Pesti Srácok

A paradicsom meghódítása - A Paradise Lost Budapesten!

Október 26-án Budapesten, a Dürer Kertben mutatja be új, The Plague Within című lemezét a dark-rock talán legfontosabb zenekara, a brit Paradise Lost.Nem először lépnek fel hazánkban, sőt szinte visszajáró vendégeink. Először a Sepultura előtt mutatkoztak be az egykori Fekete Lyuk feletti Vörösmarty Művelődési házban, 1993 őszén, tehát több, mint 22 éve.

nullahategy

Azóta volt önálló koncertjük a Petőfi Csarnokban, 1997 novemberében, 1996 nyarán a Bon Jovi előtt is játszottak a Hajógyári-szigeten, ami talán minden idők legszürreálisabb dark-rock koncertje volt, a fellépéssel egy időben a színpad mellett hangolt a piros uniformisba bújt tűzoltó zenekar, ami aztán felvezette a Bon Jovi show-ját. Legalább ilyen "különleges" helyszín volt a Népstadion kertje is, ahol a Sport Szigeten léptek fel 2005-ben, aztán zenéltek a Zöld Pardonban 2008 nyarán, illetve számtalanszor koncerteztek a Sziget Fesztiválon is.

PestiSracok facebook image

2114

Mégis, a rengeteg magyarországi fellépésük közül talán csak a '97-es pecsás koncertjük volt minden igényt kielégítő show, az összes többi fellépésen különböző kompromisszumokat (nappali fény, fesztiválzaj, rosszul belőtt cájg) kellett kötnie a közönségnek, amik nem segítették hozzá a rajongókat ahhoz, hogy rá tudjanak hangolódni a zenekar atmoszférikus zenéjére. Most viszont a Dürer kert tökéletes helyszínnek bizonyulhat. A Dürer nem túl nagy, de nem is kicsi, nem kell az atmoszféra gyilkos nyári fesztiválokon hallgatni azt a zenét, ami intim és ihletett teret kíván.

A zenekar a londoni Orgone stúdióban, Jaimie Gomez Arellano producer (Cathedral) segédkezése mellett készítette el a The Plague Within albumot, ami erős visszafordulás a Paradise Lost kilencvenes évek eleji irányához. A zenekar előtt, a nagyteremben a Lucifer lép fel, a kisteremben a Dew-Scented, az Angelus Apatrida, a No Return és a Heboïdophrenie lép fel.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.