Pesti Srácok

A "Zsidóölő" nevű spanyol falut ünnepélyesen átnevezték

Ünnepélyes keretek között, az izraeli nagykövet és a spanyol zsidóság hivatalos küldöttségének jelenlétében keresztelték át a Castrillo Matajudíos (Zsidóölő) nevű spanyol falut, csaknem egy évvel azután, hogy az itt élők népszavazáson döntöttek a névváltoztatásról.

MTI

Az észak-spanyolországi település már a Castrillo Mota de Judíos (Zsidódomb) nevet viseli. A helyiek azért rendeztek referendumot tavaly, mert sokak számára nyomasztóvá vált a falu négy évszázada viselt neve. Többen panaszkodtak arra, hogy kellemetlen kérdéseket tesznek fel nekik, vagy ízetlen vicceket kell elviselniük. A másik érv pedig az volt, hogy történelmi dokumentumok szerint is a falu eredeti neve Castrillo Mota de Judíos volt.

PestiSracok facebook image

Egyesek szerint egyszerű betűhiba miatt változott meg Matajudíosra, de Lorenzo Rodriguez polgármester úgy tudja: a falu katolikus hitre áttért zsidó lakói adták ezt a nevet a településnek, mert a vallásuktól való elfordulást akarták így megerősíteni, hogy meggyőzzék a spanyol koronát hűségükről. A katolikus királyok ugyanis 1492-ben kiűzték az Ibériai-félszigeten élő zsidókat, és aki maradni akart, annak át kellett térnie a katolikus hitre. Később az inkvizíció is üldözte a zsidókat, sokukat máglyán égettek meg. Az új névvel a település több turistát szeretne vonzani, tervezik egy szefárd zsidó központ létrehozását, és azt remélik, hogy a Santiago de Compostelába tartó zarándokok, az El Camino vándorai is útba ejtik majd a falut. Az ötven lakosú falucskában nem élnek zsidók, de többeknek zsidó gyökereik vannak, és a település címerében szerepel a Dávid-csillag.  

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.