Úgy fest, nem nyugodtak bele a magyar választások eredményeibe azok a külföldi erők, akik mindenáron belerángatnák Magyarországot a szomszédunkban zajló fegyveres konfliktusba. Lassan nem múlik el nap anélkül, hogy az ukrán elnököt alakító színész ne próbálná meg provokálni Orbán Viktort és a magyarokat a jólneveltség és a megfelelő diplomáciai stílus szikráit is nélkülöző, tolakodó nyilatkozataival. Most éppen azt terjeszti Zelenszkij a magyar miniszterelnökről, hogy fél és nem mer vele találkozni.
Az Interfax beszámolója szerint Zelenszkij kedden azt mondta, Orbán Viktornak el kell döntenie, hogy Oroszország vagy a Nyugat felé irányítja a külpolitikai erőfeszítéseit.
Választania kell majd Oroszország és a másik oldal között
– mondta Zelenszkij az újságíróknak, majd hangsúlyozta, hogy már többször meghívta Orbánt Viktort egy találkozóra.
Kapcsolatot akartam kiépíteni vele, felhívtam, találkozóra hívtam, és javasoltam egy találkozót az országában. Ő félt, ebben biztos vagyok. Megsértődhetett a szavaim miatt. Fél Oroszország befolyásától az államára. Ez a befolyás valóban létezik, és hogy tetszik-e neki vagy sem, az más kérdés
– adta elő a sajtó képviselőinek Zelenszkij, aki folyton Orbán Viktort és Magyarországot szapulja, miközben hazánk hatalmas humanitárius akció keretében rengeteg segélyszállítmányt juttat el Ukrajnába és mindent megtesz a háborús övezetből érkező menekültekért. Magyarország egyébként már a fegyveres konfliktus elején felajánlotta a háborúzó feleknek, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz Budapesten, de Zelenszkij akkoriban arra vágyott, hogy Izrael legyen a tárgyalás helyszíne.
Forrás: Interfax; Fotó: Facebook
Mutant Pig
2022-04-05 at 15:38
Zelenszkij inkább foglalkozzon többet Ukrajnával és kevesebbet Magyarországgal.
Mert amikor Magyarország legutóbb felszólalt a kárpátaljai magyarok ügyében, az ukránok azt mondták, hogy ne avatkozzunk bele az országuk belügyeibe.
chatillon r
2022-04-05 at 15:34
zelenszkij értsd már meg Orbán Magyarországot választja nem téged, nem oroszokat és nem a nyugatot. Te pedig Ukrajnát választhatnád, ahelyett hogy szarrá löveted usa zsoldban az országodat. legalább a menekülő ukrán emberekre lennél tekintettel, ahelyett hogy végigripacskodod a világot. országvesztő barom
Mucus
2022-04-05 at 15:32
A magyar kormánynak joga eldönteni ki mellé áll.Orbannak nincs szüksége az ukrán elnök tanácsára.Zelenszki foglalkozzon a saját népe gondjaival, lenne elég teendője.Szomoru hogy ilyen ember dönt milliók életéről, és küldi a férfiakat a biztos halálba.Orban Viktor nem fél senkitől,főleg nem egy “pénisz virtuóztol”.
netuddki
2022-04-05 at 15:31
Kért már humanitárius segélyt? vagy csak fegyvert a békéhez ?!?!
Mondta már nekünk, hogy köszönöm?
Megpróbált beavatkozni a magyar belügyekbe ????
Na ennyit erről a tehetségtelen, agresszív csepűrágóról…..
Horváth Piroska Rózsa
2022-04-05 at 15:28
Zelenszkij egy tehetségtelen Hollybudi sztár + mocskos háborús uszító. Remélem, ez is a történelem pöcéjében végzi. Csak az ukrán népet sajnálom.
Z
2022-04-05 at 15:23
Z te csak zongorázz tovább a testrészeddel magas sarkú cipőben, ahhoz értesz, komédiás.
varga zoltan
2022-04-05 at 15:18
szemtelen ez a zsidógyerek. Nem ukrán, csak ukrán állampolgár
Saghy Rozalia
2022-04-05 at 15:18
Háborúban az országa és szórakozgat?
Agi
2022-04-05 at 15:17
Nincs jobb dolgod Zelenszkij?
