Pesti Srácok

Jutalom a nap végén - Díjat kapott Trencsényi Klára Reményvasút című filmje Lipcsében

Trencsényi Klárának a budai gyermekvasútról forgatott, Reményvasút című egészestés ifjúsági dokumentumfilmje az 58. Lipcsei Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál Next Masters szekciójának Arany Galamb díját nyerte el.

A külföldön a Train to Adulthood címet viselő film az Éclipse Film gyártásában, az HBO Europe támogatásával készült el, premierjét a lipcsei fesztiválon tartották szombaton - közölték a film készítői hétfőn az MTI-vel. A történet az 1948-ban épült Gyermekvasúton játszódik, amelynek minden fontosabb posztján - kalauzként, vonatirányítóként vagy pénztárosként - gyerekek dolgoznak. A hatvanéves kocsik évente 400 ezer utast szállítanak, manapság is több mint 500 tinédzser vállalja a fizetéssel nem járó munkát a közösségi élményért cserébe. Trencsényi Klára filmjének főszereplője három fiatal vasutas, akinek a mai magyar valóság összes gazdasági és érzelmi problémájával szembe kell néznie. A Gyermekvasút azonban egyfajta menedéket jelent számukra, egy olyan helyet, ahol a bajtársiasság és a rend uralkodik a káosszal szemben. Gergő és a budapesti ikrek, Karmen és Viktor történetén keresztül bontakozik ki a néző számára a vasút múltja és jelene mellett a felnőtté válás drámája is. A lipcsei dokumentumfilm-fesztivál zsűrije indoklásában úgy fogalmazott: a díjat a szépen fényképezett film azért kapta, mert az anakronisztikus utópia bemutatása mellett pontosan ábrázolja a mai magyar valósággal szembesülő két család nehéz életét. A produkció bemutatását az HBO ez év decemberére tervezi.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.