Pesti Srácok

Fejtő Ferenc-emlékház nyílt Nagykanizsán

Fejtő Ferenc-emlékház nyílt Nagykanizsán

Fejtő Ferenc író, történész személyes tárgyai, bútorai, könyvei mellett magyar, francia és osztrák állami kitüntetései is helyet kaptak abban az emlékházban, amelyet szülővárosában, Nagykanizsán alakítottak ki és vasárnap nyitottak meg.

MTI

A Zsidó Kulturális Fesztivál idei programsorozatának záró rendezvényeként Fejtő Ferenc öröksége címmel szervezett konferenciát a nagykanizsai Fejtő Ferenc Alapítvány. Mások mellett Agárdi Péter, Heller Ágnes és Párizsból Kende Péter tartott előadást az 1909-ben a dél-zalai városban született és 2008-ban Párizsban elhunyt újságíró, történész emléke és öröksége előtt tisztelegve. A rendezvényen részt vett többek között Károlyi György, Magyarország párizsi nagykövete, akinek fehérvárcsurgói családi kastélyában helyezték el Fejtő több mint hatezer darabos könyvtárát. Az alapítvány és a névadó fia, Charles Fejtő jóvoltából került Nagykanizsára számos olyan személyes tárgy, irat és fotó is, amelyből a Nagykanizsai Zsidó Hitközség épületében most megnyitott emlékházat berendezték. Az érdeklődőket Fejtő íróasztala és rajta az írógépe fogadja, majd számos családi fotó, valamint felesége, Hilmayer Róza több festménye kíséri tovább. Az egyik helyiségben könyvespolcai és számos könyve mellett helyet kaptak díjai, kitüntetései és adományozásuk dokumentumai, így például a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje, a Francia Becsületrend lovagi címe vagy az Osztrák Köztársaság Becsületrendje és budapesti, nagykanizsai díszpolgári címei. A kiállítás és az emlékház megnyitóján egykori barátjaként Varnus Xavér orgonaművész úgy fogalmazott: "életszilánkok" láthatók a tárlaton. Felidézte jó néhány közös személyes emlékét hosszas beszélgetésekről vagy éppen a halála előtti utolsó, kórházi találkozásukról, hozzáfűzve, hogy ezek a beszélgetések mindig olyannyira tartalmasak voltak, hogy "beszűkült mellette az idő".

PestiSracok facebook image

MTI Fotó: Varga György

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.