Miután elfogadta a TikTok betiltását célzó törvényt az amerikai szenátus, sokakban merült fel a kérdés, hogy meddig mehetnek el a közösségi médiáért folytatott harcban a politikai hatalommal rendelkezők. Mert ez már nem egy félvállról vehető összeesküvés-elmélet, hanem az új világ, ahol nem a vélemény szabad, hanem annak elnémítása.
Persze belemehetünk, hogy milyen veszélyeket rejt a TikTok és mennyire káros bizonyos esetekben a felhasználókra, de nyilvánvaló, hogy nem ez áll a háttérben, hanem a Trumpot méltató tartalmak népszerűsége, akárcsak a Telegram esetében, amivel szintén elkezdtek szívózni az elmúlt hetekben. A rendszer pedig könnyen kézben tartható, a nyakaskodó platformok pedig kiszolgáltatottak. A magyarázat nem túl bonyolult. Két nagy alkalmazásbolt uralja a piacot, az Apple-féle App Store és a Google Play. Ha ezekből kitiltanak egy alkalmazást, akkor az gyakorlatilag megszűnik létezni a mainstreamben. Az androidos telefonok körében még léteznek is alternatívák, de az Apple-nél nem. Így tehát nem nehéz megérteni, hogy előbb vagy utóbb, de végül mindig az lesz, amit az amerikai politikai vezetés akar. A vélemény és szólásszabadság pedig csak az általuk szabott keretek között lehet értelmezhető.
Ezt a témát jártuk körül a Különvélemény aktuális adásában.
triacus
2024-04-29 at 16:34
@Re: triacus2024-04-29 at 14:59:
“Túlságosan optimista vagy.”
Realista vagyok.
“Nemcsak fizetett trollok nyomulnak a Tisza mellett.”
De, többségében azok. Egy pár hónapja feltűnt nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő, dróton rángatott bábtól ne várjuk hogy milliók állnak egyből mellé.
“Ha a Fidesz nem éri el az 50%-ot az EU-választásokon, vagy még rosszabb, sokkal kevesebbet ér el, akkor külföldi segítséggel simán lehet véres Majdani. ”
Nem lesz itt semmi. Véres Maidan meg pláne nem.
De, mégis lesz valami: az ellenzéknek pofára esés.
“A kordonbontás a Várban is teljes baromság volt, mégis voltak emberek, gyerekek, akik ott őrjöngtek. ”
Őrjöngjenek. “Majd hazamennek”.
“Szerinted talán nincsenek már most kész tervei a bizonyos külföldi titkosszolgálatoknak?”
Amit idáig műveltek annak kb. csúfos kudarc lett a vége. Lúzer társaság, a legnagyobbjukat egy demens vénember vezeti, a többi meg abban hisz, hogy a férfiak is szülhetnek. 😉
Re: triacus2024-04-29 at 14:59
2024-04-29 at 16:22
Túlságosan optimista vagy. Nemcsak fizetett trollok nyomulnak a Tisza mellett. Ha a Fidesz nem éri el az 50%-ot az EU-választásokon, vagy még rosszabb, sokkal kevesebbet ér el, akkor külföldi segítséggel simán lehet véres Majdani. Sőt, még 50%feletti Fidesz eredmény esetén is. Egy véres Majdanhoz elég pár száz ember. A kordonbontás a Várban is teljes baromság volt, mégis voltak emberek, gyerekek, akik ott őrjöngtek. Szerinted talán nincsenek már most kész tervei a bizonyos külföldi titkosszolgálatoknak? Ne legyünk naivak!
triacus
2024-04-29 at 14:59
@A Facebookhoz már a Tisza uralja Magyarországon:
“Orbán Viktor legújabb FB bejegyzéseihez már kb. 2-szer annyi Tisza röhögő van, mint “like”. ”
Lényegtelen. A megvásárolt röhögő fejek csak a Facebookon vannak.
“De szerintem már most júniusban is bukhat a Fidesz, sajnos.”
Nem bukik. Egyrészt a választásokat nem a Facebookon rendezik.
Másrészt nézd meg a közvélemény-kutatások eredményeit: mindenhol stagnáló Fideszt, és szavazóit vesztett ellenzéket mutatnak.
Harmadrészt: ezzel a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő, családi erőszakot alkalmazó, saját programmal/választóbázissal nem rendelkező, a neokommunistákhoz dörgölőző MP-től ne várj csodát. MZP 2.0. 😉
A Facebookhoz már a Tisza uralja Magyarországon
2024-04-29 at 14:39
Orbán Viktor legújabb FB bejegyzéseihez már kb. 2-szer annyi Tisza röhögő van, mint “like”. A hozzászólások nagy része is Tiszás. És ezek önkéntesek, ekkora motivációt ad a nessiásvárás.
Ha a Fidesz nem bukik az EU-választásokon, akkor viszont Magyar Péteréknek 2026-ig színt kell vallani: ha az EU-ban nyíltan magyarellenes el lesznek, akkor nem lesz esélyük 2026-ban, ellenkező esetben viszont reszkethet a Fidesz. De szerintem már most júniusban is bukhat a Fidesz, sajnos.
triacus
2024-04-29 at 14:13
@Csongrádi: A Facebook (és általában a többi közösségi média szolgáltatás) egy nyílt, publikus szolgáltatás. És mint minden nyílt, publikus szolgáltatásnak világnézetre, nemre, vallásra tekintet nélkül ki kell szolgálnia az előfizetőit.
Nem élhet vissza a felhasználói adataival, nem cenzúrázhatja ok és fellebbezési lehetőség nélkül őket – ugyanis ha ezt teszi, akkor számolnia kell a konzekvenciákkal. Mindezekre volt már precedens: elég csak a Cambridge Analytica vagy a Frances Haugen nevével fémjelzett botrányra gondolni, vagy a csomó adatvédelmi büntetés és bírság a Meta Inc (az egykori Facebook Inc.) ellen (az EU Facebook elleni gazdasági csatározásairól nem is szólva).
A szuverenitás sem sérül ebben az esetben, hisz a Facebook magát függetlennek, nyíltnak hirdeti. Sehol sem állítja deklaráltan, hogy: “mi a háttérhatalom érdekeit képviseljük”.
A szuverenitás abban az esetben sérülne, ha a Meta Inc. megkeresné teszem azt a Momentumot, hogy: “nesztek, itt van ingyen a felületünk, csak a ti posztjaitokat emeljük ki, a többiekét elnyomjuk”.
Prókaj László
2024-04-29 at 13:14
Négy évvel ezelőtt nem Trump akarta betiltani a TikTokot?
Csongrádi
2024-04-29 at 12:18
Minden olyan párt és szervezet, amely pénzt költ a Facebookon és a többi közösségi média platformon, Magyarország szuverenitását rombolja, hiszen olyan cégeket finanszíroznak, amelyek a háttérhatalom érdekeit képviselik.
Hop van ilyenkor a Szuverenitásvédelmi Hivatal?!