Pesti Srácok

Webernek se az USA, se a NATO nem kell, csak Ukrajnáért dobog a szíve

Webernek se az USA, se a NATO nem kell, csak Ukrajnáért dobog a szíve

Miután Mark Rutte kijelentette, hogy a NATO, mint szervezet nem vesz részt az orosz-ukrán béketárgyalásokban és Trump is úgy döntött, hogyha Zelenszkijnek nem kell a tűzszünet, akkor ő sem erőlteti, megszólalt Weber is, és az Európai Néppárt nevében kijelentette, hogy ők az utolsó ukrán után is harcolnának, és nem kell ide semmilyen segítség az Egyesült Államoktól, majd Európa mindent kifizet, sőt küld katonát is. A néppárt álláspontja természetesen Magyar Péterre nézve is a kötelező irány.

Manfred Weber egy hétfői sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az EU-nak ezentúl nem szabadna arra hagyatkoznia, hogy ki ül a Fehér Házban és saját katonai erőt kell mozgósítania. Ez idáig még nem is lenne egy hülye gondolat, hiszen a határvédelem miatt még jól is jöhetne, azonban a Néppárt vezetője nem azért akar bakancscsattogást hallani, hogy megállítsa az illegális bevándorlást, hanem azért, hogy felvehesse a harcot Oroszországgal.

Weber szerint ugyanis az EU hadseregének az lenne a dolga, hogy kikergesse az oroszokat Kelet-Ukrajnából, emellett pedig még több pénzt, paripát, fegyvert és katonát küldene Kijev megsegítésére. A német politikus ezt úgy képzeli el, hogy már tegnap beindítja a fegyverkezést, hogy "biztosíthassa a békét Ukrajnában".

Igen, konkrétan ezt mondta. Tehát, a vita tárgyát nem az képezi, hogy be akarnak-e szállni a brüsszelita politikusok az orosz-ukrán háborúba, hanem az, hogy hogyan kerülhetjük ezt el. Az Európai Néppárt jelenleg az EP legnagyobb frakcióját alkotja és ebben a kérdésben konszenzuson van a Patriótákon kívül gyakorlatilag az összes többi frakcióval. Brüsszel fegyverkezni akar, de nem a saját érdekében, hanem Ukrajnáért, ha kell az USA nélkül, a tagállamok kontójára.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/EPA/Leonhard Simon

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.