Zelenszkij, a hálás ukrán vezér

A háborúban mindig jól jön a segítség, ezért pedig a harcban álló felek általában nagyon hálásak azoknak, akik nem tagadják meg a segítő jobbot. Magyarország történelme során a legnagyobb humanitárius segítséget nyújtotta az ukránoknak, emlékezzünk már a harcok kirobbanásakor érkező menekültáradatra, akiket a magyar-ukrán határon vártak a magyar segélyszervezetek és önkéntesek. Azóta is, folyamatosan segítjük az ukránokat, miközben a háború kiszélesítését kategorikusan elvetjük és nem szállítunk fegyvert. Az ukránok pedig elfogadják a segítséget, majd ott gyaláznak bennünket, ahol tudnak. Igaz, akik fegyvert küldenek, azokkal is folyamatosan elégedetlenek.

Egyes ukrán történelemkönyvekben már a dinoszaurusz korában ukránul folyt a disputa, az első ember ugyanis ukránul beszélt, ezért minden, de minden földi és földöntúli jó megilleti az ukránokat. Az azóta meggyilkolt szélsőséges Irina Farion a magyarokat egyfajta kutyának nevezte, akik még beszélni sem tanulnak meg rendesen, mert a világhíres ukrán nyelvet nem beszélik szépen és még a kutyák is jobban megtanulják a vezényszavakat. Erre a vonulatra van még bőven példa, hiszen megvillant a dnyiprói polgármester elvtárs is, aki szerint Orbán Viktor ribancarcú, mi, magyarok szemetek vagyunk, akiket mindenki utál, bezzeg az ukránok, akik több ezer éve élnek ott a helyükön, ja, és három nap alatt elfoglalják majd Magyarországot. Rendes emberek ezek és akkor még nem is beszéltünk Volodimir Zelenszkij hálájáról, aki amúgy a Farion-féle mértékben már jobb szintet ér el, mint egy kutya, mert végül nagy nehezen megtanulta az ukrán nyelvet, bár eleinte csak oroszul ment neki a megszólalás.

Zelenszkij már sokszor megmutatta, hogy egy felfuvalkodott hólyag, aki nem tud hálás lenni, aki nem tudja értékelni a segítséget, és aki nem fogja fel, hogy ezen a bolygón vannak nem ukrán emberek is. Követel és nem kér, utasítást ad és nem tárgyal. A háború borzalmas dolog, nekünk magyaroknak ezt nem kell bemutatni, eleget szenvedtünk. Bárcsak kaptunk volna negyedannyi segítséget bármikor, amikor a szabadságunkért harcoltunk, mint most, ebben a szövevényes hátterű háborúban az ukránok. De nem kaptunk. Zelenszkij azonban meg van győződve arról, hogy nekik mindig minden jár. Nem szégyellik magukat akkor, amikor Donald Trumpot az emberei mindennek elhordták, elégették az képmását, szidták, mint a bokrot, most pedig már utcákat akarnak elnevezni róla és emlékművet állítani neki. Mintha mi sem történt volna. Egész Európa, sőt, az egész világ felrobbanhat, ez őket nem érdekli, mert ha már nekik rossz, legyen mindenkinek az.

Amikor pedig Orbán Viktor karácsonyi tűzszünetre tett javaslatot, akkor Zelenszkij hetykén elutasította. Elvégre nem ő ül a lövészárkokban kényszersorozottként, nem érte sír otthon egy feleség, vagy édesanya, vagy a gyerekek. Neki ez nem számít. Minden megvédett emberélet fontos, főleg azoknak, akik csak a vágóhídra menetelnek egyesek politikai ambícióiért, vagy azért, mert a bábmesterek parancsait kell teljesíteni. A testvérnépek pedig ölik egymást. A tűzszünet viszont smafu, még karácsonykor is. Zelenszkijnek arra azért volt energiája, hogy újból beszóljon Orbán Viktornak, miután Vlagyimir Putyinnal egyeztetett energetikai kérdésekben. Az ukrán elnök gúnyosan megjegyezte, hogy reméli, az Oroszországba menekült Aszaddal nem folytat majd hosszas eszmecserét a magyar miniszterelnök. Ezek az alakok hergelik az ukránokat, ezek küldik mészárszékre a saját népüket, pedig tudják, hogy a háborúk nem az igazságos népmesék világa. Mi jól tudjuk ezt, gondoljunk csak a trianoni békediktátumra, ahol senki sem állt ki a magyar igazság érdekében. De miközben a brutális háborúban elesett vagy megnyomorodott a 25-45 éves ukrán férfikorosztály zöme, azért legalább elgondolkodhatna az ukrán vezetés, hogy valóban az utolsó emberig akarnak-e a harcolni? Nem csodálkozunk, ha nem köszönik meg a segítséget, de ezt a arrogáns stílust tartogassák a béketárgyalásokra, bár ott sem fog sok eredményre vezetni.