Pesti Srácok

A muzsika hangja - Goldmark Károly zeneszerző emlékére nyílt kiállítás Keszthelyen

A száz éve elhunyt Goldmark Károly zeneszerző emlékére nyílt szombaton kiállítás szülővárosában, Keszthelyen.

MTI

Goldmark legnagyobb érdeme, hogy az első magyar operaszerző, aki világsikert aratott, mégpedig az éppen 140 évvel ezelőtt bemutatott Sába királynőjével - fogalmazta meg Károly Róbert karmester, zeneszerző a Helikon Kastélymúzeumban megnyitott emlékkiállításon.

PestiSracok facebook image

A muzsikus pályájáról szólva elmondta, hogy a szegény kántorcsaládból származó Goldmark Károly Sopronban és Bécsben tanult hegedülni. Hat operát írt, de szimfonikus és kamarazenei művek is fűződnek a nevéhez. Hozzáfűzte, hogy Liszt Ferenchez hasonlóan "izzó magyar szíve volt", ami nemcsak a zenéjében tükröződött, de Bécsben töltött évtizedei ellenére mindvégig magyar állampolgár maradt.

Kardos Laura művészettörténész, a kastélymúzeum közgyűjteményi vezetője kifejtette: három évforduló is kötődik idén Goldmarkhoz, hiszen 185 éve, 1830-ban született Keszthelyen, 140 éve, 1875-ben mutatták be a Sába királynője című operáját, és éppen 100 esztendeje, 1915-ben hunyt el Bécsben. A kastélymúzeum szinte teljes egészében saját gyűjteményéből válogatva állította össze a tárlatot, ugyanis az intézmény gazdag Goldmark-anyaggal rendelkezik. Ez még a Festeticsek egykori könyvtárosának köszönhető, aki nagy rajongója volt a zeneszerzőnek - tette hozzá.

A keszthelyi kiállításon, amely A magyar kisváros bölcsőjétől a világhírig címet viseli, számos újságcikk, könyv, fotó, továbbá kották és hanglemezek, illetve koncertműsorok láthatók, felidézve a zeneszerző munkáit és méltatásait. Látható például egy veretes és vastag emlékalbum is, amit az 1910-es keszthelyi Goldmark-ünnepségekre állítottak össze szülővárosában, megünnepelve 80. születésnapját. A Goldmark Károly halálának centenáriumára összeállított tárlat december 31-ig látható Keszthelyen.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.