Pesti Srácok

Hungarian blues - Újra megjelennek bakeliten is Bródy János lemezei

Bródy János, Kossuth- és Liszt-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztjével elismert zeneszerző-szövegíró-előadóművész, röviden dalszerző, 2016 áprilisában betölti a 70. életévét. Ebből az alkalomból barátai és tisztelői kérésére és mindenki örömére lesz még egyszer Bródy János koncert az Arénában. Egész pontosan 2016. április 9-én este fél 8-kor kezdődik az ünnep, ahol minden különösebb hetvenkedés helyett tartunk jubileumi koncertet, ahol Bródy János két órán keresztül megosztja dalokba foglalt véleményét szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről és köztársaságról.

nullhategy

Önálló előadói pályafutása a hetvenes évek végén a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon kezdődött. Az Illés és a Fonográf zenekarban eltöltött évek után olyan dalok születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy ironikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé. Olyan idők jártak akkor, mikor dalokban tört a felszínre sok mélyen elfojtott érzés és gondolat. A mai napig hűséges maradt önmagához, hét önálló nagylemez és aktualitásukat ma sem vesztő örökzöld dalok bizonyítják, hogy szerénynek mondott előadói képességeivel is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait. A könnyűzene gyorsan forgó színpadán Bródy János megmaradt örök tininek, aki hetvenévesen is hetvenkedés nélkül áll ki a színpadra, miközben dalokba fordult költészetével elvarázsolja, a rá jellemző iróniával kijózanítja a ’60-as évek szellemének követőit és az igazi szép dalok szerelmeseit.

A legutóbbi, „Az Illés szekerén” című albuma dupla platina példányszámot ért el és elnyerve a szakma és közönség elismerését is, „Az év hazai klasszikus pop-rock albuma” kategóriában Fonogram-díjban is részesült. A nagy sikerre való tekintettel a 70. évforduló alkalmából megjelenik a Ráadás, Bródy János legújabb stúdiófelvételeinek albuma, melyen néhány régebbi dal újraértelmezése mellett vadonatúj szerzemények is szerepelnek majd. A Ráadás ráadásul az eddigi Bródy-albumokkal együtt most bakelit lemezen is megjelenik Bródy 70 címmel, korlátozott számban, díszdobozban is kapható lesz. A gyűjtemény a koncert napján kerül forgalomba, előjegyzéseket a koncertjegyek vásárlásával lehet kiváltani.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.