Pesti Srácok

Igen-igen kemény világ - Rajzpályázat és utastájékoztató akció a 99-es busz biztonságáért

Helyszíni utastájékoztató akcióval és rajzpályázattal hívja fel a figyelmet a budapesti 99-es járat autóbuszain utazók és megállóiban várakozók biztonságára a józsefvárosi önkormányzat.

MTI

A programsorozat részeként korábban a közösségi együttélés szabályaira, a bűnmegelőzés fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet, bevonva a buszközlekedésben résztvevő szereplőket is. A kerület a Budapesti Közlekedési Központtal és a BKV-val közösen rajzpályázatot hirdet iskolásoknak "Így szeretnék utazni a 99-es buszon!" címmel, a beadott pályázatok közül négy kategóriában hirdetnek nyertest.

PestiSracok facebook image

A közlemény szerint október közepéig tapasztalt utcai szociális munkások is segítik, tájékoztatják az utasokat, szükség esetén kezelik a konfliktusokat a buszjárat józsefvárosi szakaszán. A helyiek elképzelései alapján egy sajátos arculatú buszmegállótípust is kialakítottak, az első két pár október elejére készül el.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.