Pesti Srácok

Dicsértessék! - A Szent Gellért Fesztiválon, szeptember 24-én adják át a megújult szegedi Dómot

A szeptember 21. és 27. között megrendezendő klasszikus zenei koncerteket kínáló Szent Gellért Nemzetközi Komolyzenei Fesztivál keretei között adják át a megújult szegedi székesegyházat szeptember 24-én Csongrád megye székhelyén.

MTI

A Szeged-Csanádi Egyházmegye közleménye szerint a vértanú Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódóan immár 8. alkalommal rendezik meg a Szent Gellért Fesztivált. Az egyhetes programsorozaton a szimfonikus hangversenyek mellett kamarakoncertek is szórakoztatják a zenekedvelő közönséget. Az idei rendezvényen fiatal magyar, olasz és koreai zenészek mutatkoznak be a szegedi dómban, valamint a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében. Mint írják, az idei koncertsorozat szeptember 21-én Miklósa Erika operaénekes és a Szegedi Szimfonikus Zenekar jótékonysági hangversenyével veszi kezdetét a szegedi Dómban. A nyitókoncert bevételét a Korábban Érkeztem Dél-alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány javára ajánlják fel. A hangversenyen fellép Vajda Júlia operaénekes, valamint Szauer Bianka és Tóth Bettina, a Virtuózok televíziós tehetségkutató versenyből ismert két fiatal hárfás. Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmester vezényletével mások mellett Handel-, Vivaldi-, Mozart- és Bizet-művek csendülnek fel. Szeptember 24-én ünnepélyes keretek között adják át a csaknem 2,1 milliárd forintos, uniós és hazai forrásból megújult székesegyházat. A Dóm téren este kezdődő szentmisét követően Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi köszöntőt, majd Robert Christian Bachmann és Yoon Kuk Lee vezényletével Beethoven műveiből hallhatnak ízelítőt az érdeklődők. A fesztiválon az idén először vendégszerepel a Szent Gellért Akadémia zenekara a Pesti Vigadóban, ahol ugyancsak Beethoven művei csendülnek fel. A komolyzenei fesztiválsorozatot szeptember 27-én Tóth Péter Szent Gellért Oratórium című zeneműve zárja a szegedi fogadalmi templomban. "Szent Gellért püspök példakép lehet nemcsak a keresztények, hanem mindenki, különösen a nevelők számára. Alázatos, aszkéta élete, áldozat-és segítőkészsége, nevelői következetessége, valamint minden tettében megnyilvánuló szeretete valamennyiünk számára követendő példa" - idézte a közlemény Kiss-Rigó Lászlót, az egyházmegye püspökét.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.