Amikor a közönség felállva tapsol, nem érdekel, mit írnak rólam - Interjú Földes László Hobóval (2. rész)

Idén hetven éves Földes László Hobo, de "gördül, mint a kő", Csokonai-estre készül, miközben nagy sikerrel megy a Nemzeti Színházban az Ady verseire épülő műsora. Továbbra sem akar zászló lenni mások ünnepén, és nem érdekli mit mondanak, vagy mit írnak róla. Minket viszont nagyon is érdekelt, hogy ő mit mond, mit gondol a világról, és az elmúlt hetven évről. (2. rész.)

PZL - Nullahategy

Bizonyos szempontból szereted az állandóságot, jórészt Levi’s 501-est viselsz és Converse tornacipőt, a blues is "maga az állandóság", te viszont folyton mozgásban vagy, úton vagy, újabb és újabb impulzusok érnek…
Amit kaptam, azt kötelességem átadni. Szerencsére hozzá tudtam tenni a magamét is. Olyan óriási löketet kaptam József Attilától, Svejktől, az Amarcordtól, Shakespeare-től, a Rolling Stonestól, Dylantől..., akkora energiák vannak bizonyos életművekben, hogy sikerült mindig feltöltődnöm. Ha van benned alázat, rettenetesen nagy dolgokat kaphatsz a mestereidtől. Jobban szeretek Rollingokat énekelni, mint a saját számaimat, mert azokat nem viccelhetem el, azokra minden porcikámmal oda kell figyelni. Sokat köszönhetek Pilinszky Jánosnak, mert életem egy bizonyos szakaszában segített rajtam, és hálából énekelni, szavalni kezdtem a verseit. Ez ilyen egyszerű. Soha nem akartam színész lenni, ám egyetlen szerepet, a Svejket szívesen megcsináltam volna. De ahogy én kinézek… Mindent arra alapoztam, hogy a közönség nem hülye. Ez bejött. Sok minden nem sikerült, de ők látják, hogy nem kamuzok, és eljönnek a következőre is.

Azt mondod, hogy a blues sosem lett a magyar kultúra része. Mégis, milyen lenne az ideális állapot? Amikor 1993-94 körül megjelentek a hagyományőrző blues zenekarok, akkor sem voltál elájulva…
Ezek a húsz éve feltűnt zenekarok egyetlen számot nem tudtak írni, vagy amit írtak, abból semmi nem jött ki. Nézd vissza az elmúlt negyven évet! Ott volt a gyönyörűséges Kex, a gyönyörűséges Syrius és a gyönyörűséges Cseh Tamás… Ha ismerhetted volna őket, nem csodálkoznál, hogy a hiányról beszélek. Az alternatív zenekarokat (Bizottság, Kontroll, Európa Kiadó) segíthettem a magam módján, de ők is eltűntek, nem tudtak hosszú távon kitörni, jelen lenni. Hogy miért, azt nem tudom. Ritkán vannak tartós nyomok, és ez elsősorban a blues-ra vonatkozik. Ha a korábban világszínvonalon éneklő Deák Bill Gyula sem játszik bluest, akkor kitől várhatod? A HBB sok bluest játszott, de rockzenekar volt. Életem során a Requiem a blues-ért lemezzel csináltam először ízig-vérig blues-lemezt. Volt egy korszak a hatvanas évek végén Radics Bélával az élen..., de Bélának nem igen voltak saját számai, vagy amelyek voltak, azok szövegei cefet rosszak voltak. „Óh anyám, vigasztalj engem…” – meg ilyen magyar nóta szövegek.

Életművedben fontos szerep jut a respectnek, feldolgoztál Stones, Doors, stb számokat, viszont magyaroktól jórészt csak Kexet… Miért?
A magyar pop nekem nem elég mély. Lehet, hogy meglepődsz, de szerintem a magyar rockzenében a legnagyobb teljesítményt Kóbor János nyújtotta. Egy végtelenül csendes, de nagyon tehetséges ember, aki az Omegát, ami olyan amilyen, ötven éven keresztül sikerre tudta vinni… A rock and rollhoz kell egy bizonyos fajta férfiasság, kiállás, odamondás. Ez most nincs. Persze, az aktuális brit zenében sincs sok izgalom… És a magyar kultúra egésze is válságban van. Nem készülnek jó filmek, soroljam…

Nem rajongsz a rockoperákért és a musicalekért, miközben szereted a koncepciózus műveket. El tudnál képzelni egy olyan „ideális” dramatizált színpadi művet, ami „majdnem rockopera” lenne… Már csak azért is, mert sokat tudna tenni a blues elfogadásáért…
Nem a rockzenét kell bevinni a színházba, hanem a színházat és a költészetet kéne kivinni a rockzene pódiumaira… Lesz a Vadászatból jövőre is színpadi változat, de az sem rockopera… Őszintén szólva már 1973-ban is nagyon rühelltem a Képzelt riportot, azóta sem sikerült az ilyesmit megszeretnem…