Sajat nepeddel,es orszagoddal torodj.
Nagyon raerhetsz.
Vízöntő
2022-04-05 at 15:15
Zelenszkij össze-vissza hazudozik, másokat támad, követel, háborúba rántaná az egész világot!
Ha annyira szereti Ukrajnát Januárban miért nem egyezett meg Putyinnal, közösen megteremtve Ukrajnának és Oroszországnak a biztonsági garanciákat?
Most csak én kérdezem, de nincs messze az idő amikor sok ukrán is felteszi!
Mert már most is hallottam olyan menekült nőről aki biztonságba érve átkozta a Zelenszkij maffiát!
.......
2022-04-05 at 15:13
Ukrán külügyminiszter szavaival élve Zelenszkij elnök nem avatkozott bele a magyar kormány választásába mert volt ettől fontosabb dolga…..akkor most nincs? Miért csak a magyarokkal kell foglalkozni? Más ország se szállít fegyvereket..de mindig a magyar a szar….nem hiába késhegyre akarják a magyarokat…
lyukas zokni
2022-04-05 at 15:09
pár hét múlva egy orosz börtönben fog rohadni, nem kéne vele foglalkozni addig sem, egyszerűen nem kell reagálni a hülye dumájára.
Contrabass
2022-04-05 at 15:06
Ez most mi? Valami show-műsorban képzeli magát a komikus? Az országában harcok dúlnak, közben ez a “hadvezér” naphosszat trécsel a világ különböző pontjain tartózkodó politikusokkal, művészekkel. Jó, hogy vicceket nem mesél élő adásban, vagy kabaréjeleneteket nem ad elő. Nincs olyan nap, hogy a nagy vezér be ne pofátlankodna valahova, mindegy neki, hogy zenei díjátadó, vagy valamilyen gyűlés, a bélyeggyűjtők éves konferenciája, a kengurutenyésztők szokásos dzsembörije, vagy az antarktiszi kutatók zárt körű megbeszélése, ez mindenhova bepofátlankodik, ahelyett, hogy az “országa” sorsával foglalkozna minden percben, a helyszínen. Milyen vezető, aki teljesen érzéketlenül, fapofával számol be a halálos áldozatokról? Nos, vagy nem igazak ezek a hírek, magyarán hazudik, vagy nem nagyon hatja meg a veszteség. Azt veszem észre, hogy ennek a szereplésfüggő humoristának semmi sem számít, csakhogy produkálhassa magát és tapsoljanak neki, lehetőleg állva (standing ovation). Nem szeretném ha lassan ott tartanánk, hogy a bolt polcáról veszek le valamit és a zöldborsókonzerv mögött ez a ripacs nézne rám vádlón, hogy miképp merészelek én vásárolni, ahelyett, hogy ott ugrálnék a náci Azov bandájában önkéntesként. Ez egy őrült, veszélyes a világra, sürgősen zárt osztályra kell szállítani, a kényszerzubbony, lehet akár zöld is, a náci relikviákat is ráfesthetik akár, csak őrizzék szigorúan!
KaporTyütyü
2022-04-05 at 15:05
Ha Ukrajnának valódi felelős vezetője lenne, nem pedig egy ilyen MZP De Luxe, akkor lehet, hogy már sokkal előrébb járnának az oroszokkal folytatott béketárgyalások is.
xx
2022-04-05 at 14:53
Ennek a pojácának minden nap az orra elé teszik, hogy aznap mit kell felolvasnia, és kinek miként kell beolvasnia!
Nick Rivers
2022-04-05 at 14:50
Ez egy fasz. Olyan igazi amerikanizálódott fasz.
Volt egy amway ügynök ismerősöm az volt ilyen “döntsd el mit akarsz” erőszak ember. Amúgy épp most lövik szarrá az országot és ez a paprikajancsi legnagyobb gonddal Orbánozik.
Csak felkérésre lehet valaki ennyire idióta.
Jani
2022-04-05 at 14:45
Kovàcs Pityu ez nem ilyen egyszerū.Azt vesszūk èszre,hogy majd csak az egèsz Ukrajna Magyarorszàgon van. Fèlörūlt,ez a tròger,nem törődik semmivel.
