár Enikő beszélt a Magyar Nemzetnek. Mindez azonban feltehetően nem jelent érvágást az egykori jobbikosoknak. Molnár Enikő szerint

A Magyar Nemzet egyébként az összes ellenzéki pártot megkereste, hogy megtudják, milyen esélyei vannak annak, hogy egyes ügyek mentén együttműködjenek Vona Gáborral és új pártjával, azonban a DK, az MSZP, a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Párbeszéd, valamint a Jobbik lapzártáig nem árulta el, mennyi potenciált látnak Vonában.

A fentiek közül korábban egyébként csak a Jobbik reagált volt pártelnökük pártalapítására. Gyöngyösi Márton üdvözölte Vona visszatérését a közéletbe.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még