Pesti Srácok

Földiekkel játszó - Manfred Mann 75 éves

Az 1940. október 21-én született, 75. születésnapját ünneplő Manfred Mann a róla elnevezett zenekarával együtt az úgynevezett "brit invázió" népszerű csapatai közé tartozott.

MTI

A zenész 1940. október 21-én született Johannesburgban Manfred Lubowitz néven egy tehetős családban. Tinédzserként a dzsessz izgatta, ezt a zenét játszotta klubokban és kávéházakban, de klasszikus zenét is tanult, nevéhez fűződik az első dél-afrikai rock and roll lemez. Húszévesen a nagyobb távlatokkal kecsegtető Angliába települt át. Zenekritikákat írt a Jazz News című lap számára Manfred Manne álnéven, amelyet egy dzsesszdobostól kölcsönzött, majd elhagyta belőle az e betűt. 1962-ben Mike Hugg vibrafonos-dobossal dzsesszkvartettet alapított. Ebből nőtt ki a jóval könnyedebb zenét játszó, öttagú Manfred Mann együttes, a nevet akarata ellenére aggatták rájuk a lemezgyárban.

PestiSracok facebook image

A formációt ne csak karizmatikus énekese, Paul Jones hangja valamint Mann jellegzetes szakálla emelte ki az átlagból, hanem friss, igényes, ugyanakkor dallamos zenéje is. 1963 és 1969 között futószalagon ontották a slágereket, ezen az sem változtatott, hogy 1966-ban Jones helyére Mike d'Abo került. Első nagy slágerük az 5-4-3-2-1 a slágerlisták 5. helyéig jutott, majd a Do Wah Diddy Diddy, Pretty Flamingo, Sha La La, Just Like A Woman, Ha-Ha Said The Clown, Mighty Quinn, Fox On The Run következtek.

Mann 1969-re belefáradt a kommersz zenék gyártásába, szélnek eresztette együttesét, majd ugyanazzal a lendülettel egy újat alapított. A Manfred Mann Chapter Three igényes dzsesszrockot játszott, a régi felállásból csak Mike Hugg maradt, aki a doboktól a zongorához ült át, Mann pedig az orgonát választotta. A formációt sem a kritika, sem a közönség nem díjazta, ezért Mann két album után újra változtatott és 1971-ben megalakította a Manfred Mann's Earth Bandet. Ez másfél évtizedig muzsikált az élvonalban, igazi sikereit a jellegzetes hangú Chris Thompson énekes csatlakozása után aratta. A Blinded by The Light az Egyesült Államokban a csúcsra jutott. A dal eredetileg Bruce Springsteen egyik albumán szerepelt, de a Mann-féle változatban vált világhírűvé.

Az Earth Band változatos felállásokban és változatos stílusban még mindig tevékeny, bár az elmúlt időszakban inkább koncertjei, mint lemezei sikeresek. Több alkalommal megfordult Magyarországon is, 1983 áprilisában egymás után három koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban, majd 1986-ban dupla estén játszott ugyanott. Az 1983-as koncert felvétele egy évvel később lemezen is megjelent, 2007-ben DVD-n is kiadták. Legutóbb 2015áprilisában zenélt a csapat a Barba Negra Music Clubban, amikor a 2014-ben megjelent album, a Lone Arranger dalai is elhangzottak.

Az 1980-as évek végén Manfred Mann rövid kitérőt tett a Plains Music című szólóprojekttel, amellyel indiánok törzsi dallamait dolgozta fel. Saját bevallása szerint a dzsessz és a progresszív rock iránt elkötelezett Manfred Mann nevét pop-rock felvételei tették igazán ismertté. Jellemző e zene maradandó népszerűségére, hogy 1992-ben a csapat eredeti tagjai - köztük Paul Jones és Mike d'Abo - csak egy válogatáslemez népszerűsítésére gyűltek össze egy tévéműsorban, de a sikert látva több sikeres koncertkörutat is bevállaltak. A Manfred Mann's Earth Band jelenlegi felállása: Manfred Mann (billentyűs hangszerek, ének), Mick Rogers (gitár, ének), Steve Kinch (basszusgitár), Jummy Copley (dob, ütőhangszerek), Robert Hart (ének).

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.