BZ
2022-04-05 at 14:41
CSZ 2022.04.05.14.27. Egyetèrtek. De trògernak nagypofàja van,mert a Biden fia is ott dolgozott,magas gàzsièrt.
Kovács Pityu
2022-04-05 at 14:39
Zelenszkij érzi a vesztét. A helyzet az, hogy minket az se zavar, ha évekig gyilkolják egymást az Oroszok meg az Ukránok. A matematika szerint, az Ukránok hamarabb el fognak fogyni, mint az Oroszok.
Egyszerű és magyar
2022-04-05 at 14:37
Aquila non captat muscas (A sas nem fogdos legyeket)…….
Amikor komikusból elnök lett, jöhetett volna, bemutatkozni, és elmondani, hogy mindent megtesz az Ukrajnában lévő Magyar nemzetiségekért, azok szabad nyelvhasználatáért, és a jogaik maradéktalan gyakorlásáért……
NEM JÖTT !
Most szarban van, mert éppen azt teszik az ukránokkal, mint amit az ukránok tettek a magyarokkal….
Elvettek egy darabot az országunkból, és szartak a jogainkra.
Ugye milyen szar érzés?….
Orbán Viktor Miniszterelnök Úr, akkor fog Ukrajnába menni, ha lesz ott egy értelmes vezető, akivel lehet tárgyalni, mert vele nem érdemes….és nem is kell.
Matu
2022-04-05 at 14:37
Nagyon ráér háború közben…? Orbánnak van éppen elég tennivalója Magyarország érdekében, mint hűségesküre járulni Zelenszkíjhez. Ennek is vitatkozási kényszere van, mint MZP-nek? Valaki megmondhatná neki végre, hogy nem ő a világ esze, ne is viselkedjen úgy!
Grimmbusz
2022-04-05 at 14:37
“tarcsa2
022-04-05 at 14:14
Ez csak egy ripacs színész. Szerepelhetne az RTL valamelyik agyhalottaknak szóló sorozatában”
Óh, azon már túl vagyunk… Vetítik a vígjáték-sorozatát. “véletlenül” pont a választások előtt volt a premierje.
Tibor45
2022-04-05 at 14:36
Fajtajellegű pimaszság. Mint Dániel Péter, Hont András, Krekó Péter, Schiller Árpád, Ronald S.Lauder.
Józan
2022-04-05 at 14:36
Ezt a frusztrált színészt levegőnek kell nézni. A lényeglátó képessége a nullához tendál. Olyanokkal szeretné értékesebbnek,fontosabbnak láttatni magát, akiknek a táskahordozója sem lehet.”Aquila non captat muscas”
1 Enaki
2022-04-05 at 14:35
Őszintén fel vagyok hàborodva. Nehogy màr ez a ripacs mondja meg,hogy mit csinàljon a Magyar Miniszterelnök Ùr.Nem kellett eddig sem tanàcsot kèrnie senkitől.Megoldotta a problèmàinkat.Igyekszik àpolni a kapcsolatokat mindenkivel. Helyesen teszi. Nem kell vàlasztania senki,es senkik között.Veleményem Zselinkszkij,hogy tùlsokat megengedsz magadnak,àllj le,de főleg mielőbb mondjàl le,mert a Nemzetedet tetted tönkre az Usa baràtsàgèrt.
ViAM
2022-04-05 at 14:31
A kis zelenszkij nem lesz hosszú életű.
CsZ
2022-04-05 at 14:27
Putyin legnagyobb hibája, hogy a perverz bohocot és a bandáját már az elején nem teritette ki.
Több ezer ember élete és ukrajna épsége lett volna megkimélve.
Ez a mocsok abban érdekelt, hogy patakokba folyón a szlávok vére és a földel tegye egyenlővé ukrajnát.
Akkor majd jó úzsoráért lehet hitelt adni, a hiányzó lakóság helyett majd jönnek fülöp szigetekről rabszolgának, az orosz pénzeket és orosz emberek tulajdonait és pénzét el lehet lopniuk és elosztani egymás közt és igy tovább.
A világ egyik legsötétebb országa ez a mocskos kazária.
