Pesti Srácok

Képzelt riport - Hétfőn kezdődik a Sziget fesztivál

Robbie Williams fellépésével kezdődik hétfőn a Sziget fesztivál, amelyen a megszokott színes koncertkínálat mellett utcaszínház, cirkusz, sportolási lehetőség és divatbemutató is várja a látogatókat - erről Gerendai Károly főszervező beszélt pénteken.

MTI

Az augusztus 10. és 17. között immár 23. alkalommal megrendezett fesztivál idei különlegességeiről szólva Gerendai Károly a mínusz egyedik napot emelte ki. Mint fogalmazott, talán még soha nem lépett fel a Sziget nagyszínpadán akkora sztár, mint Robbie Williams. A főszervező a különlegességek között szólt a látványos cirkuszi, utcaszínházi előadásokról. Mint mondta, a sportolási lehetőségektől a divatbemutatókig sok újdonságnak számító program és mindaz, ami már megszokott és jól működött, szintén megtalálható lesz a Sziget fesztiválon.

PestiSracok facebook image

Arról, hogy a jegyárak az idén csaknem 10 százalékkal emelkednek, elmondta: a fellépők árai az egekbe szöknek, mivel sok fesztivál szeretné ugyanazokat a zenekarokat meghívni, ezért egymásra licitálnak. Hozzátette: idén a tavalyi évhez képest csak a zenei programra mintegy 6-700 millió forinttal kell többet költeniük, ez az emelkedés megjelenik a jegyárakban. Kitért arra, hogy a mínusz egyedik napon külön, emeltebb jegyárat állapítottak meg, mivel Robbie Williams fellépti díja nagyon magas.

A Sziget fesztivál csatlakozott Áder János köztársasági elnök kezdeményezéséhez, az Élő bolygónk klímavédelmi kampányhoz. Erről szólva Gerendai Károly elmondta: segíteni szeretnének abban, hogy minél többen megismerjék ezt a felhívást és aláírják azt a petíciót, amelynek célja, hogy a decemberi párizsi klímacsúcson érdemi döntések szülessenek. A fesztivál felületeit is felhasználva hívják fel a fiatalok figyelmét a kampányra. A Sziget sajtóiroda tájékoztatása szerint a rendezvény 4,7 milliárd forintos költségvetéssel valósul meg az idén. A jegyeladások jól alakulnak, elképzelhető, hogy két teltházas napjuk is lesz. A tavalyi nézőcsúcshoz hasonlóan az idén is több mint 400 ezer látogatót várnak a fesztiválra.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.