Pesti Srácok

Sophie Marceau: Soha nem láttam még olyan filmet, mint a Saul fia

A Saul fia lenyűgöző film, soha nem láttam még ilyet - mondta Sophie Marceau francia filmszínésznő a 68. cannes-i fesztivál zsűrijének tagja.

MTI

sophie-marceau állóNemes Jeles László első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia a zsűri Nagydíját kapta meg a fesztiválon. "Teljesen új jellegű a film, nagyon erős és nagyon más. A holokauszt témáját már nagyon sokszor feldolgozták, de ebben a filmben nagyon különleges módon nyúltak hozzá. És a rendező nagyon fiatal. Fontosnak tartottuk, hogy díjazzuk a fiatal tehetséget." - fogalmazott Sophie Marceau.

PestiSracok facebook image

A zsűri sajtótájékoztatóján Xavier Dolan kanadai rendező elmondta: őt leginkább a Saul fia érintette meg a versenyfilmek közül. Jóllehet a fesztivál elején vetítették a filmet, a zsűri tagjai végig nem felejtették el, többször igen mély beszélgetések születtek a mű kapcsán - hangsúlyozta a zsűritag. Sienna Miller brit színésznőre pedig "elképesztő hatással" volt Nemes Jeles László műve. Szavai szerint sosem látott még ilyen jó filmet a holokauszt témájáról. Mint elmondta, úgy tudott meg rengeteget a holokausztról, hogy vizuálisan tulajdonképpen nem is mutattak meg direktben semmit. Ez szerinte "lélegzetelállító teljesítmény" egy elsőfilmestől, Röhrig Géza alakítása pedig sokkolta és mélyen megérintette.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.