Szerencsétlen emberek meg modelt halnak.
remélem a gyilkos bohoc gazdái, akik az egész világot igy szeretnék látni, elszámitották magukat és a világ másik polusa megadja nekik a kegyelem döfést. De rendkivül sok szenvedés lesz a világban és ebben europa élen fog járni sajnos
A Nagy Testvér figyel téged
2022-04-05 at 14:26
Ki kíváncsi egy buzi, csepűrágó ripacsra? Volt már egy, aki piszok erőszakosan beszélni akart Orbánnal, most lett eltaposva a választáson! Ez a ripacs sem lesz hosszú életű ezen a színpadon!
Nemaztmondták Feri
2022-04-05 at 14:25
Majd akkor sipákoljon,ha Putyin rácsapja a zongorafedelet a pöcsére !
Orientál
2022-04-05 at 14:23
Zelenszkij ha akarná akkor az ukrajnai háborús menekültek hazánkba érkezésüket is megtilthatná ,még jó hogy nem ,meg azt is megtilthatná ha akarná hogy rengeteg milliárdjainkból sok ukrajnait segíthessünk ,még jó hogy ezt sem teszi meg.
Igazsàgtevő
2022-04-05 at 14:22
Ne hogy az Usa baràt háborùs bűnös mondja meg,hogy mit csinàljon a Magyar Miniszterelnök Orbàn Viktor.Mièrt kellene vàlasztania?Egyformàn jò kapcsolatokat èpit ki mindenkivel. De ide figyelj,te fèlnòtàs Zselinszkij semmi kèpp sem veszūnk rèszt az Ukrajnai hàborùba. Ez a te hàborùd. Ha lenne pofàd,màr règ lemondtàl volna,es bèke lenne. Ehelyett szemfödel van a Hazàdon,az emberek hontallannà vàltak. Minden miattad van. Te provokàltad az oroszokat is. Te vagy az agresszor.
Kátay Péter
2022-04-05 at 14:18
NEM szabad reagálni azokra, amiket EZ a geciláda Zelenszkij ugat !
Egyszerüen figyelmen kívül kell hagyni ! A nyugat már azon is elképedt, hogy Orbán azt mondta: “harcolnunk kell az ukrán elnök ellen is” ! FEL SEM merül bennük, hogy ez csak egy humoros megjegyzés akart lenni. (Maga Zelenszkij SE érti a humort) Viktor akármit reagál, vesztett pozícióban van Zelenszkijjel szemben, mert MOST a nyugaton a Zelenszkij az “angyal” és a “hős”….
Nahát
2022-04-05 at 14:17
Ennek a tróger sutyeráknak ugyanaz a szövegírója, mint MZP-nek. Gerald Knausék elfáradtak? Orbán Viktor nem fél senkivel sem találkozni, mindenkivel találkozik, akivel van értelme. Majd fiam, ha rajta leszel a jegyzett politikusok listáján, akkor. Egyelőre csak egy pimasz kis ripacs vagy a magyarok számára.
VL
2022-04-05 at 14:17
Zelenszkij elvtárs, érdemes lenne lenézned onna a magasból mit műveltél a népeddel az országoddal!
Felkellene ébredni. A Liberális mainstream média gúnyt űz rajtad keresztül az országoddal!
vicc
2022-04-05 at 14:16
Amikor háború van és bujkálsz, ott nincs időd egy másik ország ellenzékének kampányolni. Ennek a színész-elnöknek van ideje és energiája kampányolni, tehát vagy az Atlanti óceán másik felén ül egy luxusvillában, vagy nincs háború. Az elsőre tippelek.
Grimmbusz
2022-04-05 at 14:14
Juj, mintha Csányi elvtárs “OV nem vitázik mert gyáva” csasztuskáját hallanám remixelve…
Biztos van valami kockásfüzet, ahol fel vannak ilyesmik sorolva…mehetett a brainstorming egész éjjel libbantéknál, most meg osztogatják a paneleket.
Hffhghhgh
2022-04-05 at 14:14
http://hungaryfirst.hu/cikkek/2022-03-29/az-elet-ara-ukrajnaban-az-ukran-hataron-5000-euro
tarcsa
2022-04-05 at 14:14
Ez csak egy ripacs színész. Szerepelhetne az RTL valamelyik agyhalottaknak szóló sorozatában. A forgatókönyvírója pedig ugyanolyan szardarab, mint a statisztériájuk. Valaki mesélje el ennek a bohócnak, a sas nem kapkod legyek után! Találkozzon Szaros Gyurkával és szórakozzon azzal. Esetleg a fiával, bár akkor a néger orrba vágja.
