Pesti Srácok

Zelenszkij két hetet adott a kormányfőt érintő lehallgatási ügy felderítésére

Zelenszkij két hetet adott a kormányfőt érintő lehallgatási ügy felderítésére

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasította a bűnüldöző szerveket, hogy két héten belül állapítsák meg, kik állnak Olekszij Honcsaruk miniszterelnök, valamint a kormány és a jegybank képviselői közti beszélgetés lehallgatása mögött – hozta nyilvánosságra pénteken az elnök hivatala.

A közlemény szerint – amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett – a feladatot az államfő az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), a főügyészi hivatal, a belügyminisztérium, a korrupcióellenes iroda, az Állami Nyomozó Iroda és a Állami Védelmi Hivatal vezetőivel folytatott találkozóján adta ki. Az elnök megjegyezte, hogy büntetőeljárások keretében egyértelműen meg kell határozni a tárgyalásokon részt vevő személyek körét, és tisztázni kell a körülményeket, amelyek között ezek a megbeszélések zajlottak. Hozzátette, hogy a kormányfő elmondása szerint több tárgyalás zajlott, és a találkozó, amelynek első részletét nyilvánosságra hozták, öt órán át tartott. Zelenszkij ezen túlmenően utasította a hatóságok vezetőit, hogy két héten belül dolgozzák ki a szükséges intézkedéseket a hasonló események jövőbeni kiküszöbölésére és az információk védelmének technikai biztosítására. Hangsúlyozta, hogy jogosulatlan hangfelvétel, beszélgetések rögzítése nem szabad, hogy állami hivatalok helyiségében bármely szinten megtörténjen, mert ez nemzetbiztonsági kérdés.

Az ukrán miniszterelnök pénteken megírta lemondólevelét, de egyelőre nem a parlamentnek, hanem az államfőnek adta át. A lépést Honcsaruk politikai döntésnek nevezte, amelyet azután hozott, hogy két napja nyilvánosságra került egy hangfelvétel az interneten, amelyen állítólag ő kormánytagokkal és jegybanki vezetőkkel arról értekezik, miként vezessék félre az elnököt, amikor megmagyarázzák neki a nemzeti valuta árfolyamának alakulását és az országban zajló gazdasági folyamatokat. A felvételen – amelynek valódiságát egyelőre a kormányoldalon cáfolják, de legalábbis kétségbe vonják – egy Honcsarukéhoz hasonlító hangú szereplő kijelenti, hogy Zelenszkij alig ért valamit a pénzügyekből, és saját magát „tudatlannak” nevezi általában a gazdasági kérdésekben. A kormányfő előbb az elnöki hivatalba ment pénteken konzultálni, utána a parlamentbe, ahol a plenáris ülésen felszólalva kijelentette, hogy az alkotmánynak megfelelően járt el, noha nem a parlamentnek, hanem az elnöknek küldte el a lemondásáról szóló nyilatkozatot, de a házelnöknek címezte, és az államfőnek „joga van azt bármikor benyújtani a törvényhozásnak”.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán alkotmány szerint a miniszterelnöknek a parlamenthez kell benyújtania lemondását. A miniszterelnök elveszti tisztségét aznap, amikor a parlament megszavazza menesztését. Vele együtt a parlament az egész kormányt meneszti.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.