Pesti Srácok

250 éve született Fazekas Mihály, a Lúdas Matyi szerzője

Fazekas Mihályt, a Lúdas Matyi és az első magyar növényhatározó szerzőjét kétszázötven éve, 1766. január 6-án keresztelték meg Debrecenben. Életének ez az első ismert dátuma: pontos születési idejét nem tudjuk, de a korabeli szokások ismeretében valószínű, hogy 1765 utolsó napjaiban láthatta meg a napvilágot.

MTI

LMŐsei között vagyontalan katona-nemesek találhatók, de közvetlen elődei már debreceni iparos cívisek voltak, apja gyógykovácsként dolgozott. Felcseperedvén a debreceni református kollégium diákja, majd 1781-től a teológiai akadémia hallgatója lett. Itt ismerkedett meg a felvilágosult eszmékkel, és már ekkor felébredt az érdeklődése a természettudományok és a növénytan iránt. 1782-ben, tizenhat évesen katonának állt, közlegényként kezdte, és hét év után már hadnagy volt, majd főhadnaggyá léptették elő. Végigjárta a korabeli Habsburg-háborúk csatatereit, az egyik ujját el is vesztette Moldvában a törökök ellen vívott ütközetben.

PestiSracok facebook image

Első verse 1789-ben jelent meg nyomtatásban. 1792-ben hosszabb szabadságra hazatért Debrecenbe, feltehetően ekkor kötött barátságot a költő Csokonai Vitéz Mihállyal. A következő évtől a francia háborúkban huszártisztként szolgált Németalföldön, a Rajna-vidéken, Észak-Franciaországban. Az első években még lelkesedett a kalandos életért, a hosszú katonáskodás alatt azonban meggyűlölte a harcokat, a vérontást. A császárhű lovastisztből a felvilágosodás republikánus követője lett, csatadalait háborúellenes versek követték, végül 1796-ban lemondott tiszti rangjáról, és hazautazott.

A debreceni közéletnek és a botanikának szentelte életét, a költészetet pedig kulturált emberhez illő passziónak tartotta. Agglegényként anyjával és húgaival élt, boldogtalanul végződött szerelmei sokáig visszatartották a nősüléstől, Moldvában és Franciaországban szövődött románcainak a katonaélettel járó áthelyezések vetettek véget. 1804-ben aztán megházasodott, de hamarosan özvegyen maradt, visszavonultságát baráti köre - Csokonai Vitéz Mihály, Földi János orvos, nyelvtudós - enyhítette.

Legtöbb verse a hazaköltözés és Csokonai 1805-ben bekövetkezett halála közti időszakban született. Ezekben az években írta meg első fogalmazásban népmesei ihletésű művét, a nemesi pöffeszkedést kifigurázó Lúdas Matyit. A kézirat gyorsan terjedt, és szerzőjének tudta nélkül, névtelenül 1815-ben ki is adták Bécsben, ami felháborította. Némi átdolgozás után, 1817-ben saját neve alatt jelentette meg a végső változatot Bécsben, a könyvet Magyarországon 1831-ben adták ki először. A tömör, időmértékes verselésű elbeszélő költemény (kiseposz) társadalomkritikája alighanem a legmerészebb a korban: Lúdas Matyi az első paraszt, aki fölényben van a nemesúrral, Döbrögivel szemben. Nem is maradt visszhang nélkül, a nemesség nagy része "merényletet" látott benne. Műve - jóllehet vándormotívumot dolgozott fel - rendkívül népszerű lett, a "Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza" szállóigévé vált, és számos feldolgozása született: az 1950-ben bemutatott Lúdas Matyi volt az első színes magyar játékfilm, 1977-ben Dargay Attila rendezett a műből egész estés rajzfilmet.

Lírai munkái ugyancsak kimagaslóak, 1823 júniusában írta leghíresebb versét, a Nyári esti dalt. Élete végén a sztoikus filozófia követőjévé vált, verset már alig-alig írt, vitairatokkal szólt bele az irodalom ügyeibe, Debrecen védelme című cikke kapcsán Kazinczyval is vitába keveredett. 1819-től szerkesztette, jórészt maga írta a Debreceni Magyar Kalendáriumot, amely szépirodalmi és ismeretterjesztő olvasmányokat közölt, a tudomány és a felvilágosodás eszméinek terjesztése érdekében.

Különös gonddal művelte földjét, néhány holdnyi birtokát élete végére mintegy nyolcvan holdnyira gyarapította. Sógorával, Diószegi Sámuellel, a hajdúböszörményi botanizáló prédikátorral 1807-ben adták ki Debrecenben az első magyar növényhatározót, a Linné rendszere alapján készült Magyar Füvészkönyvet. A műben a svéd botanikus osztályozási rendszere ugyan formális, érdeme mégis óriási, mert megteremtette a magyar növénytan nyelvét. A füvészkönyvből csak kevés fogyott, a maradi gazdák idegenkedtek attól, hogy "könyvből vessenek-arassanak". Az értetlenség elkeserítette, de tovább munkálkodott a növénytan tudományának népszerűsítésén. Megtervezte a később nagyhírű debreceni füvészkertet, de megnyitását már nem érhette meg.

Mindezek mellett tevékeny közéleti ember maradt. 1806-ban ő lett a debreceni kollégium gazdasági vezetője, majd később Debrecen főpénztárnoka, 1807-től városi esküdt. Ő szervezte meg a debreceni polgárkatonaságot, a városi rendfenntartó alakulatot, mai szóval rendőrséget, melynek kapitánya lett. Fazekas Mihály utolsó éveiben sokat betegeskedett, 1828. február 23-án tüdőbajban halt meg. Összegyűjtött költeményei először 1836-ban jelentek meg. Emlékműve 1977-től áll a debreceni Nagyerdő egyik sétányán, szülővárosában és Budapesten is patinás iskola viseli nevét.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.