Pesti Srácok

Gyász - Elhunyt Haskell Wexler Oscar-díjas amerikai operatőr

Kilencvenhárom éves korában vasárnap elhunyt Haskell Wexler kétszeres Oscar-díjas amerikai operatőr és aktivista, a '60-as, '70-es évek filmművészetének újító szellemiségéről ismert meghatározó alakja, akinek nevéhez olyan filmek fűződtek, mint a Nem félünk a farkastól és a Száll a kakukk fészkére.

MTI

A filmest fia - a hangmérnökként kétszer is Oscar-díjra jelölt Jeff Wexler - tájékoztatása szerint álmában érte a halál.
Haskell Wexler jómódú chicagói zsidó családban született 1922. február 6-án. Fotózni általános iskolás korában kezdett egy szakszervezeti körökben mozgó fényképésznél, 12 évesen pedig már filmezett: a családi nyaralást örökítette meg kézi kamerával a Mussolini-féle Olaszországban. Gyerekkori barátai között volt Barney Rosset, aki később nagy szerepet játszott a cenzúráról szóló törvények eltörlésében azzal, hogy eredeti változatában adta ki D.H. Lawrence angol író Lady Chatterley szeretője című művét és Henry Miller amerikai szerző Ráktérítő című könyvét.

PestiSracok facebook image

Wexler a kaliforniai Berkeleyben kezdte meg egyetemi tanulmányait, de 18 hónap múltán beállt a kereskedelmi tengerészethez, ahol aztán négy és fél évet húzott le a második világháborúban. A hajót, amelyen szolgált, torpedótalálat érte Dél-Afrika partjainál, Wexler több társát is megmentette azzal, hogy segített nekik a mentőhajóba jutni. Később visszatért Chicagóba, ahol az egyik szakszervezet számára forgatott filmeket, majd 1960-ban Hollywoodba ment. Első játékfilmes munkája Elia Kazan Amerika, Amerika című drámája volt, amellyel azonnal nagy elismerést és ezáltal sok megbízást szerzett.

Sokoldalúságáról és intuitív megközelítéséről lett ismert, első Oscar-díját a Nem félünk a farkastól című 1966-os filmért kapta, ez volt egyébiránt az utolsó fekete-fehér film, amelynek operatőrét díjazták. Wexler kézi kamerával és közeli felvételekkel tette még drámaibbá az Elizabeth Taylor és Richard Burton főszereplésével készült alkotást.
Ő fényképezte az 1960-as, 1970-es évek néhány meghatározó filmjét, így a Forró éjszakában című drámát a faji megkülönböztetésről Sidney Poitier és Rod Steiger főszereplésével, A Thomas Crown-ügyet Steve McQueen és Faye Dunaway főszereplésével, a Száll a kakukk fészkére című könyv adaptációját, a Dicsőségre ítélve című 1976-os életrajzi drámát - amelyért a második Oscar-díját kapta - és a Jane Fonda és Jon Voigt főszereplésével készült háborúellenes klasszikust, a Hazatérést is.

Hírhedt volt a rendezőkkel való összetűzéseiről, Francis Ford Coppola kirúgta őt A magánbeszélgetés forgatása közben, Milos Forman pedig a Száll a kakukk fészke munkálatai során vált meg tőle, ezért szerepel Wexler neve mellett Bill Butleré is a stáblistán. "Nem hiszem, hogy volt olyan filmem, amelyet én ne tudtam volna jobban megrendezni" - mondta évtizedekkel később. Ő maga is rendezett, túlnyomórészt dokumentumfilmeket. Haskell Wexler egyike volt azon kevés operatőrnek, aki a nagyközönség számára is elég ismert volt ahhoz, hogy csillagot kapjon a hollywoodi Hírességek sétányán. Oscar-díjra összesen ötször jelölték, és még 89 éves korában is Emmy-díjat nyerhetett volna egy híres baseballjátékosról szóló film operatőreként, de végül nem ő lett a befutó.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.