Pesti Srácok

Virágok közt veled lenni - Nagyvárad idén is ott lesz a debreceni virágkarneválon

Nagyvárad és Debrecen az idén is közös virágkocsit indít az augusztus 20-ai virágkarneválon - jelentették be a két város alpolgármesterei hétfőn sajtótájékoztatón a cívisvárosban.

MTI

Huszár István nagyváradi és Komolay Szabolcs debreceni alpolgármester emlékeztetett arra, hogy tízéves a karneváli együttműködés a két testvérváros között. A közös virágkocsi mellett nagyváradi táncosok is ott lesznek a debreceni karneváli menetben, augusztus 21-én pedig öt virágkocsi megy át Nagyváradra, a Nyitott ablak Európára című felvonulásra - ismertették a részleteket. Komolay Szabolcs kiemelte azt is, hogy az idén a korábbiaknál több, összesen 16 virágkocsi vonul majd fel a karneváli menetben, a kompozíciókat a Nagyerdei Stadion melletti kiállítótéren közelről is megtekinthetik az érdeklődők augusztus 20-án.

PestiSracok facebook image

Bódor Edit, a karnevált szervező Főnix Kft. ügyvezetője elmondta: a karneváli hét programsorozata már augusztus 15-én megkezdődik és egészen augusztus 22-ig tart. A nagyerdei Békás-tónál lévő "értékszigeten" kézműves vásár és hajdú-bihari művészeti csoportok bemutatói várják a közönséget, a kicsiknek lesz "lurkóliget", a nagyobbak koncerteket láthatnak-hallhatnak a szabadtéri színpadon, a "még nagyobbakat" pedig sörkarnevál várja a tóparton - ismertette a részleteket Bódor Edit. Elmondta azt is, hogy az idén először feldíszített babakocsik is felvonulnak majd augusztus 18-án a Galiba gyermekfesztiválon. Az ötletgazda Oláh Viktor, a Hajdú-Bihar Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház irodavezetője hozzátette: 30, virágokkal díszített babakocsival vonulnak majd fel a babák, testvéreik és szüleik Debrecen belvárosában.

Bódor Edit közlése szerint az augusztus 20-ai karneváli menetben a 16 virágkocsi mellett 12 ország művészeti csoportjait, köztük 19 magyar csoportot láthat majd a közönség. A 16 virágkocsihoz több millió szál élő és száraz virágot használnak fel készítőik. Este a Nagyerdei Stadionban a virágkocsi-parádé mellett mintegy kétezer hazai és külföldi fellépőnek tapsolhat a közönség. Mások mellett fellép Csemer Boggie, illetve Debrecen kedvenc mesemondója, a Kossuth-díjas Berecz András.

A látványos, kétórás gálaműsorban fellép a nemzetközi popélet közkedvelt előadója, Dr. Alban is. A virágkarneváli programokat az Egyetem téren tűzijáték, majd utcabál zárja augusztus 20-án. A sajtótájékoztatón érdekességként említették, hogy idén első alkalommal a gasztronómiai kínálatba is bekerülnek a virágok: a helyi Hotel Lycium Átrium éttermében a karnevál idején olyan ételeket kínálnak, amelyek elkészítéséhez virágot, például levendulát, rózsaszirmot, köröm- és búzavirágot is felhasználnak.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.