Tények
2022-04-05 at 14:13
elmész a picsába, te hazug takonypóc.
ez a mocsok még a farkával veri a zongorát, a párizsi közönség előtt:
https://www.youtube.com/results?search_query=Volodymyr+Zelenskyy+2016+Playing+Piano+with+Penis+
a natobuzi usabérenc Zelinszkinek egy szavát sem hiszem. Az is hazugság amit csak gondol.
2014-ben ezrével gyilkoltatta le az orosz ajkú lakosokat Donbaszon.
Újságokat betiltatott, TV adókat bezárt, mert nem az ő seggét nyalták. PERSZE AKKOR A GENNYES EU, MEG A SOROSBUZIK SEM TILTAKOZTAK A SAJTÓSZABADSÁG MIATT! (HOGY SZÁTOK OTVAROSODJEN EL)
EZ AZ UKRÁN DEMOKRÁCIA.
Biden fia egy Biolaboratoriomut irányitott (cél az oroszok kiirtása) Már ez év elején 3000 usa zsoldosbérenc katona volt Ukrajnában.
Vajjon miért?
Hajdu János
2022-04-05 at 14:13
Ez egy szaros náci. A fingós Biden bidé kézi irányitása alatt nyomja a betanult szöveget. Egyszer el kell számolni a Majdan 50 halottjának is, akiknek a vére a CIA kezéhez és az állami szintre emelt náci jellegű csapatokhoz köthető. Még az is lehet, hogy a most agyon reklámozott mészárlás is ennek a görénynek a tudtával történt
Angie
2022-04-05 at 14:12
Orbán Viktor józan ember! Meg fogja adni a megfelelő választ!
Barátiné
2022-04-05 at 14:11
Talán emlékeztetni kellene, hogy vége a választásnak.
khm
2022-04-05 at 14:10
JG!
Honnan? 🙂
Mindannyian tudjuk.
khm
2022-04-05 at 14:09
Ó te kis takony!
Mit képzelsz? Hívod és jön,mint a kutyád? A diplomáciának sokkal formaibb lépcsőfokai vannak. Igaz,hogy cirkuszi bohócként a magadfajta,ezt el sem tudja képzelni.
És tegezd a kxrva anyádat! Aki nem tanított meg az alapvető emberi viselkedésre sem!
George DeSt
2022-04-05 at 14:06
Xxlxdimir Xelensxkij (mivel tiltakozik a “V”,”O”,”Z” betűk használata ellen) kijelentette, hogy nála nem lesz nácitlanítás, és a kisebbségek (magyarok) anyanyelvüket nem gyakorolhatják, közben hangzik a “kést a magyarok torkára”, ne csodálkozzon ha a találkozó napolva. Kérdezem: NGO-k, NATO, EU, ENSZ stb mit tesz a kisebbségiek elleni atrocitások ellen?
JG
2022-04-05 at 14:05
EZ A MENTALITÁS NEM AZ UKRÁNOKRA ÉS NEM IS AZ OROSZOKRA JELLEMZŐ.
Hogy honnét örökölte ezt a gátlástalan, pofátlan, lélektelen, kufár tempót, ki tudja?
A Szabadságszerető
2022-04-05 at 14:03
Amikor a háború előtt Orbán kérte a találkozót a Kárpátaljai Magyarok dolgában hogy tárgyaljanak, akkor jó színészként hátat fordított. Most pedig durcás kisfiúként vádaskodik, mikor bajban van.
Ez is a valóság elök úr. Erről mi a véleménye?
https://www.youtube.com/watch?v=xUVr7r19uc4
https://www.youtube.com/watch?v=F0jFuLuhEmk
Irysz
2022-04-05 at 14:02
Zelenszkij a háború befejezése helyett a kiterjesztésére törekszik.
Mi választottunk: segítjük a menekülteket.
Mr. Smith
2022-04-05 at 14:00
A kis patkány szerepet játszik, belerángatta az országát a háborúba, most meg visítozik.
Saghy Rozalia
2022-04-05 at 13:58
A hazájában emberek halnak meg, ő meg más ország miniszterelnökét provokálja. Hitvány egy ember.