Pesti Srácok

Szombat esti láz, másképpen - A Black Sabbath jövő júniusban Budapesten kezdi európai búcsúturnéját

A Black Sabbath búcsúturnéjának európai része Magyarországon indul. Minden idők talán legsikeresebb heavy metál zenekara 2016. június 1-jén lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

MTI

A The End című búcsúturné európai része, a 2016 júniusi és júliusi koncertek Budapest után Berlint, Veronát, Zürichet, Desselt, Haldent, Koppenhágát, Bécset, Prágát, Krakkót, Rigát, Helsinkit, Stockholmot érintik, a Black Sabbath végül július 12-én Moszkvában lép fel - közölte a szervező Live Nation.

PestiSracok facebook image

Az 1968 óta létező brit csapat utolsó felállásában három alapító tag, Ozzy Osbourne (ének), Tony Iommi (gitár) és Geezer Butler (basszusgitár) szerepel, őket turnézenészek egészítik ki. Tavaly ősszel Tony Iommi beszélt arról, hogy a Black Sabbath még egy turnéra összeáll 2016-ban. Ozzy Osbourne akkor azt mondta, hogy reményeik szerint még egyszer stúdióba vonulnak, ez ma már több mint bizonytalan. Az Ozzy-s fellállású zenekar 2012-ben, tizenöt év szünet után állt újra össze, 2013-ban 13 címmel új stúdióalbumot készített (ez volt a 19. a sorban) és világkörüli turnét bonyolított le.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.