Pesti Srácok

Úgy érezte szabadon él - Elhunyt Lugosi László, a Beatrice gitárosa

Kedd hajnalban elhunyt Lugosi László. A Beatrice egykori gitárosa rákban szenvedett. A 64 éves zenészt felesége, négy gyermeke,és egykori zenésztársai, a Beatrice és a Dinamit tagjai gyászolják.

Blikk/ nullahategy

Hétfő este lett rosszul, és kedd hajnalban a kórházban meghalt Lugosi László, a Beatrice egykori, legendás gitárosa. A balkezes gitáros utoljára márciusban lépett színpadra a P. Mobillal, de javában próbált új zenekarával is.

PestiSracok facebook image

Lugosi László volt a legendás, 1978 és 1981 között működő Beatrice gitárosa, ő írta a magyar rocktörténet egyik leghíresebb „szakadt himnuszát”, a Nagyvárosi farkas című dalt. 1981-ben már a Dinamit tagja volt, a zenekar legendás A híd című albumán – amit sokan a legmívesebb magyar hard-rock albumként tartanak számon – gitározott. Tagja volt az újjáalakult Beatricének is, részese volt a csapat legnagyobb sikereinek, játszott a Budapest Sportcsarnokban is, a zenekar történetének legnagyobb koncertjén.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.