Köztudomású, hogy te írtad a Korálnak a Hazafelé című slágert, illetve a Piramisnak a Túl nagyra nőttélt, néhány P. Mobil dalt, és tudható az is, hogy a P.Box Ómen lemezének szövegeit is te szerezted… Van még olyan dal, amiről nem tudjuk, hogy te írtad?
Igen, valóban: én írtam a P. Box Ómen című lemezét, de azt nekik adtam ajándékba, az ő nevükön fut. A hetvenes években volt egy szituáció, amikor Koncz Zsuzsa összeveszett Bródyval, és Zsuzsa azt szerette volna, ha én leszek a szövegírója. De aztán kibékültek, ami nem is baj, mert nekem eszembe sem jutott neki szöveget írni, az ő ötlete volt. A Hazafelé című dal sem olyan lett, amilyennek én elképzeltem, szóval alapvetően nem szerettem másoknak írni. A szövegeimet nehezen tudom más szájában elképzelni, Deák Billnek írtam csak örömmel.

Komplett költői életművek vannak a fejedben, a saját, többszáz szövegedről nem is beszélve. Van valamilyen technikád, hogy fejben tarts ennyi mindent?
Gyakorolni kell! Mielőtt idejöttem, megcsináltam az edzésemet és elmondtam az egész ma esti Ady-előadást. De este, az előadás előtt elmondom az öltözőben még egyszer. József Attilát 380-szor játszottam, mégis ugyanígy készülök. Nem azért mert nem tudom a szöveget, hanem mert így megyek fel a színpadra.

Hajlottál bizonyos szövegbeli módosításokra, így az Oly sokáig voltunk lenn című dal is megjelenhetett… Ha a Kopaszkutya betiltott lemezén több rugalmasságot mutatsz, mint ahogy azt az Oly sokáig-gal történt, megjelenhetett volna?
Nem! A Kopaszkutyát eleve elmeszelték, amikor kiderült, hogy a Torta című dal a Jancsó-Hernádi páros Aczél Györgynek küldött tortájáról szól. Följelentették a filmet és a lemezt is… Azt írták a jelentésükben, hogy a közönség föl fogja tépni a székeket és szétszedi a mozit. Megijedtek. Simó Sándor és Szomjas György kapcsolati hálójának köszönhetően a filmet be lehetett mutatni, de a lemezt Erdősnek sikerült betiltania…

A 45-ös blues egy hosszú vázlatból állt össze, a romos Budapest emlékképeiből. Ebben a témában és a dalban is benne lett volna egy nagyobb szerkezeti ív is...
Sosem írok tudatosan. Ebben a dalban egy rímpár volt tudatos, az hogy Hull a hó és hózik, Micimackó nőzik… Mert akkor már nagyon nem bírtam, hogy annyian jönnek Micimackóval. A Nehéz az iskolatáska mellett ez volt a legnagyobb sláger.
Az Esztrád című lemezt a felszabadulás 40. évfordulójára írtam, de nem jelenhetett meg 1985-ben, csak egy évvel később. Ars Bluesica dalban ugyanis volt két sor: Nem vagyok zászló mások ünnepén, szelep vagyok az ország fenekén. Ebből botrány lett, azt mondták, írjak mást. Írtam mást, az még kevésbé tetszett nekik, így maradt az eredeti, de aztán eltelt még egy év, és akkor már másképp szólt, hiszen nem volt már 40 éves évforduló.

A 1986-os Pecsában megtartott lemezbemutatóra eljött Ginsberg, fel is lépett. Látott már valami változást az 1980-as állapotokhoz képest, amikor szintén Budapesten járt?
Ő annál megfontoltabb volt, mintsem egy-két napos látogatásokból következtetéseket vonjon le. Eörsi István évtizedeken át folyamatosan tájékoztatta őt a magyar helyzetről. Nekem a legfontosabb az volt, amit 1980-ban mondott, amikor elköszöntünk egymástól. Kikísértem a Keleti pályaudvarhoz, ahonnan a vonata Belgrád felé indult. Megkérdeztem tőle, hogy hogyan lehet azt az egészet elviselni, ami itt, Magyarországon folyik. Azt felelte: humorral. Maga az Esztrád ezt a humort próbálta megjeleníteni a lemezbemutató koncerten, amelynek díszlete egy sztálinista enteriőr paródiája volt. A koncertet felvette a tévé, de soha nem adta le.

Egy sajtós anyagodban előkerült az édesapád neve, ami óriási téma, a rock and roll Harmonia Celestise lehetne. Megírod ezt egyszer?
Van felkérésem egy második Rolling Stones könyv megírására, de még nincs időm megcsinálni. A 2016-os évem is tele van. Összeállítottam egy 800 oldalas kéziratot az eddigi munkáimból, előkerültek olyan írásaim - pl. egy Petőfi oratórium 1972-ből -, amelyekre nem is emlékeztem… Van egy félig kész darabom, az Utcazenész, ami a magyar könnyűzene ötven évéről szól... Úton lévő ember vagyok, ameddig bírom, csinálom.

Az interjú első részét ITT olvashatod el.