Pesti Srácok

A pesti Nagykörút lesz a Budapest100 idei fő helyszín

A pesti Nagykörút lesz a Budapest100 építészeti projekt fő helyszíne az idén. Az április 16-17-i programhoz - amely a százéves házakat mutatja be - a nagykörúti épületek koruktól függetlenül csatlakozhatnak.

MTI

A 120 éves, több városrészen áthaladó útvonal mentén számos kulturális, történelmi, építészeti és várostörténeti emlék található. Az idei Budapest100 nemcsak ezeken vezeti végig az érdeklődőket, de megteremti a közös diskurzus lehetőségét is a szakmabeliek és a civilek között. Az építészek, tájépítészek, urbanisták és az örökségvédelem hívei által szervezett programok lehetőséget kínálnak annak megvitatására, hogy ki milyennek szeretné látni a Nagykörutat. A találkozókkal a szervezők szeretnének hatást gyakorolni a döntéshozókra is, elindítva a régi épületekről és az új szemléletű várostervezésről szóló párbeszédet.

A szakmai konzultáció és a civil programok mellett a Budapest100 továbbra is fontosnak tartja a Magyarországon rejtőző "magántörténetek" feltárását, de szeretnék segíteni a Nagykörúton élők, boltjaikat itt üzemeltető vállalkozók és a bérlők közösségének kialakítását is. Ennek érdekében javaslatokat gyűjtenek a körúti üres, elhanyagolt üzlethelyiségek újrahasznosítására és a közlekedési problémák megoldására is. A civil városi ünnepet 2011 óta szervezi meg az OSA Archívum ötlete alapján a KÉK - Kortárs Építészeti Központ évente mintegy 60 helyszínnel, több mint 150 programmal és több tízezer látogatóval.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.