Pesti Srácok

Jöjj el szabadság! - Október végén nyílik a Szabadság Háza

Október 22-én nyílik Békéssámsonban a Szabadság Háza, amely az 1950-es évek első felének legjelentősebb hazai antikommunista ellenálló szervezetének állít emléket - mondta el Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum alapító főigazgatója.

MTI

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vetette fel: fontos lenne, hogy minden település megtalálja a saját hőseit, megőrizve, ápolva az emléküket - idézte fel a főigazgató. Hozzátette, hogy az 1945 és 1956 közötti ellenállás nem foglalta még el a neki kijáró helyet a köztudatban. A békéssámsoni példa alapján országos mozgalmat szeretnének indítani. Ha a példát minden település követi, ez egy olyan nemzeti panteonná állhat össze, amely megerősíti nemzeti öntudatunkat - jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

Békéssámson arra példa, hogy a magyar parasztságnak voltak olyan öntudatos fiataljai, akik megérezték, hogy 1945-ben kezdődhetett volna valami más is, ezért nem voltak hajlandóak tudomásul venni a szolgaságot, amelyet a kiépülő kommunista rendszer rájuk erőltetett. Nem tűrték el a nemzeti függetlenség elvesztését, a paraszti életmód és kultúra megsemmisítését - mondta.

Emlékeztetett: az 1951-ben indult Magyar Ellenállási Mozgalom húsz tagja röplapokat szórt, nemcsak a környéken, de többször Budapesten is. Éveken keresztül ténykedtek, majd amikor 1955-ben lelepleződtek, összesen 186 évnyi börtönbüntetést szabtak ki rájuk. Mindannyian hősként viselkedtek a bíróság előtt is. Hozzátette, a csoport két vezetőjét halálra ítélték, majd ezt életfogytiglanra változtatták. Legtöbbjük csak az 1956-os forradalmat követő, 1963-as amnesztia során szabadult, azonban a nyolcvanas évek végéig megfigyelték őket. A mozgalom tagjai a megpróbáltatások ellenére mindvégig büszkék voltak tettükre, soha nem bánták meg. Schmidt Mária elmondta: a viharsarki település egykori közösségi házában alakították ki a múzeumot, amelynek két termét a Terror Háza Múzeum munkatársai rendezték be a mozgalomra és a tagjaira emlékeztető tárgyakkal.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.