Pesti Srácok

Kincses fesztivál - A Kolozsvári Magyar Napok, Erdély legnagyobb magyar fesztiválja szombaton kezdődik

Kiállításmegnyitókkal kezdődik szombaton Erdély legnagyobb magyar kulturális fesztiválja, a Kolozsvári Magyar Napok. Amint a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondták, augusztus 23-ig több mint ötszáz programmal várják a kolozsvári magyarokat, a városból elszármazottakat, és mindenkit, aki érdeklődik a magyar kultúra és a kínálatban szereplő programok iránt.

MTI

2863-kolozsvari-magyar-napok„Minden(t) rendben!” mottóval, hatodik alkalommal megrendezett magyar napok az ifjúságot és Kárpátalját állítja a rendezvények középpontjába. Kolozsvár ugyanis idén Európa ifjúsági fővárosa, és a rendezvényekkel empátiát szeretnének ébreszteni az ukrajnai háború miatt nehéz helyzetbe jutott kárpátaljai népek iránt. Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta, hogy az augusztustól októberig működő 8843-as adományvonalra küldött SMS-sel két euróval lehet támogatni a kárpátaljai iskolás gyermekeket, de a rendezvénysorozat egész ideje alatt más módon is gyűjtik az adományokat.

PestiSracok facebook image

A figyelemfelkeltést hivatott szolgálni az is, hogy a hétfői nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című műsorát mutatják be, mely a kárpátaljai népek tánchagyományaiból építkezik. A Kolozsvár főterén, a Mátyás-szoborcsoport közelében felállítandó nagyszínpadon idén olyan együttesek, előadók lépnek fel, mint a Nightloosers, a Magna Cum Laude, az Ossian, a Republic, Lajkó Félix és zenekara, a Budapest Klezmer Band, Fenyő Miklós, a Magashegyi Underground, a Bikini, a Kaláka és Koncz Zsuzsa.

A rendezvénysorozat keretében idén is lehetőséget teremtettek szinte valamennyi kolozsvári magyar intézménynek, szervezetnek, hogy programokat ajánljanak fel. Olyan kolozsvári román intézményeket is sikerült bevonni, mint a Történeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Szépművészeti Múzeum. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen hétfőn az MTI fotóiból válogatott Magyar szemmel a Kárpát-medencében című kiállítást nyitnak meg.

A magyar napok keretében adják át vasárnap a teljes egészében felújított Farkas utcai gótikus református templomot, amely a rendezvénysorozat minden napján orgonahangversenynek ad otthont. A Kolozsvári Magyar Opera színpadán, az intézmény zenekara kíséretével lépnek fel a Virtuózok tehetségkutatójának a nyertesei. A Kolozsvárra látogatók idén is tematikus városnéző sétákon vehetnek részt, magyar, román vagy angol idegenvezetést is választhatnak. A magyar napok idején filmeket, színházi előadásokat is látogathat a közönség, és az érdeklődők közéleti témákról folytatott pódiumbeszélgetéseket hallgathatnak meg. Szó esik nemzetpolitikáról, és arról is, hogy miért lenne hasznos a kolozsváriak számára is Székelyföld területi autonómiája.

Gergely Balázs főszervező büszkén jelentette ki, hogy a Kolozsvári Magyar Napok olyan rendezvény, amely évente összegyűjti és egymás mellé ülteti a különböző nézeteket valló erdélyi magyar pártok vezetőit. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, a tavalyi 130 ezer lej (9 millió forint) után idén 300 ezer lejjel (21 millió forint) támogatta a város a szervező Kincses Kolozsvár Egyesületet, így a város már nem csak szimbolikus támogatója a rendezvénynek. Gergely Balázs hozzátette, a jelentős támogatás lehetővé teszi, hogy az év végére is szervezzenek kisebb szabású rendezvénysorozatot Kolozsváron.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.