Pesti Srácok

Öt éves a Hadik Irodalmi Szalon

Gálaesttel ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját a Hadik Irodalmi Szalon a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) november 18-án, szerdán.

MTI

Juhász Anna, a szalon művészeti vezetője elmondta: a Hadik Irodalmi Szalon 2010 novembere óta 55 beszélgetős, összművészeti estet szervezett, több ezer látogató, több száz törzsvendég és számos neves alkotó részvételével. Felidézte azt is, hogy Juhász Ferenc költő lányaként kiskorától kezdve természetes közeget jelentett számára a művészvilág, ezt az élményt szerette volna továbbadni a közönségnek a szalon létrehozásával.

PestiSracok facebook image

Mint fogalmazott, már az első alkalom teltházas volt, és azóta sem csökkent az érdeklődés, nagyon sokan regisztrálnak előre egy-egy estre úgy, hogy még egyáltalán nem tudható, mi lesz a program. A szalon különféle művészeti ágak - irodalom, képzőművészet, zene - és alkotóik mellett a művészek különböző generációit is sikerrel kapcsolta össze, a havi rendszerességgel megrendezett alkalmakon a magyar kortárs irodalom nagy öregjei, például Kányádi Sándor mellett a legfiatalabb, slam poetry-t űző alkotók is helyet kaptak - emelte ki Juhász Anna.

Hozzátette: a Hadik Irodalmi Szalonban a barátságaikon, életkapcsolataikon keresztül mutatják be a mindig egyedi szempontok alapján összeültetett művészeket. Mint fogalmazott, a szalon egyik legfőbb célja a legtöbbször színpadon látható alkotók és a közönség közti éles határvonalnak a megszüntetése. Juhász Anna elmondta azt is, hogy a szalon alkalmain több barátság is szövődött az összeültetett alkotók között, például Grecsó Krisztián és a zenész Szabó Balázs között, akiknek az együttműködéséből már több megzenésített vers született. Amikor a Mellettem elférsz című regény írója 2012-ben Aegon Művészeti Díjat kapott, Szabó Balázst választotta ki az Aegon Művészeti Társdíjra.

A zenével, vetítéssel és beszélgetésekkel színesített szerdai ünnepi gálaesten sokan fognak szerepelni az eddigi alkalmak fellépői közül, képben, felolvasással vagy kedvenc történetükkel emlékezve a szalonnal kapcsolatos élményeikre az elmúlt öt évből. A vendégek közt lesz mások mellett Dragomán György, Szabó T. Anna, Kemény István, Térey János, Korniss Péter, Kukorelly Endre, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Csányi Vilmos és Závada Pál is - ismertette Juhász Anna.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.